SG.hu·

CES: Ismertették a Vista Ultimate extráit

A Microsoft több bejelentéssel indított a CES-kiállításon, és többek között kitértek a Vista legdrágább verziójának kiegészítőire is. A cég szerint a hangsúly az internetes szolgáltatásokra és a közös élményekre helyeződik át.

Az eddig titokban tartott újdonságokról Bill Gates és Robbie Bach, a szórakoztatói részleg első embere beszéltek nyitó előadásukban. Szóba kerültek a Vista Ultimate verzióval érkező extrák, az idei évben megjelenő egyéb programok és szolgáltatások, az Xbox 360 konzol kibővítése - amiről külön cikkben számolunk be -, illetve az operációs rendszer alá szánt új mobil és asztali konfigurációk. Redmondban úgy vélik, az idei év az internetes szolgáltatásokra, a közös élményekre, a folyamatos kapcsolatra helyezi a hangsúlyt.


Sajnos az előadás alatt nem vesztegettek túl sok szót a Vista kiegészítőire, de így is megismerhettünk, néhány olyan szolgáltatást, amely eddig kimaradt az előzetes verziókból. Az első ilyen a DreamScene névre keresztelt megoldás, amely lehetővé teszi, hogy az asztalon használt háttérképet videóra cseréljük le, azaz a statikus tartalmak mozgóvá, dinamikussá tegyük. A SportsLounge elsősorban az észak-amerikai felhasználóknak kedvez: a FOXSports.com oldallal kötött megállapodás révén élő televízióadást, friss sporteredményeket közöl, amelyen keresztül a rajongók nyomon követhetik az aktuális játékokat.

A konkrétumok említése nélkül megtudhattuk, hogy az új és meglévő partnerek révén további tartalmakat szolgáltatnak majd az operációs rendszer drágább verzióinál. A Showtime a sorozatok kedvelőinek körében csenghet ismerősen, itt nyilvánvalóan televíziós műsorokra számíthatunk, bár azt még nem tudni, hogy pontosan hogyan, milyen feltételekkel vehetjük majd igénybe a szolgáltatást.


Ennél jóval nagyobb hangsúlyt helyeztek a Windows Home Server platformra, amely elsősorban az otthoni PC-k tartalmának elmentését, annak elérésének megkönnyítését hivatott elősegíteni. A Windows Live internetcím birtokában folyamatosan másolatot készíthetünk az otthoni gépeken tárolt anyagokról, illetve távoli hozzáférésen keresztül kezelhetjük ezen másolatokat egy központi tárhelyen. Több gyártó készíti saját megoldását, amely alkalmazkodik a szoftvercég követelményeihez, a konkrétumok itt is később jönnek majd.

A hardvergyártók természetesen a Vistára is készülnek, hiba is lenne kihagyniuk a kínálkozó alkalmat. Példaként említik a HP, a Toshiba, a Sony és a Medion megoldásait, amelyek többnyire kényelmi szempontokból, valamint a funkciók terén kínálnak újdonságot, bizonyára a szokásosnál némileg magasabb áron. A TouchSmart PC az érintőképernyőket hozza be az asztali szegmensbe, a Sony VAIO sorozat új tagja vezetéknélküli megoldásaival hódítana, a Medion UMPC pedig a kisebb mobil eszközök területén honosítaná meg a Vistát.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© phoenix12007. 01. 18.. 16:32||#84
A Linux igen is jó, azt azért nem mondom, hogy profi vagyok. 1-2 nap és az ember már elég otthonossan tudja használni, fõleg ha van GUI is telepítve melléje pl. a kedvelt KDE vagy éppen Gnome.

