SG.hu·

Megjelent a Thunderbird 2.0

A népszerű levelezőprogram végleges változata számos újdonságot tartalmaz és ahogy megszokhattuk, a megjelenést követően már magyar nyelven is elérhető.

A legfontosabb újdonságok között kell megemlíteni a megváltozott felhasználói felületet és az új hátteret. Fontos, hogy amennyiben az egérkurzort az e-mail tároló felé visszük, akár egy kis felbukkanó ablakban azonnal megjelenik, hogy hány új levelet is tárol a program. Emellett könnyebbé vált az elektronikus levelek rendszerezése és feldolgozása, a különböző jelöléseknek köszönhetően pedig hamar megtalálhatunk egy keresett levelet.

Az e-mailek között a felhasználók kereshetnek is, sőt egy kedvencek mappát is létrehozhatnak, amelyben meghatározott leveleket tárolhatnak el. Az új küldeményekről a program értesítést küld, amelyben jelöli a feladó nevét, az üzenet tárgyát és a szövegét is. Szintén jelentősen javult a különböző kiegészítők és témák hozzáadásának lehetősége, valamint könnyebbé vált a Gmailt és a Macintosh számítógépet használók számára az postafiókok rendszerhez csatolása és az elektronikus leveleik lekérdezése. Elegendő csupán a felhasználói nevet, a jelszót és az e-mail címet megadni és a Thunderbird minden más beállítást magától átvesz.

A fejlesztők sokat időt és energiát fordítottak a levelezőszoftver még gyorsabbá és biztonságosabbá tételére. A program Windows és Linux alatt használható változata azonnal offline módba kapcsol, ha észleli, hogy nincsen aktív internetkapcsolat. A PC Welt német híroldal tudósítása szerint a fejlesztők igyekeztek még tovább javítani a Thunderbird Vista-kompatibilitásán. Újdonság, hogy a program minden telepített szótárat kiegészítőként kezel, ezért egy frissítés esetén ezeket is aktualizálja.

A beépített adathalászat elleni védelmet is módosították, így a a gyanús URL-ket elég csak az egérrel kijelölnünk és a jobb egérgombbal a "Phishing jelzése..." pontot választva máris elküldhetjük őket a Google szakembereinek. Az adathalászat elleni funkción kívül a Thunderbird 2.0-s verziójából nem maradhatott ki a beépített spamszűrő sem. "Szerettük volna közvetlenül elérhetővé tenni a népszerű webmail szolgáltatásokat a felhasználók számára, természetesen úgy, hogy a könnyű kezelhetőség is megmaradjon" - jelentette ki Tristan Nitot, a Mozilla-Europe elnöke.

A Thunderbird 2.0 egyaránt letölthető Windows, Linux és MacOS X operációs rendszerekre - magyar nyelven is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sil782007. 04. 27.. 15:18||#19
Van Thunderbird topic, kérdezz ott. Egyébként Minimize to Tray kiterjesztés.
© Zoli Zoltan2007. 04. 24.. 13:10||#18
Az idáig legjobb böngészõ az OPERA. Sem a Firefox sem a Nescape nem veheti fel vele a versenyt. Egyszerû beállítások (amik mûködnek is)sttb.
© cousin3332007. 04. 23.. 23:32||#17
Egyetértek. Opera levelezõje egyszerû és nagyszerû, legalább netezéshez sem kell egy plusz program 😊.
© kisb922007. 04. 23.. 20:08||#16
Hát nem tudom, nekem a thunder nem jött be, darabig sima webes levelezõt használtam, aztán gmailt. Most gmail szervert használok, de az opera beépített levelezõjén keresztül. Böngészés közben látom a leveleimet, partnererõl jó kis adatlapokat tudok létrehozni, van címkézés és gyorskeresés, nagyon kellemes. Nem túl bonyolult, pont olyan amilyen kell. Persze ki hogy van ezzel.
© ErgoProxy2007. 04. 23.. 08:27||#15
Akkor teszek egy próbát, köszi. 😊
© Markez2007. 04. 23.. 06:39||#14
hol kell tray ikonként bekapcsolni ? mert én sem találom
© Markez2007. 04. 23.. 06:33||#13
nekem megmaradt
© ErgoProxy2007. 04. 22.. 16:43||#12
Szeretném megkérdezni hogy ha rátelepítem a régi Thunderbird-re az újat, akkor a leveleim+beállításaim megmaradnak minden faxni nélkül, ugye?
© cett2007. 04. 21.. 06:43||#11
thx!
© Kagemusha2007. 04. 20.. 16:57||#10