SG.hu·

Túl sokba kerül a szolgáltatóknak az adatmegőrzés

Piaci elemzők arra figyelmeztetnek, hogy az idén bevezetendő uniós direktíva alkalmazása túl sok terhet ró a telekommunikációs cégekre, a szolgáltatókra, amelyek számos változtatást lesznek kénytelenek életbe léptetni.

A Frost & Sullivan közleménye arra világít rá, amit korábban már többen is felvetettek, mint az adatmegőrzési kezdeményezések egyik alapvető akadályát. Az uniós direktíva - amely már 2005 végén körvonalazódott - ugyanis azt jelentené, hogy a szolgáltatóknak legfeljebb két évig meg kellene őrizniük a telefonbeszélgetések, az internetes kommunikáció adatait, ami mindenekelőtt a rendelkezésre álló géppark, infrastruktúra és kapacitás tekintetében vet fel további kérdéseket.

Az érintett cégek már több alkalommal hangot adtak azon véleményüknek, miszerint az adatmegőrzéssel kapcsolatos elgondolások nem veszik figyelembe a rájuk kivetett újabb terheket. Ezt most az elemzői cég tanulmánya is megerősítette, kiemelve, hogy elsősorban a rendelkezés anyagi következményei lesznek súlyosak a szolgáltatókra nézve. A megnövekedett adatforgalom és tárolási igények a jelenlegi rendszerek alapos felülvizsgálatára kényszerítik a vállalatokat, amelyeknek a direktíva értelmében késlekedés nélkül ki kell elégíteniük a hatóságok részéről érkező kéréseket.

Azt eddig nem fejtették ki részletesen, hogy pontosan mit is jelent a "késlekedés nélkül" kitétel. Elemzői vélemények szerint ez az adott helyzettől függően néhány perctől pár óráig tarthat, vagyis az érintett szolgáltatónak ezen időtartam alatt kell válaszolnia a rendészeti szervektől beérkező kérelmekre. Egy ilyen megkeresés esetén át kell adniuk a kérdéses beszélgetés anyagát, amely magát a tartalmat nem foglalja magába, viszont minden más adatot - a beszélgetés időtartama, a felek azonosítója, telefonszáma, tartózkodási helye - igen.

Az EU tagállamai idén szeptemberig kötelesek integrálni a direktíva rendelkezéseit a nemzeti szabályozásokba. Addigra lenne célszerű kidolgozni a szolgáltatók helyzetét könnyítő részleteket, ez azonban egyelőre még várat magára.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Flashy2007. 01. 12.. 23:24||#13
legfeljebb 2 év? de legalább mennyi?
© Artus582007. 01. 12.. 21:50||#12
hát egészségükre ha meg akarják tartani 2 évre a le/feltöltéseimet. ha most kezdenék akkor 2 év múlva kb 7 terra vinyót foglalnék nekik a jelenlegi sávszélességem mellett. még jó hogy most fognak sávszélt emelni. hátha sikerül átlépni a 10et és akkor tényleg mehet csõdbe minden szolgáltató.
© teddybear2007. 01. 12.. 14:19||#11
Remélem, elõbb-utóbb csak rövidebbre veszik az archiválási idõt.
© teddybear2007. 01. 12.. 14:17||#10
"Itt mar a 80-as evekben is meg lehetett orizni minden adatot."

Hát spec az internet csak kb 10 éve kezdett elterjedni, azelõtt meg fõleg kézzel rögzítettek mindent. A régi telefonközpontok, fõleg az öregebb "rotari", meg elektromechanikusok voltak. Alkalmatlanok adatok tárolására.

Persze létezett a személyi szám, de az csak egy adat volt a sok közül.
© kvp2007. 01. 12.. 13:39||#9
"valahogy nem vidít fel, hogy ennyi adatot megõriznek. a következõ lépés az lesz, hogy a beszélgetések tartalmát is felveszik.. jó kis demokrácia lesz..."

Meg jo hogy magyarorszag sokkal elobb jar. Itt mar a 80-as evekben is meg lehetett orizni minden adatot. A helyzet csak javult, mig az eu-ban az a kerdes, hogy meg kell-e orizni a kapcsolati adatokat, addig nallunk az allam rendelkezesere all a teljes adatfolyam. (es ez a szolgaltatok reszerol nem igenyelt fejlesztest) Jelenleg a leghatekonyabb rendszer kinaban mukodik, ami nincs titkositva azt atnezi a nagy kinai tuzfal. Amit meg nem tudnak ellenorizni azt meg tobbnyire blokkoljak.
© Macc2007. 01. 12.. 11:30||#8
Hat ok nem tudom miert sirnak, ugyis velunk fizettetik meg (azt amit mi akarunk a legkevesbe)...
© bakagaijin2007. 01. 12.. 09:27||#7
Ehh, egyszerûen sírni jó. Egy távközlési cég ígyis-úgyis megõrzi X ideig az adatokat. Pl. azért, hogy utána bányászhasson egy kicsit benne, és a marketingesek ki tudjanak találni újabb furmányosabb csomagot, amit aztán eladhat.
© Praetor2007. 01. 12.. 09:09||#6
Hát hogy ez az adatmegõrzés nem az átlagos honpolgár érdeke az hóttuti. Valaki nagyon kiváncsi, akinek elég hatalma van...
© mad mind2007. 01. 12.. 07:32||#5
Persze, hogy nem igaz, de te örülnél, ha minden töltögetésedet két évig megõriznék?
© Clarke2007. 01. 11.. 20:58||#4
valahogy nem vidít fel, hogy ennyi adatot megõriznek. a következõ lépés az lesz, hogy a beszélgetések tartalmát is felveszik.. jó kis demokrácia lesz...