SG.hu·

Nagy-Britanniában van a legtöbb megfigyelés

Finoman szólva nem kecsegtet túl sok jóval Richard Thomas brit információs biztos legújabb jelentése, amelyben azt a kérdést vizsgálja, hogy milyen jövőt eredményezhetnek a jelenlegi folyamatok.

A Surveillance Society nevű 102 oldalas tanulmány 2016-ig tekint előre. Az anyagot a csütörtökön kezdődött adatvédelmi szakemberek 28. alkalommal megrendezett nemzetközi konferenciájának fő vitaanyagául szánják. Richard Thomas egyébként már két évvel ezelőtt is arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a britek nem figyelnek oda, akkor az egyik nap arra ébrednek majd fel, hogy egy tökéletesen megfigyelt társadalomban élnek.

A jelentésben a szakember megvizsgálta a Nagy-Britanniában alkalmazott egyes megfigyelési, ellenőrzési módszereket és megoldásokat, valamint kitért a következő tíz évre vonatkozó lehetséges társadalmi hatásokra is. Thomas példaként említi a ruhákba belevarrt RFID-azonosítókat, az egész világra kiterjedő műholdas navigációs és helyzetmeghatározó rendszereket (GPS, GLONASS, Galileo), egy cégnél az alkalmazottak esetében elvégzett biometriai és pszichometriai vizsgálatokat, a szülők által alkalmazott gyermekellenőrző rendszereket és természetesen a videokamerás megfigyelő-rendszereket is.

"A megfigyelés és az ellenőrzés jó és hasznos lehet, szükség is van rá, például a terrorizmus elleni háborúban. Ám ugyanakkor hosszú távon a gyanú légkörét építheti ki, vagyis mindenki és minden gyanússá válhat" - nyilatkozta Richard Thomas.

A Big Brother-díjra egyébként Nagy-Britannia lenne a legesélyesebb, hiszen az országban becslések szerint összesen 4,2 millió magán és állami videokamera van felszerelve. Egy átlagos brit állampolgárt naponta körülbelül 300-szor fotóznak le vagy vesznek fel a szalagokra. Ezenkívül a biztonsági rendszerek naponta 35 millió gépkocsi adatait jegyzik fel, a nemzeti DNS-adatbankban pedig már 3,5 millió ember adatait tárolják. Emellett hatmillió állampolgár ujjlenyomata is a szigetországi hatóságok birtokában van.

Minden második brit állampolgár tart magánál egy önkéntes kártyát, amellyel pontosan nyomon követhetők a vásárlási szokásai. "Az emberek magánélete folyamatosan zsugorodik" - áll a brit börtönökben fogva tartott rabok életéről szóló jelentésben és kiderül: a szabadon engedett rabokat is rendszeresen megfigyelik. Lassan tehát jogosan felmerülhet Nagy-Britanniában a kérdés: ki van kivül (a rácsokon) és ki van bent?

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© BlackRose2006. 11. 03.. 20:17||#15
"ha valaha is hatalomra jut valami mániákus"

Nem szükséges, akárki is hatalmon van, alkalmazza azt ami a rendelkezésére áll. Sõt amikor nem mániákus cselekszik, hanem teljessen normális ember akkor még veszélyesebb, mert nem annyira látszik, viszont lassan és fokozatossan a totalitáris kollektivista rendszerben találjuk magunkat. Egyébként már elég mélyen ott is vagyunk, mániákusok nélkül.

Egyébként egyetértek veled.
© John Wayne2006. 11. 03.. 19:37||#14
Hát, a technológia egy semleges dolog, lehet jó és rossz is, attól függõen, kinek a kezében van. De véleményem szerint túl nagy árat fizetnek a "biztonságért". Ez kicsit olyan, mintha levágnánk mindenki kezét, hogy beszüntessük, illetve nagyon megnehezítsük a lopást. Nem beszélve arról, hogy ha valaha is hatalomra jut valami mániákus, akkor egy kiváló, elektronikusan kontrollált orwelli rémálomban találja magát a királynõ hû alattvalója.
De ez csak magánvélemény.
© Darth Sith2006. 11. 03.. 17:02||#13
"A megfigyelés és az ellenõrzés jó és hasznos lehet, szükség is van rá, például a terrorizmus elleni háborúban"
mindig ugyanaz a szöveg. Kezd átlátszó lenni. 1984.
© BlackRose2006. 11. 03.. 16:44||#12
"The influence of the religion paralyzes the social development of those who follow it. No stronger retrograde force exists in the world" - Winston Churchill on Islam, 1899

Akkor még nem volt Izrael, az USA sem volt nagyhatalom...

Persze ez nem csak a muzulmánokra érvényes, habár Churchill itt arról beszélt, ott csak kiélezetebb, mert nem történt meg az állam és a vallás szétválasztása, azért van annyira elterjedve, ehhez Izraelnek és az USA-nak nagyon pici köze van. Ugyanez volt a helyzet európában is még a vallás nem vált el az államtól a politikától. A történelem a tanú.