Azt viszont nem tudom, hogy ki-hogy van vele, de nálam az NFTS-t partíciókat a Linux gyönyörûen kezelte, nem volt vele semmi gondom (írta/olvasta). :xD

A divx meg társai egy kicsit más tészta. :(
© Omega2007. 01. 09.. 22:20||#83
"Vista legdrágább verziójának"
Anyádat te köcsög Billgecc'! Rabold le faszomat!
%==/%!//%+%+!/!%/+!/!<#mf1>
© sly0072007. 01. 09.. 20:58||#82


Rosszul fogalmaztam. Felismerte, el is indult, csak miután leformáztam a Linuxos partíciót restart után a:

GRUB loading... please wait
Error: 22



Azért nem mûködött, mert a GRUB-nak a fájljai a linuxos partíción voltak.
© nedudu2007. 01. 09.. 20:20||#81
Eleve nem úgy állsz a kérdéshez ahogy kellene, tehát ezért nem való neked a Linux. Nem azért mert fanatikus gamer vagy winhuszár lennél.
© Penge42007. 01. 09.. 19:43||#80
Köszi, így is terveztem. <#mf2> Azért az UHU-t még kipróbálom, hogy megint megbizonyosodjak arról, amirõl a múltkor az Ubuntuval. <#beka2>
Amúgy nagyon tetszik ez a "Nem való neked a Linux." lekezelõ stílus, mintha a Windowsosok tábora mind hülye gamerekbõl és tájékozatlan szerencsétlenekbõl állna, az OSX-esek azok a milliomosok, akik szintén hülyék a Linuxhoz és TI Linuxosok vagytok a felvilágosult "jövõ fiai", akik a baromi jól testreszabható hiperstabil rendszert használják. Úgy állítjátok be a dolgokat, mintha valami felsõbbrendû állatok lennétek (tisztelet a kivételnek). <#hehe> Pedig azért szétnézhetnél akár itt az SG-n is, hogy hány komolyabb rendszergazda meg programozó használ Windowst, de õk is azért, mert hülyék a Linuxhoz...
© NEXUS62007. 01. 09.. 19:25||#79
Á, a Visztula nem is lesz sikeres, mert a bemutatón nem sikerült BG-nek semmilyen bakit összehoznia.

Ez rossz omen!
;)))
© BiroAndras2007. 01. 09.. 15:33||#78
Én már akkor csináltam ilyet, amikor a VLC még nem is létezett. Persze értelme nem sok van.
© Nusi2007. 01. 09.. 14:38||#77
Fantasztikus elörelépés ez a DreamScene:D VLC Player kb. ezer éve kirakja a videot wallpapernek:DDD
© MrPrise2007. 01. 09.. 12:06||#76
"külön tetszettek pár hónapja az SG-n a cikkek, melyben szépen ki van számolva, hogy milyen jó lesz a hardwaregyártóknak, mert a Vista miatt mindenki rohanni fog a boltba új gépért. Namost én minek rohanjak, ha ugyan azt ki lehet hozni egy Ubuntu-ból."
Ez picit ilyen "lázcsinálás" szerintem. Ha mindenhol azt olvassa a nép, hogy mindenki rohanni fog a boltba venni új gépet a vistának, akkor bizony lesz a népnek egy olyan része aki csak azért fog menni venni, mert azt olvasta, hogy mindenki megy... Az a baj, hogy sok ember rosszul fogja fel a dolgot. Nem az OS alá kellene venni gépet, hanem olyan OS-t használni amihez a gép megfelelõ. Persze mindenki a legcsillogóbbat akarja és itt be is zárul az ördögi kör.
© kogasom2007. 01. 09.. 10:10||#75
A hangvezérlést csak példaként hoztam fel, amúgy nem használom. 20-30 programot ugyan nem telepítek naponta, viszont éppen eleget, hogy számítson. Openoffice-t használok, ha nagyon kell doc formátumot használni. Lehet azzal szórakozni, hogy lassú, de meg tudom várni, mire elindul, és utána már nem lassú, úgyhogy mindegy. Openoffice-t amúgy 2.6 ghz-s 3éves celeronon futtatom. Vállalati szempontból pedig nincs tapasztalatom.