SG.hu

Rekordbevételek az Oracle-nél

Az új alkalmazáslicencekből származó bevételek 80%-kal nőttek, az új adatbázis- és köztesszoftver-licencek esetében pedig 15%-os bevételnövekedés volt tapasztalható.

Az Oracle bejelentette, hogy 2007-es első üzleti negyedévének GAAP szerint számított egy részvényre jutó eredménye 13 cent lett, ami 28%-kal magasabb, mint az elmúlt év azonos negyedévében. A GAAP szerinti árbevétel 30%-kal nőtt, elérve a 3,6 milliárd USA-dollárt, a GAAP szerinti nettó nyereség pedig a negyedév során 29%-kal 670 millió dollárra bővült. A GAAP szerint számított összes szoftverértékesítési bevétel 29%-kal emelkedett, és ezzel elérte a 2,7 milliárd USD-t; ezen belül az új adatbázis- és köztesszoftverlicencek árbevétele 15%-kal, az új alkalmazáslicenceké pedig 80%-kal nőtt. A szolgáltatások árbevétele 846 millió dollár volt, ami az előző év azonos időszakához képest 33%-os emelkedést mutat.

"Az első negyedévre vonatkozóan rekordbevételekről és eredményről számolhatunk be" - mondta Safra Catz, az Oracle elnöke és pénzügyi igazgatója, majd így folytatta: "Az összes mutató tekintetében túlszárnyaltuk a várt eredményeket, és minden termékcsaládban és földrajzi térségben erős bevételnövekedést értünk el. Harmadik évében járunk annak az öt éves időszaknak, amelynek minden egyes évére 20%-os növekedést céloztunk meg az egy részvényre jutó eredmény tekintetében. Így továbbra is kényelmesen túlteljesítjük terveinket."

"Az alkalmazások terén rohamos tempóban hódítjuk el a piaci részesedést az SAP-től" - nyilatkozta Charles Phillips, az Oracle elnöke. "Az idei első negyedév már a második, amelyben az új Oracle-alkalmazáslicencek értékesítése folyamatosan eléri vagy meghaladja a 80%-ot. Ez tízszerese az új licencekből származó bevételek 8%-os növekedésének, amit az SAP a legutóbb lezárult negyedévében elért."

"Úgy tűnik, az SAP újragondolja piaci stratégiáját, látva alkalmazásaiknak az Oracle javára történő piacvesztését és azokat a nehézségeket, amelyek szoftvereiknek a korszerű szolgáltatásorientált architektúrára való átállításával járnak" - mutatott rá Larry Ellison, az Oracle vezérigazgatója. "Épp most jelentették be az SAP-alkalmazások következő verziója megjelenésének elhalasztását 2010-re. Ez komoly két éves lemaradás az SOA alapú Oracle Fusion alkalmazáscsalád tervezett megjelentetéséhez képest. Vezérigazgatójuk, Kagermann pedig most új felvásárlási stratégiáról beszél az SAP lassú tempójú szerves növekedésének felgyorsítása érdekében. Ez komoly irányváltás az SAP számára."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!