SG.hu

KKV konferenciát tartott az IVSZ

2006. december 1.-én első alkalommal került megrendezésre az IVSZ KKV konferenciája, amin 75 vállalat vezetője vett részt.

A pénzügyről, cégjogról, adóügyekről, pályázati és hitel-lehetőségekről, a vállalati együttműködésekről szóló előadások közös célja az volt, hogy gondolatébresztőként szolgáljanak, melyek azok a lehetőségek, amiket akár a kis és középvállalkozások is sikerrel használhatnak cégeik fejlesztése érdekében. A konferencia résztvevőit Egyed Géza a GKM szakállamtitkára köszöntötte, a számos neves előadó között szerepelt Rétfalvi György (ITDH), Vityi Péter (Microsoft) Aladics Sándor (MFB) is. A konferenciát Kovács Zoltán, az IVSZ elnöke nyitotta meg, a moderátor Csáki Zoltán, az IVSZ alelnöke volt.

Az IVSZ törekvései között prioritásként szerepel a mikró-, kis- és középvállalkozások támogatása, ennek érdekében már több olyan szolgáltatást vezettünk be, ami kiváló lehetőséget teremt tagjaink számára az IVSZ-en belüli információk és tudás kihasználására. A KKV konferencia programjának összeállításakor az volt a fő szempontunk, hogy leginkább azokban a vállalati tevékenységeket érintő kérdésekben adjunk támogatást, információt, ahol a KKV- k általában külső segítségre kell, hogy építsenek. A jogi, pénzügyi és értékesítési témakörben felvonultatott előadások során olyan gyakorlati példákat szeretnénk felvonultatni, amit akár már holnap tudtok a saját cégetekbe adaptálni.- mondta Kovács Zoltán, az IVSZ elnöke megnyitóbeszédében.

Egyed Géza, a GKM szakállamtitkára köszöntőbeszédében kiemelte: "Magyarországnak egyetlen lehetősége van az Európán belüli fejlődésre: A gazdaságot a tudásalapú társadalomra kell építenünk és a magas hozzáadott értéket képviselő ágazatokban kell az élre törnünk". Beszédében kitért a GKM második Nemzeti Fejlesztési Tervben megvalósuló Gazdaságfejlesztési Operatív Programjára, amelyben kiemelt fontossággal bírnak az innovációs és K+F projektek, a megfelelő üzleti környezet, az ipari-üzleti parkok, a technológia inkubátorok és a start-up vállalkozásokat segítő infrastruktúrák támogatása.

Az államtitkár hozzátette: Az IKT tartalom minden progresszív gazdaságfejlesztési program alapeleme kell, hogy legyen, a támogatások körében pedig olyan tevékenységek is bekerültek, mint a vállalatirányítási rendszerek beszerzése, az e-kereskedelemmel kapcsolatos fejlesztések (e-bizalom, minősítések, logisztikai háttér) valamint a hátrányos helyzetű térségek szélessávú infrastruktúra hálózatának kiépítése.


Dr. Novák Csaba az NFÜ (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség GVOP - IH, igazgató) az NFT2 pályázati lehetőségek és várható támogatási formákról szóló előadása a konkrétumokról szólt: hol, hogyan milyen források lesznek elérhetőek. Kitért arra is, hogy mik lesznek a második NFT intézkedéseinek technikai, gyakorlati részletei: Lesznek-e könnyítések- nehezítések a vállalkozóknak szóló pályázatok végrehajtása, pályáztatása során, illetve hogyan juthatunk hozzá a tervezett tőke / hitelprogramokhoz.

Az Állami hitelprogramok, tőkeprogramokról Aladics Sándor (Magyar Fejlesztési Bank, vezérigazgató-helyettes) beszélt. Az MFB és kapcsolódó cégei által kezelt hitel és tőkeprogramok bemutatása konkrét adatokkal, az MFB 2007 évi terveinek felvázolása. Ez utóbbiban az IVSZ-nek is lehet szerepe: A fejlesztési bank 2007-ben elindít ágazati hitelprogramokat is, amelynek keretében mintegy 3mrd forinttal szeretnék az infokommunikációs iparágat forráshoz juttatni. Az IVSZ 2006 tavasza óta együtt dolgozik az MFB kollégáival a program kidolgozásán, ez a munka így a jövő év elejétől új lendületet vehet és reményeink szerint 2007-ben az IVSZ közreműködésével valósulhat meg az IKT hitelprogram.

Az Elérhető pénzügyi források, hitelek címmel tartott előadást Katona Ágnes Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány hitelezési igazgatója, melyben az előzőhöz kapcsolódóan az egyéb pénzügyi források és hitelprogramok gyakorlati oldalról történő bemutatása, kiemelten a mikro és kisvállalkozások hitelkérdéseire koncentrált.

Rétfalvi György, (ITDH, vezérigazgató) a Külpiaci megjelenés lehetőségeiről beszélt: Milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, hogy az európai informatikai kiállítások látogatásához a KKV támogatást kapjanak, az ITDH tevékenysége hogy tudja segíteni a kisebb cégek napi munkáját, illetve milyen hatékonysággal működnek a rendszeresen szervezett üzletember találkozók. A 2007 évi tervekről szólva Rétfalvi György megemlítette, hogy szeretnének cégre-szabott export-segítő programot elindítani, amely során egy-egy cég közvetlen és hatékony segítséget kap a külpiaci megjelenéshez.

dr. Árva Tímea (Árva és Sótonyi Ügyvédi Iroda) előadásában átfogó képet kaphattunk arról, hogy a társasági törvény 2006-ban történt változásai milyen konkrét, gyakorlati következményekkel járnak. Ugyancsak az idei változásokra koncentrált "Adóügyek, változások"- című előadásában Vincze Márta (Navigator kft. Igazgató) a garantált minimálbér és az elvárt járulékfizetési minimum tudnivalóiról, a foglalkoztató választási lehetőségeiről, a tagi hitel lehetőségeiről szólt. Az előadás kifejezetten azokra a fontos körülményekre, lehetőségekre koncentrált, amelyeket 2006. december 31-ig lehet csak kihasználni.


Wolf Gábor (Marketing Commando) a hatékony kisvállalati marketingeszközökről szóló eladásában konkrét tanácsokkal, javaslatokkal szolgált, hogy az IKT KKV cégeknek is érdemes marketing és PR eszközöket használni. Kátai Szabolcs az IVSZ szakértője az IKT piac jellemzőiről, várható trendjeiről tartott előadást.

Vityi Péter (Microsoft Magyarország, vezérigazgató) és Veres Zsolt (SAP KKV kereskedelmi igazgató) a multinacionális vállalatok és a KKV-k lehetséges együttműködési területeit vázolták fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!