SG.hu·

Intel - még idén jön a fázisváltó memória

A processzorgyártó még az év vége előtt megkezdi a fázisváltó memóriák (PRAM) sorozatgyártását, amelytől a flashmemóriákhoz képest jóval nagyobb sebességet és élettartamot várnak.

Az Intel már az ezredforduló évében licencelte a technológiát, amely a fázisváltó memóriák kifejlesztésének alapja. Ezt eredetileg az Ovonyx nevű cég dolgozta ki, minden más érdekelt vállalat tőlük szerezte meg. A processzorgyártó az elsők között, közvetlenül a Lockheed Martin után csapott le a megoldásra, egyik legnagyobb vetélytársa azonban az a Samsung lesz, amely csak 2005-ben jutott hasonló döntésre.


A Samsung prototípusa

Amint arról korábban beszámoltunk, a PRAM két legnagyobb előnye a sebesség és az élettartam. A dél-koreai Samsung a flashmemóriákhoz képest harmincszorosra ugró sebességet említ, mivel az új adatok tárolása, pontosabban a meglévő állomány újraírása az utóbbi törlése nélkül biztosítható, miközben az élettartam a tízszeresére növekedik. Tovább csökken a méret, a gyártási procedúra pedig jelentős mértékben leegyszerűsödik.

Az Ovonyx kalkogenid üveg anyagot használ fel, ami kiemelkedően gyorsan tudja váltogatni kristályos és amorf állapotát. Az IBM tavaly hasonló megoldást mutatott be, amely a flashmemóriához képest 500-szor gyorsabban váltott állapotot, jóval kevesebb áramot felhasználva. Ezt azonban a méret alapos leszorításával érték el, ami a jelenlegi becslések szerint csak 2015 táján terjedhet el. Az Intel ezzel szemben 90 nanométeren gyártotta le prototípusát, amely a fogyasztást tekintve nagyjából megegyezik a flashtermékekkel, ám az eltárolt adatokat még 85 Celsius-fokon is 10 évig megőrzi. A gyártástechnológiát természetesen gyorsan frissítik, leszorítva a csíkszélességet 65 és 45 nanométerre.

A gyártó szerint a PCM, más néven PRAM egy teljesen új kategóriát nyit meg, és egyesíti a hagyományos RAM, NOR és NAND-memóriák előnyeit. Reményeik szerint a sorozatgyártás még idén megkezdődik, ami 2008-as rajtot sejtet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© NKing2007. 03. 22.. 12:20||#28
huuu: Elárulod mi a fenét kezdenél te most egy 8 magos processzorral, már ne haragudj. Olyan tipikus vagy, minden egybõl kéne, de kezdeni nem tudnál vele semmit, fogadok a lottó 5ösben is hiszel és bízol...Egyesek olyan okosnak akarnak látszani, mert õket kizsákmányolják a "marketingesek". Biztosan, nekik az az élvezet...Kár hogy még most is csengettyûs írógépen "fórumoznál" ha nem lenne marketing...
Gondolkodni, Gondolkodni...
© huuu2007. 03. 13.. 09:57||#27
Az õskorban a pénz lendített a fejlõdésen.
Napjainkban a pénz?
Közhely, de tök unalamas, hogy a régi szarjaikat sózzák ránk.
Itt az új technika, környezetbarátabb is talán, kissebb, gyorsabb, nem romlósabb.
Akkor?
Most jönnek a 4 magosok 8-magosok 256-512-1024 bitesek utána egy proci lesz minden. Amit már rég meg lehet csinálni. Lilára szopatnak minket a marketingesek:(
© kvp2007. 03. 13.. 03:22||#26
"Élettartam meg sebesség oké, de ezt is csak x-szer lehet újraírni?"

Nem, ha mar vegkepp nem reagal, akkor lassan kell egy sutoben felmelegiteni, amig minden bit egyszerre olvad ki. Ekkor lassan visszahutve tokeletesen hasznalhato ujra. Elettartam limit max. a csatlakozok kemiai oregedese miatt lehet. Az otlet nem rossz, csak a megfelelo hutes hianyaban tul konnyen veszit adatot es ho ellen nehezebb arnyekolni mint elektromagneses ter elol.
© kvp2007. 03. 13.. 03:16||#25
Ezzel a technolgiaval fejesztenek merevlemezt is. A problema a nagyfoku hofugges. Ha tul meleg van a memoria kozeleben akkor mindent elfelejt. Az eeprom-ot uv-val, a flash-t tobbnyire csak rontgennel, viszont ezt a memoriat mar hovel is lehet torolni. Szerintem nem megbizhato. Ne felejtsuk, hogy az iras is hot igenyel, ami a kornyezo biteket rongalja.

Sokkal jobb lenne az egyszer irhato mikrofuse alapu eprom rendszer. Ott az irast vezerlo fobiztositek kiegetese utan csak eros ionizalo sugarzassal lehet torolni az adatokat, ami a legtobb elolenyre mar halalos. Viszont a 85 fok nem olyan magas, hogy egy szamitogepben ne fordulhatna neha elo. Ott pedig minden adat torlodik, ez kb. olyan mint eros patkomagnest huzogatni a merevlemez tanyerjain.

Az ibm egyebkent mar hasznal microfuse-os eprom-ot. Ilyen memoriaban van az xbox360-ak titkosito kulcsa is a cpu-n belul.
© InfectedMann2007. 03. 13.. 01:02||#24
Faxa :) Akkor majd új ram, új alaplap. De jó lesz. :)
4 magos procik, új fajta RAM, DX10 -es karik. Lehet megint kidobni a gépet <#vigyor>
Nah jó talán kicsit erõsen fogalmaztam :P
© lee562007. 03. 12.. 21:46||#23
Azért mert jedi vagy <#vigyor2>
© RCH2007. 03. 12.. 16:12||#22
Klassz lenne, ha egy ilyen cikk vegen - amolyan szerkesztoi megjegyzeskent - leirnak, hogy a mezei felhasznaloknak milyen elonyokkel is jarna az adott technika. Pl. a nem felejtos, gyors memoriaval a bootolas nahany masodpercre rovidulhetne, wincseszterkent is hasznalhato lenne, igy a vincsi porgeto munkak jelentosen gyorsulnanak, vagy akar a swap file hasznalata ezen a rendszeren felgyorsitana a Windowst, stb. Csak hogy jobban aterezuk a jelentoseget.
© Sanyix2007. 03. 12.. 16:05||#21
Mindent csak x-szer lehet újraírni...
© DanyyX2007. 03. 12.. 15:19||#20
hmm, Lockheed Martin.
Miért van egy olyan érzésem, hogy a haditechnikában már használnak ilyet... <#vigyor2>
© turul162007. 03. 12.. 14:12||#19
"fázisváltó memória" Nagyon Star-Trekes a neve :)
És ha elromlik, csak fel kell cserélni a polaritást :)