SG.hu·

Processzorok hűtése gőzzel

A kaliforniai Celsia az eddigieknél sokkal hatásosabb, kisebb és csendesebb, gőzzel működő processzorhűtő rendszert fejlesztett ki a számítógépek és más merevlemezes készülékek számára.

A számítógépek hűtését sok cég többféle megoldással próbálja megoldani, de egyik megoldás sem ideális, ráadásul ahogy folyamatosan növekszik a számítógépek és más merevlemezes vagy számítógépalapú készülékek teljesítménye, egyre hatásosabb megoldásokra van szükség.

A Celsia Nanospreader nevű új hűtése a cég szerint sokkal hatásosabb, kisebb és csendesebb az eddigi hűtőfelületeknél és ventilátoroknál. A bemutatón részt vevő munkatárs forró teáját először egy rézpálcikával keveri fel. A pálcika fokozatosan, körülbelül 5 másodperc alatt forrósodik át, majd ezután ugyanezt a műveletet egy a Celsia által gyártott új hútőfelületével teszi meg. Két másodperc alatt forró lesz az eszköz, 5 másodperc múlva már el kell engedni, mert égeti a kezet.


George Meyer, a Celsia fejlesztési igazgatója szerint a Nanospreader esetében a nagyon gyors hőelvezetést egyszerű gőz alkalmazásával tudták elérni. A réz hűtőfelület belül vákuumos üreges csatornákat rejt magában, melyekben kis mennyiségű csapvizet helyeztek el. A hirtelen hőképződés miatt a víz gőzzé válik, és a továbbiakban a gőz vezeti el a hőt, mégpedig hatalmas sebességgel. Ezután pedig a külső réz vagy alumínium felület nyeli el a képződött hőenergiát, melyet lead a külső légtérnek. A folyamat annyira gyors, hogy sok esetben nincs szükség hűtőventilátorra - tehát a rendszer csendes. Meyer szerint a "a gőz majdnem minden anyagnál jobban vezeti a hőenergiát".

"A merevlemezeket leginkább igénybevevő készülékek között vannak például a digitális videofelvevők" - mondta Meyer, és hangsúlyozta, a gyártók folyamatosan új, hatásosabb megoldásokat keresnek. Az IBM és más cégek már évek óta alkalmaznak víz vagy olajhűtést, de ezekbe a rendszerekbe nagy mennyiségű hűtőfolyadék kell, ezért szükségképpen nagy a fizikai méretük. A kisméretű számítógépek esetében az ilyen rendszerű hűtés már nagyon problematikus. A különféle cégek próbálkoznak hasonló megoldásokkal, de például a Cooligy korábbi megoldása sem elég kicsi, mert a rendszerbe szükséges egy keringető szivattyú is.

Ezzel szemben a Celsia azt állítja, hogy az új megoldás nagyon előnyös mivel kicsi, csupán néhány milliméter vastag, és viszonylag egyszerű anyagokból áll. A Celsia eszközei darabonként ugyan drágábbak mint más termékek, de a cég azt állítja, ezekből kevesebb kell, ezért egy készüléken belül összességébe véve körülbelül azonos költéggel jár a hűtés megoldása.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dez2007. 04. 01.. 01:57||#67
Ja, és még annyi, hogy nagy nyomáson éppenhogy magasabb hõmérsékleten forr a víz, ez meg a kukta mûködésének alapja. :)
© dez2007. 04. 01.. 01:54||#66
Pedig jól mondta waterman a heatpipe mûködésének egyik alapját. Igencsak alacsony nyomás van benne, és 1-2 csepp víz, ami felforrva sem emeli meg különösebben azt. (A hidegebb végén meg lecsapódik a gõz, majd immár cseppfolyós formában visszaszivárog a meleg helyre, és ott kezdõdik elölrõl a dolog.)
© BiroAndras2007. 03. 31.. 22:52||#65
"Mellesleg ha a CPU-k nem is, de pl. a Geforce 6600GT GPU-ja simán hõálló annyira, hogy felforralja a vizet :) 140 fokig mûködõképes."

Az nVidia saját mérõ progija a 8800GTX esetén 127 foknál riaszt. Szerencsére jól szellõzõ házban ritkán megy 80 fölé, de kis barkácsolással biztosan készíthetõ belõle egy nagyon drága vízforraló berendezés.
© Tyberius2007. 03. 26.. 17:12||#64
Sanyix: én egy 8rdavcore nevû programot használok erre. Tkp minden állítható benne, ami a BIOS-ban, még a memóriaidõzítés is. Mondjuk lehet, hogy csak az Epox 8RDA sorozatú alaplapjai alatt érhetõ el az összes fícsör (gondolom, erre tervezték, innen a név), de egy sor másik NF2-es alaplapot is támogat. Guglizz rá, töltsd le, próbáld ki (már ha ilyen géped van, és nem KórQuad :) )

NKing: most melyik processzorról beszélünk? Mert én elõször a mobil Bartonoknál hallottam errõl, amelyek garantáltan pontosan ugyanolyan Bartonok, mint az asztali verzió, csak éppen a tokozáson más "hidak", átkötések vannak összekötve és elvágva (ezekbõl tudja az alaplap, hogy épp milyen processzorral van dolga, a neten kiterjedt leírások vannak arról, hogy ezt hogy lehet az alaplapot "megtéveszteni"), tehát egyértelmûen a gyártás legutolsó fázisában dõlt el a már kész, tokozott prociról, hogy asztali vagy mobilproci lesz, illetve hogy mekkora sebességen fog futni.

