MTI

Kétszámjegyű növekedés az SAP-nál

A világ vezető üzleti számítógépprogram-gyártója, a német SAP csütörtökön 388 millió eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 16 százalékkal többet a tavalyi harmadik negyedévi 334 milliónál, elsősorban az amerikai és ázsiai növekedésnek köszönhetően.

A bevétel 11 százalékkal 2,2 milliárd euróra nőtt 2 milliárdhoz képest, ezt főleg a programeladás támogatta a szolgáltatásokkal együtt, 17 százalékos növekedéssel 691 millió euróra 590 millióhoz képest. Az amerikai földrészen 19 százalékkal nőtt ez a bevétel, igaz, ott az ütem lassult az első negyedévi, 38 százalékos éves többlethez képest. Most a korábban jósolt 5,80-6,00 eurós részvényenkénti adózott eredmény helyett "valamivel többet" valószínűsítettek egész évre.

Ezzel az első kilenc hónapban 24 százalékkal 1,1 milliárd euróra emelkedett az adózott eredmény a tavalyi első kilenchavi 877 millióhoz képest. Az üzemi eredmény 13 százalékkal 1,5 milliárd euróra gyarapodott 1,4 milliárdhoz képest. A forgalom 13 százalékkal 6,5 milliárd euróra gyarapodott 5,8 milliárdhoz képest. Ezen belül a programok és szolgáltatások bevétele, 1,8 milliárd euró, 13 százalékkal több az egy évvel korábbi 1,6 milliárdnál. A termékértékesítés ugyancsak 13 százalékkal nőtt az első háromnegyed év átlagában, 4,4 milliárd euróra az egy évvel azelőtti 3,9 milliárdhoz képest.

Egész évre a termékforgalom 13-15 százalékos növekedésébe, a számítógépprogram-forgalom 15-17 százalékos emelkedésében bíznak a társaságnál. Folytatják az erőteljes beruházásokat, idén vagy 10 százalékkal növelik a létszámot, ám ennek költségei - elemzők szerint - továbbra is fékezhetik az eredmények növekedését. Ennek részvényárat rontó hatását részvény-visszavásárlással igyekeznek ellensúlyozni: az első negyedévben erre 423 millió eurót költöttek, többet a tavalyi egész évi 417 milliónál. Idén új generációs programokat akarnak piacra vinni - abban bízva, hogy a piac 2010-ig több mint a kétszeresére nő -, erre készülve már az első negyedévben 774-gyel 36 647-re növelték a létszámot.

A SAP piaci részaránya az üzleti, vállalati számítógépprogramok szakterületén, a bevétel alapján, közel 60 százalékos a világpiacon, illetve kissé több mint 40 százalékos az Egyesült Államokban, az Oracle erős konkurenciája ellenére. Az Oracle korábban 269 millió dolláros első negyedévi bevételt jelentett vállalati számítógépprogramok értékesítéséből, 77 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az Oracle tavaly 19 milliárd dollárt költött cégfelvásárlásokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!