Berta Sándor

Elérhető a Thunderbird 2 második bétaverziója

A népszerű levelezőprogramban új változatában számos újdonság található, változott a szoftver kinézete is és immár a magyar nyelvű kiadás is letölthető.

A Thunderbird 1.x-es verziókhoz képest a legfőbb változást a megújult külső és az úgynevezett Message Tags-ok jelentik. Utóbbiak segítségével bárki rendet tehet a beérkező e-mailjei között, a leveleket ugyanis annyi címszóval láthatjuk el a későbbi könnyebb azonosítás érdekében, amennyivel csak szeretnénk. Ráadásul az e-mailek között, akár e címszavak alapján is kereshetünk, így könnyen kilistázhatjuk az összes munkahelyi vagy éppen a rokonok által küldött elektronikus levelünket. A fejlesztők a megújult külsőt azzal indokolták, hogy reményeik szerint a levelezőprogram kezelőfelülete így még könnyebben átlátható, használata pedig még egyszerűbb lesz.

Újdonságnak számít a Firefoxból már jól ismert kereső. Amennyiben egy levél éppen meg van nyitva, akkor a Ctrl+F billentyűkombináció lenyomásával bárki könnyen megnézheti, hogy az általa keresett kifejezés megtalálható-e az adott e-mailben. Ezenkívül továbbfejlesztették a Thunderbird beépített adathalászat elleni védelmét. A gyanús URL-ket egy jobb egérklikkeléssel megnyíló menüből - közvetlenül a szoftverből - átküldhetjük a Google számára, ahol a szakemberek megvizsgálják az adott oldalt.

A Thunderbird 2.0 második bétaverziója az új beérkező leveleknek már nemcsak a számát, hanem a feladó nevét, a tárgyát, sőt az első néhány sorát is megjeleníti. Szintén újdonság, hogy az esetleges szótárakat már bővítményként kezeli a program és eszerint frissíthetjük őket. Emellett a fejlesztők az alkalmazás Windowshoz kiadott változatát egy új telepítővel is ellátták. A Thunderbird 2.0 második bétaverziója magyar nyelven innen tölthető le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sil78 #23
    A file:// protokollhoz van egy LocalLink nevű kiterjesztés, ha jól emlékszem.
  • nedudu #22
    Nightly builds nem daily :-)
  • nedudu #21
    Enigmail, a daily snapshot már kezeli a tb 2.0beta-kat.
  • Vorpal #20
    A flagoknak nagon örülök,ami még nekem kéne az egy
    tiszta és száraz érzés a PGP integrációnál.
  • nedudu #19
    Erre való az imap ;-)
  • Charybdis #18
    "A levél eltünésről meg annyit hogy nekem megvan mind."

    Lol, lehet hogy megvan mind, de honnan tudod hogy minek kéne még meglenni? :)
    Gmailt használjátok már, lehető legjobb e-mailezésre. És mivel netes, bárhonnan meg tudod nézni. Felsorolt funkciókat már mindet rég tudja, spam szűrője is jó, a felülelete nagyon logikusan van elrendezve.
  • BiroAndras #17
    Én már évek óta használom, és nem tűnik rossznak. Persze nem is tökéletes (A Bat-ot jobban szerettem, de sajna nem ingyenes, így a cégnél nem használhatom). Levél vesztés vagy fagyás még nem volt.
    A legfőbb bánatom, hogy a linkek kezelése elég gyenge. Az internetes címeket nagyon lassan nyitja meg, a lokális hálóra hivatkozókat pedig egyáltalán nem.
    Meg lehetne általában is gyorsabb.
  • nyista #16
    ez egy kiegészítő program, lementi a névlistákat, e-mailokat, stb, igaz csak manuálisan használható:
    http://mozbackup.jasnapaka.com/

    más: mennyi memóriát foglal? most nézem, nem többet, mint az agyonajnározott nod, kb 20Mb, de mindenki azt használ, amit akar - nekem gondom sose volt, egy levelem se veszett el, minden elment-megjött...
  • Dj Faustus #15
    "Ez viszont jó ötlet, csak kérdés, hogy mennyi ramot fog zabálni."
    Kevesebbet, hisz pont erre törekednek a Mozillánál (lásd: Cairo motor bevezetése, memory leak-kek befoltozása).

    "Először is nálam az 1.5 állandóan összeomlott"
    Az a furcsa, hogy nálam (de másoknál se, akiket ismerek) még nem omlott össze, nem vesztek el levelek, a csatolmányokat meg tudjuk nyitni eléggé gyorsan.
  • scooterbr #14
    Mert aztán .... nagy probléma 1000....000 giga rammal a gépedben mennyit is eszik.
    A levél eltünésről meg annyit hogy nekem megvan mind. És nem omlik össze.
    Amúgy Te mit használsz ami olyan jó?