SG.hu·

Érdektelen a zöld informatika Magyarországon

A környezetvédelem világnapján tette közzé a hazai Sun képviselet a GKIeNet-tel készítettett kutatását, melyben azt vizsgálja, vajon mennyire környezettudatosak a hazai vállalatok IT részlegei. A kutatás első nekifutásra a pénzügyi szektort vette górcső alá, ahol is kiderült: a villanyszámla még nem szempont a fejlesztések nagy részénél.

A környezetvédelem divattá válásával nem maradhat ki egyetlen terület sem ebből a témából, így szép lassan a táplálkozásunk és a közlekedésünk után arra is oda illik figyelni, hogy a számítástechnikai eszközeink mennyire környezetbarátak. A divaton túl viszont a fenntarthatóság kialakítása több okból is igen fontos az IT területen, hiszen a csendesen susogó számítógépek előállítása és üzemeltetése már ma kétszer annyi (1 milliárd tonna/év) széndioxidot juttat a légkörbe, mint a polgári légiforgalom. Másrészt a versenyképesség okán is egyre égetőbb olyan eszközöket hadrendbe állítani, amik beérik kevesebb elektromos árammal, hiszen az energiaárak szakadatlanul növekszenek és a rezsiköltségek hosszú távon is meredeken ívelnek majd felfelé. Éppen ezért a vezető gyártók egyre több figyelmet fordítanak környezettudatos szerverek és kliensek előállítására, annak ellenére, hogy a piac még nem igényli ezt.

A Sun az elmúlt két évben két komoly szabványt, illetve direktívát is magáévá tett, mellyel elkötelezte magát a fent említett irányba. A globális szinten működő WEEE (Waste Electrical and Electronic Equipment Directive - elektronikus hulladékok gyűjtésére és kezelésére vonatkozó irányelv) és a csak Európában érvényes ROHS (Restriction of Hazardous Substances Directive - veszélyes anyagok használatának korlátozása az eszközökben) befogadásával már egy apró lépést tettek annak irányába, hogy egy kicsit zöldebb, egy kicsit környezetbarátabb világban éljünk. Az utóbbi irányelv a különböző elektronikai termékeknél tiltja, korlátozza az ólom, higany, kadmium, egyes krómok és bizonyos a műanyag gyártáskor használt gyúlékonyság csökkentő anyagok használatát.

Az általános trendek mellett az informatika területén az üzemeltetés közbeni energiafelhasználás is kiemelt terület, hiszen az újabb processzorok/szerverek nagyobb teljesítménye okán áramfelvételük jóval nagyobb, mint pár évvel ezelőtt. Sőt mivel ezeket a termeket hűteni kell, ezért mivel a megnövelt teljesítmény nagyobb hőkibocsátást is jelent, adott esetben duplán növeli az energiaigényt.

A Sun szerint a XXI. század a vékony kliensek korszaka lesz, ahol legalább az asztalokon nem egy 150-300W teljesítményű rendszer fog üzemelni, hanem jóval hatékonyabb menedzselhetőség mellett közös szervereket állítanak be, hiszen egy hatékony vékonykliens akár 4W teljesítménnyel is beéri szerintük. A másik megoldás a vállalati szektorban az otthoni munka preferálása lenne, ami főleg nem a villanyszámla csökkentésben jelentene igazi előnyt, hanem a dolgozók megspórolhatják a napi munkába járás benzinköltségét, a városok pedig az ezzel termelt kipufogógázokat.

A globális nagy ideák mellett persze a valóság még messze nem jár itt. A GKIeNet kutatásában a hazai bankok és biztosítók közül közel 25-öt kérdeztek meg mélyinterjús formában arról, hogyan is állnak hozzá a környezettudatos informatika kérdéséhez. Meglepő, de a legtöbb cég azt állította, hogy élnek ilyen elvekkel és fontosnak tartják a kérdést, ugyanakkor egyik válaszadó sem tudta elmondani magáról, hogy a cége stratégiai szinten foglalkozna ezzel. A hulladékok megfelelő kezelése és az előállítás környezetbarát mivolta gyakorlatilag senkit nem érdekel, sőt a bankoknak csupán 30%-a nyilatkozott úgy, hogy figyelembe veszik az új hardvereszközök vásárlásakor a várható áramfelvételt, mint költségtényezőt.

A legtöbben azt gondolják, hogy a számítógépek áramfogyasztása nem jelentős költséghányad, pedig a mai magyar 37 000 Gwatt/óra éves fogyasztás 1,1%-át teszik ki a vállalatok által használt szerverek. A megkérdezett cégeket annyira nem foglalkoztatja ez a kérdés, hogy a számítógépeket is csupán biztonsági óvintézkedések miatt kapcsolják ki éjszakára és nem az áramfogyasztás csökkentésére. Ehhez képest néhány nyugat-európai ország áramszolgáltatója már kedvezményeket ad az olyan nagyvállalatoknak, akik hatékonyan képesek csökkenteni a fogyasztásukat.

A helyzet itthon jelenleg azért ennyire elszomorító, mert mindezidáig nem sikerült befogadnunk egyetlen irányelvet sem a hazai makroszabályozásba, pedig még a Kiotói Egyezményt elutasító Bush is kötelezővé tette a fent említett két direktívát (illetve annak amerikai megfelelőjét) minden ottani vállalatra. Egyelőre a gyártók is hiába promotálják az ilyen típusú termékeiket, a piaci szereplők nem érzik motiváltnak magukat abban, hogy ezt le is nyeljék. (Nyilván valamiféle többletköltséget jelent a környezettudatos működés, az pedig a profit kárára megy.)

