SG.hu·

Intel - PCI Express 2.0 élesben

Az Intel ismertette az év végén megjelenő szervereit és munkaállomásait, a bemutató során pedig a PCI Express 2.0 is átesett a tűzkeresztségen. A szabvány első generációját a nagyobb fogyasztásokra igyekeznek felkészíteni.

Az EETimes jelentése szerint a processzorgyártó a PCI SIG által megrendezett fejlesztői konferencián a Stoakley platform keretében elsőként megjelenő munkaállomásait mutatta be, amelyek szintén a negyedik negyedévben érkeznek majd. Ezek a kétprocesszoros rendszerek a 45 nanométeres technológiával készülő szerverchipekre támaszkodnak majd, 1333 MHz-es rendszerbusszal, PCI Express 2.0-val, valamint akár 128 GB FB-DIMM memóriával kiegészülve.

Nekünk földi halandóknak mindez annyiban érdekes, hogy első alkalommal mutatkoztak be a PCI Express második generációjára épülő grafikus illesztők, mégpedig nemcsak az nVidia, hanem a rivális AMD/ATI jóvoltából, ugyanis az Intel saját munkaállomásai mellett mindkét gyártó termékeit is ismertette. Az eddig még a nagyközönség számára be nem mutatott grafikus chipek tehát itt debütáltak, bár azt még nem tudni, hogy a megjelenésig vajon a két gyártó ismét frissíti-e majd saját termékeit. A tesztelés mindenesetre már javában zajlik, jelentős késésre nem számítanak a szakemberek.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Asztali vonalon mostanában fognak megjelenni az első fejlesztések, ami szintén az Intelnek köszönhető, amely igencsak előresietett Bearlake kódnevű lapkakészleteinek elkészítésével. Ezek a PCI Express 2.0 mellett a DDR3 memóriákat is támogatják, vagyis újabb generációváltás következik, igaz, az átállás komolyabb fázisa várhatóan csak jövőre bontakozik majd ki.

A PCI SIG eközben a csatlakozószabvány első változatának tökéletesítésén dolgozik, hogy felkészítsék a jelenlegi PCI Express foglalatokat a nagyobb fogyasztású grafikus illesztők befogadására. Erre azért van szükség, mert a GeForce 8800 (130 watt) és a Radeon HD 2900 (160 watt) megjelenését követő újabb fejlesztések várhatóan még nagyobb fogyasztással érkeznek, amit a jelenleg forgalomban lévő alaplapok már nem fognak tudni kiszolgálni, mivel itt legfeljebb 75 wattot szedhetünk le az alaplapról és ugyanennyit a tápról. A PCI Express 225W/300W névre keresztelt specifikáció tovább növelné a tűréshatárt, ám ennek elkészültére még várni kell.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dez2007. 05. 27.. 23:30||#23
Na ja, a P4-hez és P-D-hez képest... Ha ezeket nem számítjuk, vagy duplázódott kb. egyforma fogyasztás mellett (65nm dual-core), vagy maradt csökkent fogyasztás mellett (65nm single core). Duplázás jelentõs csökkenéssel, ez egyelõre nem fog menni.
© BiroAndras2007. 05. 27.. 22:37||#22
A prociknál is nõtt a teljesítmény kisebb fogyasztás mellett.
© dez2007. 05. 26.. 14:42||#21
1 éven belül? 1 éven belül jön a G92 1 TFLOPS-os teljesítménnyel, ami kb. a dulpája a mostani G80-nak. Érdekes lenne, ha jelentõsen kevesebbet fogyasztana...
Esetleg a következõ középkategória... De ez is kérdéses, mert a mostaniak nem valami erõsek, jelentõsen emelni kellene a teljesítményüket, hogy ne tátongjon még nagyobb szakadék a közép és a felsõ kat. között.
© BiroAndras2007. 05. 25.. 23:53||#20
"Úgy örülök, hogy a végén egy komplett háztartás energiaszükséglete kell mejd egy szörföléshez..."

Ezek konkrétan nem arra valók. Az extrém csúcskártyák és csúcsprocik zabálnak ennyit. Az alsó kategóriában (ami a netezéshez elég) minden jól elvan passzív hûtéssel is.
© BiroAndras2007. 05. 25.. 23:51||#19
"Lassan ideje lesz a hasadóanyaggal táplált videókártyák megjelenésének"

Nemrég a prociknál is hasonló durvulások voltak, aztán drasztikusan estek a fogyasztások. a GPU-k kicsit mindíg le vannak maradva gyártástechnológiában, szóval szerintem 1 éven belül a videokártyáknál is jelentõs fogyasztásesés várható.
© HENCIG2007. 05. 25.. 18:24||#18
Úgy örülök, hogy a végén egy komplett háztartás energiaszükséglete kell mejd egy szörföléshez...
idióták!
© gforce92007. 05. 25.. 18:05||#17
Mire kijön a pci-e 2.0 addigra talán-talán lesz olyan vga aminek az agp már nem elég... röhej.
© 00 Blue 002007. 05. 25.. 12:43||#16
Hová-hová olyan sietõsen kérem!?
© AgentKis2007. 05. 25.. 12:21||#15
Lassan ideje lesz a hasadóanyaggal táplált videókártyák megjelenésének, amelyek egyben hõközpontként a szoba, késõbbiekben a lakás vagy az egész háztömb fûtését is elláthatják. Mondjuk nyáron nagy a szopás, mert a légkondit is jobban kell járatni...
© dez2007. 05. 25.. 00:41||#14
Pár részlet:
"5.1 The pipeline in PPro, P2 and P3" (egyben tárgyalják a hármat, mert annyira hasonlítanak)

"The PM has basically the same microarchitecture as PPro, P2 and P3."

"The pipeline of the Intel Core 2 microarchitecture is very similar to the Pentium M and Core Duo, but with more of everything in order to increase the throughput from 3 to 4 uops per clock cycle."