MTI

A Deutsche Post perli a Deutsche Telekomot

Európa vezető postai szolgáltatója, az állami kézben lévő német Deutsche Post bejelentette, hogy összesen 105 millió eurós kártérítésre számít a vezető német távközlési szolgáltatótól, a magyar Telekom fő részvényesétől, a részben ugyancsak a német állam kezében lévő Deutsche Telekomtól.

A posta logisztikai részlegeket, illetve épületeket vásárolt még hat évvel ezelőtt a távközlési társaságtól, de annak felszerelésével, engedélyeivel kapcsolatban vita alakult ki közöttük, a posta úgy ítélete meg, hogy károsodás érte és választott bíróság közbenjárásával szeretett volna kezdetben 37 millió eurót bevasalni a távközlési cégen. Mivel ez sikertelen kísérlet maradt, most pert indított, amely a pótlólagos költségekkel együtt a jelentések szerint már összesen 105 millió euró körüli összeg kifizetéséről szól majd.

A Deutsche Telekom határozottan vitatja a kár jogosságát, bár egyelőre úgy nyilatkozott, hogy nem lehet még megbecsülni, milyen eredménnyel is végződik majd a jogi perpatvar.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!