A legnagyobb probléma pedig, hogy az IT beszerzésekért felelős vállalati vezetők sohasem felelnek a rezsiköltségekért vagy az egyéb ide kapcsolódó feladatokért. Rajtuk kizárólag azt kérik számon, hogy a rendszernek milyen a rendelkezésre állási ideje, mekkora volt a beszerzési költség és mennyire megbízható. A Sun reményei szerint viszont hosszú távon versenyképességi előnyt kell, hogy jelentsen a környezettudatosság, bár szerintünk ez kizárólag akkor fog megtörténni, ha az energiaárak végleg az egekbe szöknek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© AgentKis2007. 06. 07.. 16:01||#25
"És MO szorja a tengerekbe a rengeteg nukleári hulladékot. Ezen kívül több mérges gázt engedünk ki a levegõbe mint bármelyik másik ország."

Ha így nem is igaz, de az átlagmagyarra jutó mocskolás, szennyezés azért a világátlag felett van és erre nem nagyon verhetjük a mellünket, hogy: De vannak akik nálunk is jobban!
© AgentKis2007. 06. 07.. 15:57||#24
"hiszen az újabb processzorok/szerverek nagyobb teljesítménye okán áramfelvételük jóval nagyobb, mint pár évvel ezelõtt."

Inkább annak okán, hogy az állandó túlhúzásokkal mindíg gyorsabbak legyenek mint a konkurencia gépei. De a technológia megenged kevesebb energiát pazarló dolgokat is. Mondjuk egy laptop beéri 60-100 wattal (15 colos TFT-vel együtt), míg asztali társa ennek 3-4 szeresét is könnyedén lenyelheti. Egy 2 éves asztali gépet teljesítményét vígan hozza egy új laptop, igaz kb. másfélszeres áron. Bár az árban a hordozhatóság is benne van (meg az akksi ára...). Szóval nekem ennek nagyon összeesküvésszaga van. A villanygyárak is járjanak már jól, meg lehessen eladni elég légkondit. Lehessen pazarolni, mert attól pörög jól a fogyasztói társadalmat kiszolgáló gazdaság. A többi leszarandó...
© A12748152007. 06. 06.. 19:52||#23
A reaktor blokkok õnellátóak voltak és éppen azt a paracsot kapták, hogy egy olyan vészhelyzetet szimuláljanak, amikor valamilyen oknál fogva leállt a Turbina és úgy kellet volna újra indítani. Na persze a parancs azt tartalmazta, hogy alig legyen e-közben szabályzó rudak kihúzva a reaktorból és csak egy szivattyú menjen. Na ezt sikerült úgy megvalósítani, hogy majnem az összes szabályzó rudat kihúzták (hogy tartsák a hõmérsékletet a két szívattyú miatt) és két szivattyú ment közben (hogy egy mégkorábbi állapot alapján tartsák a hõmérsékletet). Érdekesmódon azonkívûl, hogy egy elég instabil állapotba hozták a reaktort még itt nem történt volna semmi, hanem amikor végre hajtották az elõírt vészhelyzet szimulációt a turbinával, akkor kiesett az önellátás miatt a két szivattyú valamint a szabályzó rudakat mozgató eszközök. És mind ezt az éjszakai mûszak embereivel végeztették el, akik nem voltak profinak nevezhetõek a nappali mûszak szakembereihez képest. Hiába adták ki a reaktor azonnali leállítására a parancsot, amikor nem volt már áram, ami szabályzó rudakat mozgató motorokat meghajtotta volna. A végeredményt mindenki ismeri.
© Dodo552007. 06. 06.. 18:42||#22
Meg állítólag még az atomerõmûvek is elég környezetkímélõek, ha nincs velük gond. Az más dolog, hogyha nagy gond van, akkor képesek kipusztítani egy várost, de alapvetõen eddig csak 1-el fordult elõ nagy gond, az is azért, mert valaki hirtelen annyi áramot akart csinálni, amennyire nem volt képes az erõmû.
© chuky1232007. 06. 06.. 18:24||#21
Nem a nagy áramfogyasztással van a baj (persze azzal is föleg a költségek miatt)
hanem az áram környezetszennyezõ elõállitásának a módja miatt.
Gondolok itt pl a hõerõmûvekre. Nem a fogyasztókat kéne csesztetni hanem az áramszolgáltatókat(elõállitókat) hogy alternativ Energiaforrásokra térjenek át.
Pl:szélerõmûvekre.
© A12748152007. 06. 06.. 12:37||#20
"..., helyette lesz 4es metró."

De optimista vagy. :-)
© waterman2007. 06. 06.. 10:31||#19
majd eljutunk oda ahová peking😊 - a belvárosban aksiról mennek a trolik, amint kiérnek a belvárosból, a troli felett megjelennek a kábelek, a sofõr kiszáll, beakasztja az áramszedõket és míg kinn is megy egy kört, addig feltöltõdnek a telepek..
vagy láttam egy 1.9 literes dieselmotorral hajtott buszt is a spektrumon talán, az egy generátort hajtott és az vitte az elektromotorkat.
sajnos ilyeneink nem lesznek, helyette lesz 4es metró.
© floatr2007. 06. 06.. 09:40||#18
Hát a dolog már ott kedz sántikálni, hogy a Sun egyáltalán benne van egy ilyen felmérésben. De legalább beszélnek róluk...
© turul162007. 06. 06.. 09:26||#17
Hány személyt szállít az az autóbusz ?
Hány személy ül átlagosan egy 4+ személye autóban ? (1.3 ?)

Egy fõre jutó szenyezés / km ?
© turul162007. 06. 06.. 09:23||#16
Már a csapból is a Sun folyik 😊
OpenSolaris -sal együtt.

Volt egy pár, érdekes beszólása.