Berta Sándor

Szoftver segíti az adócsalók felderítését

Az interneten illegálisan kereskedők utáni nyomozásokban az osztrák pénzügyőrök tavaly óta már egy különleges programot is bevetnek. A digitális járőrfunkciót ellátó szoftver a nap 24 órájában aktív és gyanús nyomok után kutat.

Az internet napjainkra valódi globális piaccá vált. Csak tavaly kereken 100 millió európai vásárolt különböző árucikkeket a világhálón és a kereskedők több mint 100 milliárd eurós forgalomra tettek szert. A pénzügyőrök azonban résen vannak, ugyanis egyre több online kereskedő könyvelhet el hatalmas bevételeket, azonban az adóbevallásukban ezekről az összegekről hirtelen megfeledkeznek.

A Xenon nevű programot tavaly szeptember óta alkalmazzák az osztrák pénzügyőrök, a cél az illegálisan kereskedők és az adócsalók felderítése. Ausztria már a sokadik állam, amelyik a szoftvertől várja az eredményesebb bűnüldözést, hiszen a Xenont már használják Hollandiában, Dániában, Nagy-Britanniában, Kanadában és jövőben Svédországban is. Az alkalmazást holland szakemberek fejlesztették ki és többek között a fapapucsokról és a tulipánokról nevezetes országban 2004 vége óta használják.

"Vannak olyan emberek, akik azt hiszik, bármit megtehetnek az interneten, nem kell adót fizetniük. Ha csak megelőzési céllal is, de nekünk meg kell jelennünk ezen a területen" - nyilatkozta Herwig Heller, az osztrák pénzügyminisztérium csalásellenes részlegének vezetője.

A Xenon minden olyan személyt és vállalkozást megvizsgál, amely jelen van a világhálón - függetlenül attól, hogy az illető csupán néhány ruhát árul vagy nagy értékű festményekkel kereskedik. A szoftver egy úgynevezett webcrawler, amely az egyes weboldakat különböző címszavak után kutatja át. Ilyen címszavak lehetnek például az osztrák postai és e-mail címek. Amennyiben az alkalmazás egy gyanús honlapra bukkan, akkor annak tartalmát letölti és tovább figyeli, külön rákeres a különböző áru- és pénzmozgásokra, az eladásra kínált termékekre és azok áraira. Végül a Xenon a gyanús eseteket jelzi a pénzügyőröknek.

"Kiküldjük a megszerzett adatokat a helyi hivataloknak, akik ellenőrzik azokat, megnézik volt-e már dolgunk az illető személlyel vagy céggel. Amennyiben az adott személynek vagy vállalatnak nincsen adószáma, az eset egyértelmű, de ha rendelkezik ilyennel, akkor azt a kérdést kell megvizsgálnunk, minden bevétele után adózott-e" - tette hozzá a szakember. A megoldásnak köszönhetően a pénzügyőröknek és adóhivatalnak csak azokkal az esetekkel kell foglalkozniuk, ahol valóban történt vagy történhetett visszaélés illetve adócsalás, ezáltal a hivatalok működése gyorsabbá és hatékonyabbá válhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzed001 #7
    Pont ez jutott nekem is eszembe. Vagy
    1) iszonyat komplex progi, amibe betöltik a postai és banki adatokat (az hogy betör egy bankhoz és letölti ugyebár a scifi kategória...) és ezt elemzi, vagy
    2) csak egy primitív bugyuta netről offline lapletöltő szürcsölgető (tehát ha ideírom, hogy: Schulcz Gizi meg a címe, akkor ő már gyanus)

    Mibe, hogy ez a 2-es kategória (1-hez ugyebár valakinek oda is kellene adni az adatokat ugyebár, ami azzzzé egy _kissé_ törvénytelen lenne )
  • Commandante #6
    "külön rákeres a különböző áru- és pénzmozgásokra"

    Na ez speciel technikailag is érdekes lehet. Ergo a program meghekkeli a posta meg az összes bank rendszerét az áru- és pénzmozgás nyomai után kutatva, vagy van olyan hülye, aki az internetre felteszi az áru és pénzforgalmát?
  • Möci #5

    Bocccccs! Rosszúl fogalmaztam. Nem technikailag érdekel a működése, hanem jogilag.


  • whatever #4
    "A szoftver egy úgynevezett webcrawler, amely az egyes weboldakat különböző címszavak után kutatja át. Ilyen címszavak lehetnek például az osztrák postai és e-mail címek. Amennyiben az alkalmazás egy gyanús honlapra bukkan, akkor annak tartalmát letölti és tovább figyeli, külön rákeres a különböző áru- és pénzmozgásokra, az eladásra kínált termékekre és azok áraira. Végül a Xenon a gyanús eseteket jelzi a pénzügyőröknek."

    Tessék, le van írva, hogyan működik.
  • Möci #3


    Nincs valakinek egy kalóz példánya??? mert nagyon kipróbálnám!!!

  • Möci #2
    Ez a cikk, amolyan "nesze semmi fogd meg jól" tipusú írás. (még a tulipán, meg a fapapucs is belekerült)
    Azért kíváncsi lennék, hogy hogyan működik ez a kémprogram?
    Szerintem nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom, hogy itt illegális adatgyűjtésről is szó van.
  • egyember1 #1
    szuper. basztassuk mindenhol az embereket.