MTI

Kistelepülés jutányos áron újra eladó

Új esélyt kaptak mindazok, akiknek amerikai kistelepülésre fáj a foguk: a kaliforniai Bridgeville-re már harmadszor lehet licitálni az eBay internetes aukciós háznál.

A 30 lelket számláló falut először 2002-ben adták el, mert a tulajdonosok nem tudták volna felújítani az omladozó házakat. Ez volt az első eset, hogy egész település cserélt gazdát az interneten. A Van Duzen folyó partján fekvő falucskának aztán 2004-ben a hagyományos úton lett új tulajdonosa Bruce Krall befektetési bankár személyében, aki felújította a házakat és két év múlva az eBay-en keresztül értékesítette kétszeres áron, 1,25 millió dollárért (270 millió forint).

A következő tulajdonos, a Los Angeles-i Daniel La Paille a szórakoztatóiparból érkezett az 1865-ben alapított egykori postakocsi állomásra, méghozzá nagy tervekkel. Üdülőhellyé akarta alakítani a festői szépségű kistelepülést, és rögtön el is kezdett építtetni egy parkot. A tíz ház - bennük az idős bérlőkkel -, a postahivatal és a kávézó azonban tavaly novemberben megint elárvult, La Paille ugyanis öngyilkos lett. Bridgeville ezért újra az e-Bay-en kötött ki, kikiáltási ára nem sokat változott, ezúttal 1,3 millió dollár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pbanfa #1
    Hol is lehet licitálni? :-D