MTI

Tovább szűkül a legális zenepiac

A gramofont hallgató kutyussal fémjelzett "His Master's Voice", vagyis a brit HMV Group Plc zene-, videó-dvd- és könyvkereskedő vállalatra továbbra is rájár a rúd.

A január 6-ával végződött tíz héten - lényegében a harmadik üzleti negyedévben - összehasonlítható alapon 0,8 százalékkal kisebb volt a forgalma, mint egy évvel ezelőtt. Összességében 10 százalékkal nőtt a forgalom, de ez csak a Waterstone könyvkereskedő részlegnek köszönhető, amely 37,4 százalékkal növelte forgalmát az Ottakar könyvesbolthálózat megvétele révén - miközben összehasonlítható alapon az ő forgalma is visszaesett 2,7 százalékkal -, és a zeneipiaci bevétel tovább csökkent, közölték az HMV-nél csütörtökön.

Az október 28-ával zárult első üzleti félévben az adó utáni veszteség 26,1 millió font volt az egy évvel korábbi, 100 ezer fontos eredmény helyett. Az üzemi veszteség 31,8 millió font volt az egy évvel azelőtti 2,8 milliós többlet helyett. A forgalom 762,2 millió fontra emelkedett 759,7 millióhoz képest, de összehasonlítható alapon 5,5 százalékkal csökkent.

Nagy-Britanniában és a világ más részein is meredeken visszaesett a zenepiac az utolsó negyedévben, panaszolta a befektetőknek szánt profitfigyelmeztetésében az HMV már december végén. A 85 éves múltú cég számítása szerint a brit zenepiac a digitális letöltéssel együtt 14 százalékkal szűkült az utolsó negyedévben, és a dvd-piac is visszaesett. Az HMV Asia részleg piacain a forgalom 3,8 százalékos visszaesését észlelték az előző negyedévhez képest, az HMV Canada piacán 3,4 százalékkal csökkent a forgalom.

Elemzők szerint a visszaesést részint az idei nagy-britanniai kamatemelések okozta, általános fogyasztói bizalomvesztés, részint az illegális letöltés és másolás versenye magyarázza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aaaaa #3
    És a lóvasút gyárak forgalma is visszaeseet az idők során... Ami elavult, annak ez a sorsa. Egyszerűen nincs 5-6 ezer forintnyi érték 1 album mögött. Ha nem lelhetne letölteni, vagy máshogy megszerezni, akkor sem volna. Ki akar több száz vagy ezer CD között keresgélni, amikor egy 10-20 dekás zsebrevágható mp3 lejátszón is elfér mindez...
    Koncertekre se mennek az emberek annyian, mint régen, ez van. Persze jó, ha van valakire mutogatni, mert azt, hogy valamit rosszul csinál a nagyrabecsült "zeneipar" nem volna jó nekik beismerni.
    Örüljenek, hogy valaki még vesz néha 1-1 eredeti CD-t, és becsüljék meg a vevőiket "lejátszható" rootkit és virusmentes lemezekkel...
  • HJPOWER #2
    Legális? Mihez képest? Nevetséges
  • HappyBoy #1
    Talán az a baj, hogy a mai filmek és zenék értéke közelít a nullához.