Gyurkity Péter

Elhunyt John Backus, a Fortran szülőatyja

82 éves korában elhunyt az IBM egykori kiváló programozója, aki saját bevallása szerint annak idején merő lustaságból fogott hozzá a Fortran, az első magasszintű programozási nyelv megírásához.

A kiváló szakember oregoni otthonában hunyt el, érdemeit már jóval korábban, több alkalommal is elismerték. Nem véletlenül, hiszen Backus az ötvenes években a Fortran (Formula Translator vagy Formula Translation) megalkotásával létrehozta az első magasszintű programozási nyelvet, alaposan megkönnyítve a számítógépes szoftvereken dolgozó mérnökök munkáját és elősegítve a számítástechnika elterjedését.

"Munkám túlnyomó része egyszerűen a lustaságomból eredt. Amikor a rakéták röppályáját kiszámító programokon dolgoztam, hozzáfogtam egy programozási rendszer kidolgozásához, amelynek elsődleges feladata a munka megkönnyítése, leegyszerűsítése volt" - magyarázta a szakember annak idején az IBM saját hírlevelében. Célját elérte, hiszen míg korábban szinte kivétel nélkül közvetlen programozással, assembly nyelven voltak kénytelenek dolgozni a szoftvereken, a Fortran megjelenésével huszadára csökkent a kódhoz szükséges sorok száma. Példaként említik azon megoldást, amelynek megírásához közvetlen programozással 1000, a Fortran használatával pedig 47 sorra volt szükség.

Az első ilyen eredményeket még a számítástechnika hőskorában érték el, olyan gépeken mint az IBM 701. A vezetőség engedélyével létrehozott külön csapat 1954-ben látott hozzá a rendszer kidolgozásához, sokszor azokon a gépeken dolgozva éjjel, amelyeket Manhattanben állítottak ki közszemlére. Munkatársai leírásai szerint Backus fáradhatatlan volt, egyik legfontosabb célkitűzése a tapasztalt korlátok szétfeszítése, meghaladása volt.

1991-es visszavonulásáig az IBM-nél maradt, ahol több más problémán is dolgozott, az ő nevéhez is fűződik a Backus-Naur Form (BNF), amely egy olyan szabálykészlet, amely a karakterláncok osztályait határozza meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jpeg #6
    Tisztelet mindazoknak, ki előrefelé viszik az IT-ipart, s nem úgy, hogy évente adnak ki újabbnál-újabb gémeket, amikhez lassan fúziós erőgépek kellenek...
  • huuu #5
    Emberek, ez a csávó nem volt semmi.
  • asdefge #4
    "es a gep pontosan azt csinalja amire utasitod."
    Ahhoz alaposan ismerned kell a gépet, majdhogynem az utólsó tranzisztorig, de regiszterig mindenképpen.
    "Munkám túlnyomó része egyszerűen a lustaságomból eredt."
    Mert vala először a munka utálata, melyből fakad a lustaság. És ez vivé előre az embert...
    :-))
  • eax #3
    "Az assembly egyszeru"
    Programoztal mar assembly-ben valamilyen bonyolultabb (es aljasabb) fajta processzort? Nekem nem tunt egyszerunek... :)

    "es a gep pontosan azt csinalja amire utasitod."
    Ez az osszes imperativ programnyelvvel igy van.
  • AranyKéz #2
    Jah, aztán amikor komolyabb programot kell összeütnöd sikerül is 100..150 év alatt ^_^
  • SCITEK #1
    Nem veletlenul hivjak magas szintu nyelvnek. Nekem ez mar magas. :)
    Az assembly egyszeru, es a gep pontosan azt csinalja amire utasitod.