Napi Online

Mindent tagad a Siemens, nem volt vesztegetés

Hevesen tagadja a Siemens Zrt., hogy a korrupció üzleti tevékenysége szerves részét képezte volna.

Tagadja a Siemens Zrt., hogy a visszautaltatta volna magának a SATeLIT TV-nek átutalt támogatása egy részét - illetve hogy az ilyesmi bevett gyakorlata let volna más támogatások esetén is -, valamint hogy a tévétársaság tulajdonosát zsarolással próbálni rábírni arra, hogy hallgasson korábbi üzleti ügyeikről.

Tagadja továbbá a cég azt is, hogy munkatársai egy 2003-as laktanya-felújítási programban honvédségi alkalmazottakat vesztegettek volna meg. Tagadják emellett, hogy az említett tévéscégnek 1,35 milliárd forintot adtak volna, de azt nem mondják meg, hogy mennyit.

A cég közleménye szerint a támogatás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a csatorna megszűnt, a társaság felszámolás alatt áll, és az ügyben a Siemens jogerősen pert nyert. A társaság nem kívánt érdemben reagálni a 2003-as laktanya-felújítási megbízásával kapcsolatban felmerült korrupciós vádra. Az ügy miatt két honvédségi alkalmazottat elbocsátottak és le is tartóztattak, amiért "ajándékokat" fogadtak el, s cserébe információkat adtak ki a munkára kiírt pályázatról.

Az ügyben vádlottként szerepel a Siemens egyik igazgatója is. A cég csupán annyit közölt: egyetlen munkatársukat sem marasztalták el, és folyamatban lévő ügyről nem nyilatkoznak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #1
    Gondolta valaki, hogy nem fogja tagadni, akár igaz, akár nem?