Azt mondjuk nem kétlem, hogy pl. a Pentium M teljesen egyedi processzor, de úgy hallottam, hogy a Core2Duo és az A64 X2 prociknál sincs strukturális különbség az asztali meg a mobil változat között (ebben mondjuk nem vagyok biztos, hozzáértõ erõsítsen vagy cáfoljon meg plz).

Ami pedig azt illeti, hogy mibõl lesz a high-end és mibõl lesz a mobil: megint csak a Bartonokat hozom fel példának, ahol a kettõ megegyezett... :) A Bartonok gyárilag ugyan csak 3200+-ig skálázódtak (2,2 GHz), de pont az alacsonyabb feszültségen is mûködõképes mobil Bartonok bírják a húzást a legjobban. Az átlag asztali 2500+-os Barci alapból tudja a 3200+-t, viszont az igazi rekordokat (2,5-3 GHz) legtöbbször mobil procikkal érték el, tehát úgy látszik, a nagy frekvencia és az alacsony feszültség tûrése kéz a kézben jár. :)

stremix: ne legyél már hülye! Ez egy háromváltozós összefüggés, nyomás, hõmérséklet és térfogat egymástól függ. Attól függõen, melyiket veszed állandónak, más-más összefüggés szerint változhat a másik kettõ.
Mellesleg ha a CPU-k nem is, de pl. a Geforce 6600GT GPU-ja simán hõálló annyira, hogy felforralja a vizet :) 140 fokig mûködõképes.
© BiroAndras2007. 03. 24.. 21:44||#63
Ja, a ház hûtõk mint GlacialTech SilentBlade-ek.
© BiroAndras2007. 03. 24.. 21:42||#62
Van normál léghûtésbõl is, ami gyakorlatilag zajtalan, és még csak nem is drágább a szokványosnál. Csak oda kell figyelni egy kicsit. Én egy ASUS barebone gépet használok letöltésre. Ház+alaplap van benne, a többit kellett hozzá venni. Raktam bele egy 2600+-os 64 bites Sempront, az alig fogyaszt, és egész jó a teljesítménye. Az alaplap vezérli a ventik fordulatszámát, ami az alacsony fogyasztás miatt egészen minimális. A táp (Chieftec) is hasonlóképpen csendes. Persze vinyóból is csendes kell bele. Olyan jól sikerült, hogy éjjel tökéletes csendben sem lehet hallani a hangját, csak egészen közelrõl.
A nagy gépem is egész csendes, pedig abban nem kicsi cuccok vannak. X2 4200+, 8800GTX, 5 vinyó, 620W-os táp, 4x9cm és 1x12cm venti. A procin és a videokártyán is gyári hûtés van. NOrmál nappali zajok mellett alig lehet hallani. Csak akkor hangosabb egy picit, ha egy játék meghajtja a GPU-t.
© AgentKis2007. 03. 23.. 15:55||#61
Ezek magyar kiskereknél nem igazán megtalálható dolgok... Sajnos.
© NKing2007. 03. 23.. 12:45||#60
http://www.silentpcreview.com/article300-page1.html
Ezt ajánlott elolvasni a mobil témában, úgy fest hogy van lehetõség még ma is asztali gépet mobil processzorral építeni...
© NKing2007. 03. 23.. 12:39||#59
Raingun: A barebone egyáltalán nem errõl szól, semmi köze se a halksághoz, se a kevesebb fogyasztáshoz. A barebone egy elõre kiépített kompakt (kis méretû) ház amelybe neked kell megvenni az alkatrészeket, kivéve az alaplapot meg a tápot talán. De ugyanolyan asztali hardware megy bele, mint egy nagy házba.
Ami csendes kell hogy legyen az a HTPC, amit házimozira építenek, de abba is asztali cuccok kerülnek. Ami pedig kompakt, keveset fogyaszt és csendes is, azok pl a microATX alaplapból épített minigépek (Via Epia pl), de azoknak meg a teljesítménye kicsi, mondjuk azok pl szöveget szerkeszteni tökéletesek lennének.
© raingun2007. 03. 23.. 10:48||#58
Hát akkor vegyél, rakj össze egy barebonet! Pont errõl szól, halk és keveset fogyaszt (persze ezekért kompromisszumot kell kötni)
Régebben tudtak mobil procit is fogadni asztali alaplapok, (és fordítva) most már nincs így?