Gyurkity Péter

Egy év után a Top10-ben az .eu domén

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint az .eu már alig egy után beverekedte magát a legnépszerűbb domének közé, a regisztrált címek nagy része pedig valóban használatban is van.

A doménregisztrációkat bonyolító EURid friss adatai szerint immár több mint 2,5 millió európai magánszemély és vállalat döntött a közösségre utaló cím használata mellett, ezzel pedig az .eu bekerült a globális Top10-be. Az oldalcímek mintegy 80 százaléka valóban használatban van, vagyis meglehetősen alacsony azok aránya, akik pusztán a kívánt nevet szeretnék lefoglalni a szemfüles doménvadászok elől.

A 2,5 milliós eredménnyel az .eu a világon a hetedik legnépszerűbb. A rangsorban a .com, a .net, az .org, valamint az .info előzi csak meg, míg a kontinensen egyedül a brit .uk, illetve a német .de bizonyult vonzóbb választásnak. "Alig egy év alatt az .eu az európai kibertér jól megalapozott, biztos alkotóelemévé vált. Ez az elektronikus kereskedelem Európai Unión belüli gyors terjedését és népszerűségét jelzi" - jelentette ki Viviane Reding biztos asszony, értékelve a friss eredményeket.

Mindez a korábbi tervek valóra váltását is jelenti, hiszen az Európai Bizottság tavaly áprilisban úgy nyilatkozott, hogy a szervezet egy év alatt mintegy negyedmillió vállalat és szervezet regisztrációját bonyolíthatja le. Az elsők között olyan nevek bukkantak fel, az Air France, a KLM légitársaság, a Versace, illetve a Dexia. Természetesen számukra nem jelentett gondot az 5-45 euró közötti regisztrációs díj kifizetése, ám ez a magánszemélyek esetében is megfelelő méretűnek bizonyult - az ár elsősorban attól függ, hogy a választott elnevezés mennyire kifogásolható, egybeesik-e védjegyekkel, márkanevekkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #6
    végülis tökmind1, de akkor a magyar akármilyen szervezet mérnem a .org-on elérhető , mér a .hu-n??
    Meg a .com-on mér a legtöbb amcsi, mikor minden országnak olyan típusú a legtöbb oldala??
    A .co.hu lenne a leggyakoribb magyar domén.. de qrvra nem az.

    Jóvanna ez jelenleg nem a Föld legnagyobb gondja, csak izé! :)
  • csorfab #5
    .com = commercial
    .net = network
    .org = organization
    .gov = governmental
    .biz = biznisz

    etc. ezek jó hogy vannak.
  • redmedve #4
    Mindenhol vannak országok szerintiek, és vannak másodszintű domainek is. .co.uk - commercial/general. Van .co.hu is, meg pl. news.hu is, stb. Aztán ugye ott van az it.news.hu :) A pontkom meg a többi pedig nem kötődik országhoz.
  • Tetsuo #3
    a .co az mi az .uk előtt és a .jp előtt?? Meg minek kell .org meg .net meg ilyen hülyeségek, mérnem simán országok aszt kész??
  • PíszLávJuniti #2
    .cn
  • bandypappa #1
    Még jóhogy nem terjedt el a .china mert azt nehéz lenne behozni.