Különben a szabadságból nem lehet és nem szabad semmit sem feláldozni, vagy szabadak vagyunk vagy nem, nincs szürke állomány. Szabadság jelenleg csak papíron létezik, de már ott is kezd zsugorodni. Ha a terrorizmus ellen úgy tudunk csak fellépni, hogy saját magunkat bezárjuk, akkor ez azt jelenti, hogy valamit (mindent) rosszul csinálunk. Sajnos a mai világ is abban "melegszik", hogy most mi mindent jól csinálunk, mindenben igazunk van, éppen úgy mint az elõdjeink a történelem folyamán azok is mindenben tökéletessek voltak, most meg mennyi mindenben röhögünk rajtuk (a föld lapos, a föld a világmindenség közepe, a boszorkányokat máglyára...), a jövõben rajtunk is röhögni fognak. Kezdem várni azt a napot (visszatetszéssel) amikor azt fogják mondani, hogy "mivel most tökéletes világban élünk és mi a kormány mindent jól csinálunk, csak egy út van... beszüntetjük a polgári szabadságot, a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, mert már nincs rá szükság, ugyanis mivel mindent tökéletessen csinálunk, minden közbeszólás negatívan hat ki a közösségre és ezért inkább nem kell megengedni, hogy eltérítsék az embereket, be kell tíltani a szabad beszédet..." - persze ezt már Marx annak idején "felfedezte" - Nikolai Bukharin volt aki elõször értelmezte.

Ha hiszitek, ha nem közel vagyunk ehhez, a szabadság mindég egy generációra van a kihalástól, és ha a jelen generációja nem védi meg, nem tesz meg mindent, hogy megerõsítse, a jövõ generációjának ki kell majd újból harcolnia, ha élvezni szeretné. A szabadság nem magátol érthetõdõ, nem DEFAULT állapot. Nehéz megszerezni és még nehezebb megvédeni. A törvények nem hajtják magukat végre, az emberek kezében van a világ.

© Béla bácsi2006. 11. 03.. 16:15||#11
Ez a terrorizmus elleni harc elég uncsi, kitalálhatnának már valami jobb mondókát is.
© Morden232006. 11. 03.. 15:57||#10
"egész világra kiterjedõ mûholdas navigációs és helyzetmeghatározó rendszereket (GPS, GLONASS, Galileo)"

Ezekkel semmi gond nincsen, nem éppen a közember ellen szólnak.

"videokamerás megfigyelõ-rendszereket"

A térfigyelõ kamerák felállítása pedig a legkevésbé sem a közember ellen, hanem éppen mellette szólnak. Amennyiben nem akarsz az utcán drogot fogyasztani/árulni, esetleg embert rabolni, nõket erõszakolni vagy kirabolni valakit, akkor elég könnyen felfogható, hogy ezek éppen az ilyen dolgok ellen védenek. Erre például érdemes lenne költeni is.

"a ruhákba belevarrt RFID-azonosítókat"

Amivel, ha egyáltalán lehetséges lenne megvalósítani, ott tarthatnánk, hogy bizonyos területen belül meghatározható lenne egy bizonyos frekvenciájú RFID-chip. Tök jó. Az embert, mint személyt nem lehet követni, maximum egy BOSS zakót. Ügyes. De fõként marhaság.

"a szülõk által alkalmazott gyermekellenõrzõ rendszerek"

Ennek mindenki örülne, kivéve a gyerekek nem. Be kell látni, hogy egy olyan szülõ, aki a széltõl is óvja a kicsi csemetéjét, mindenféle XI. századi high-tech cucc nélkül is pokollá tudja tenni a kölyke életét, így ezek max. a hatékonyságot javíthatják, ami viszont nem feltétlenül probléma - bár kérdés az, hogy milyenek ezek az eszközök.

"cégnél az alkalmazottak esetében elvégzett biometriai és pszichometriai vizsgálatok"

Lehet, hogy kiábrándító, de ezek triviális dolgok, és már régen léteznek a megfelelõ helyeken.
© Muhomak2006. 11. 03.. 15:56||#9
Másszóval mindenki terrorista ezért figyelik!
Szabadságjogok?
A jó édes k.... annyukat
© Muhomak2006. 11. 03.. 15:35||#8
Másszóval mindenki terrorista ezért figyelik!
Szabadságjogok?
A jó édes k.... annyukat
© BCs design2006. 11. 03.. 14:57||#7
azért élnek ilyen jól mert a saját sírjukat ásák
© sgbo2006. 11. 03.. 13:51||#6
dolgok sajnos nem így mûködnek....

amúgy nem tudom mi a rossz a dologban. (ha nem csinálsz olyat ami miatt félned kéne bármilyen megfigyeléstõl akor neked csak hasznos a olog). Támogatnám pl. hogy mindenkitõl mondjuk 14 éves korában ujjlenyomatot, meg DNS mintát vegyenek...mennyivel könnyebb lenne a bûnüldözés. Ugyanígy a köztéri kamerák is rohadt hasznosak...de hogy mi a baj a mûholdas helyzetmeghatározókkal azt végképp nem értem.

(bár az RFID-t már én is neccesnek érzem.)