Berta Sándor

Felhasználói Chartát szeretne az Európai Parlament

Az európai parlamenti képviselők azt követelik az Európai Bizottságtól, hogy szövegezzen meg egy olyan dokumentumot, amely biztosítaná a fogyasztókat a digitális tartalmakhoz fűződő jogaikról.

Nem az első ilyen ötlet, idén májusban ugyanis az SPD és a CDU politikusai közölték, hogy szeretnék a jelenlegi korszerű kommunikációs társadalomhoz igazítani a német alkotmányt és rögzítenék az internetes szabadsághoz fűződő jogot. Az EP által követelt Felhasználói Chartában rögzítenék többek között azt is, hogy az embereknek joguk van olyan készülékekhez, amelyek kompatibilisek egymással. A dokumentum létrehozásával kapcsolatos előterjesztés egyébként Zuzanna Roithová nevéhez fűződik.

A chartában külön rész foglalkozna a gyengénlátó, mozgássérült, vak, süket emberek internetes jogaival, biztosítva, hogy ők is szabadon szörfölhessenek a világhálón, e-mailezhessenek, chatelhessenek. Az európai parlamenti képviselők úgy vélték, az Európai Uniónak az eddiginél aktívabban és szisztematikusabban kell foglalkoznia az internet akadálymentesítésével, valamint összhangot kellene találnia a felhasználók és a cégek jogai között. Mindezek a változások elősegíthetnék a határokon túli elektronikus kereskedelmet és az emberek az eddiginél jobban bíznának az online vásárlásban.

Emellett felmerült egy európai "elektronikus kereskedelmi bizalmi logórendszer" kidolgozása is, amellyel szintén elősegítenék, hogy a felhasználók bízzanak az online boltokban és merjenek ott vásárolni. Csak azok az internetes kereskedők és áruházak kaphatnák meg a logót, akik minden lehetséges információt megosztanak az emberekkel az egyes termékeikről, haladéktalanul feldolgozzák a garanciális és panaszügyeket és alapvetően betartják az európai normákat. Aki visszaélne a logóval, azt komoly pénzbüntetéssel sújtanák. Az e-kereskedelemben ezenkívül bevezetnék a szúrópróbaszerű külső ellenőrzésekkel kapcsolatos kötelezettséget, hogy így biztosítsák a független vizsgálatokat.

Szintén szóba került a biztonságos online fizetési megoldások elterjedésének segítése, az internetes csalók elleni hatékonyabb fellépés, akár egy külön előrejelző rendszer és adatbázis létrehozásával, amely segíthetne a bűnözők kiszűrésükben. Fontos lenne az is, hogy az egyes online boltokban bármely európai uniós tagország állampolgára vásárolhasson és szintén kiemelt témaként kezelik azt is, hogy az egyes készülékek, formátumok, tartalmak kompatibilisek legyenek egymással.

Végül az európai parlamenti képviselők szerint lényeges, hogy az összes európai uniós állampolgár hozzáférhessen az internethez és mielőbb megszűnjön az egyes társadalmi rétegek közötti digitális szakadék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!