SG.hu·

Qtrax - reklámokból finanszírozott fájlcserélés

A Brillinat Technologies cég által kifejlesztett új ingyenes, legális fájlcserélő hálózatot a Warner Music is támogatja.

A két vállalat együttműködési megállapodást kötött egymással, amelynek értelmében a Qtrax rendszerében terjeszthető és korlátozott mértékben eladhatók is lesznek a zenei kiadóhoz tartozó előadók zeneszámai és albumai. A Qtrax egy olyan fájlcserélő hálózat, amelynél a fejlesztői szerint úgy valósulhat meg a legális fájlcserélés, hogy közben az adott művek szerzői jogai nem sérülnek. A rendszer működtetéséhez szükséges bevételeket reklámokból teremtik elő. Az illegális kópiák készítését a regisztrált tagok digitális ujjlenyomatai és az Audible Magic cég szűrési technikája teszi lehetetlenné, ezek ráadásul segítenek a másolatok visszafelé való nyomon követésében is.

George White, a Warner Music alelnöke kijelentette: "A Qtrax egy innovatív üzleti modell, amely alternatív utakat is megnyit az előadóink számára és így rajongóikat a fájlcserélő hálózat segítségével is elérhetik és azonnal észreveszik, hogy egy adott alkotásukat hogy fogadja a közönség." Az ötlet annyira népszerű, hogy a Warner Music mellett már az EMI is jelezte együttműködési szándékát a Qtraxszal.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© pemga2006. 09. 21.. 16:26||#1
Hmm, jó ötlet, csak pár dolog nem világos. Mi ebben a file-cserélés? Mármint mi garantálja azt, hogy csak ezen kiadó által birtokolt elõadók dalai kerülnek be. Központilag elhatározzák, hogy ezek a rip-ek jók, a többi rossz, és csak azokat a fingerprinteket engedik be? Vagy õk maguk készítik el a ripeket és csak azokat engedik forogni odabent? (Nekem a képek alapján ez utóbbi tûnik valószínûnek. Tehát nem file-cserélésrõl, hanem file-megosztásról beszélünk.) A másik kérdés, hogy ha annyira tiltva van utána a tovább-megosztása a file-oknak, akkor vajon hogy lehet lejátszani a mobil-eszközökben? Az oldalon errõl semmit nem találtam 😞.