SG.hu·

Automatikusan megszépít egy új szoftver

Nyílt titok, hogy a különböző magazinok gyakran alkalmaznak trükköket azért, hogy a modellekről és címlaplányokról megjelenő fotókat feljavítsák. A munkát gyakran kézzel végzik, egy izraeli szakember azonban most kifejlesztett egy hasonló célokra szolgáló szoftvert.

Tommer Leyvand, a tel-avivi egyetem kutatója által létrehozott program nemcsak a bőrárnyalatok megváltoztatására képes vagy eltünteti a zavaró foltokat, pattanásokat, hanem megtanulja és megjegyzi, hogy milyen is egy szép arc. Az Izraelben kifejlesztett program a portréfotókat néhány perc alatt optimalizálja anélkül, hogy a lefényképezett személy megjelenési képét alapvetően megváltoztatná. Kevés számú nagyobb korrektúra helyett a szoftver több száz kicsi változtatást hajt végre, hogy az arcot vonzóbbá tegye.


Az eredeti és a módosított változat

A szoftver bármilyen beszkennelt vagy digitális fotónak elkészíti a szebb, jobb változatát. Leyvand weboldalán be is mutatja az eredeti és a módosított digitális felvételeket. Lehetőség van például a bal és a jobb arcfélteke egymáshoz igazítására, a szem nagyságának és az orrhoz való elhelyezkedésének a módosítására, javítására vagy a szemöldök, az ajkak és az egész arc pontos harmonizációjára.

A program a munkája során előre beállított vagy később megtanult és megjegyzett szépségideálok alapján dolgozik. A program kifejlesztéséhez az izraeli mérnökök tesztszemélyek segítségét vették igénybe, nekik kellett elbírálni 200 portréfotót. A kutatók ezután elemezték a képeken látható jellegzetességeket, és azt, hogy vajon miért ezeket találták a legvonzóbbnak. A vizsgálatból az derült ki, hogy az arc bizonyos részeinek egymáshoz való távolsága és szimmetriája jelentősen meghatározta, hogy egy arcot szépnek találtak-e a nézők, vagy sem. Az új szoftver tehát a normál fotókat a teszt alapján kidolgozott szépségideálhoz közelíti apró, egyenként alig észrevehető módosításokkal.


Az első próba sikeresnek bizonyult, ugyanis a megkérdezettek 80 százaléka vonzóbbnak találta az átalakított arcot az eredetinél. A tel-avivi kutató által kifejlesztett, a Siggraph 2006-on bemutatott program egyelőre még nem tölthető le. Tommer Leyvand ugyanakkor nem tartja elképzelhetetlennek, hogy idővel minden képszerkesztő programban megtalálható lesz a szépészeti funkció. Persze kérdés, hogy mennyire jó és hasznos dolog önmagunkat és a világot becsapni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Piel2009. 09. 23.. 12:44||#26
A fotósnak mondott embereknek meg kellene tanulni fotózni! Fényt, alanyt megfelelõen beállítani. Manapság annyian fényképeznek, és elhitetik az emberekkel, hogy ez a mûvészet! Igen a fotózás az mûvészet, de nem az amit manapság mûvelnek ezekkel a csupa intelligens fényképezõgéppel, no meg számítógéppel. Szerintem nem az lesz az igazi fotós aki meg tudja venni a méregdrága fényképezõgépet és objektívet, hanem az aki "érzi" a megfelelõ pillanatot, és el tudja kapni. A csodamasinákkal fényképezünk 10-et, 100-at és a nagy számok törvénye alapján úgyis lesz benne pár jó kép. No ezt el tudjuk adni. Ha el tudjuk adni már jó fotósok leszünk?
Lassan a képekrõl eltûnik a lényeg! Az ember! A világ nem csak szép és jó! Persze mindenki szeretne szebbnek látszani, de mire jó ha becsapjuk ezzel egymást. A csontsovány manökenek elhitetik a tinikkel, hogy ez a trendi. Azután meg viheti a mentõ a szerencsétlent, hogy kicsit feltáplálják infúzióval, mert már enni is képtelen! Pedig a fiuk sokszor jobban örülnek a gömbölyûbb formáknak.
© Genin2006. 08. 18.. 11:06||#25
"A program kifejlesztéséhez az izraeli mérnökök tesztszemélyek segítségét vették igénybe, nekik kellett elbírálni 200 portréfotót. A kutatók ezután elemezték a képeken látható jellegzetességeket, és azt, hogy vajon miért ezeket találták a legvonzóbbnak. A vizsgálatból az derült ki, hogy az arc bizonyos részeinek egymáshoz való távolsága és szimmetriája jelentõsen meghatározta, hogy egy arcot szépnek találtak-e a nézõk, vagy sem."

még jó, hogy tanultam matekon az aranymetszésrõl. nem kell megnéznem 200 fotót és kikérnem kutatók tanácsát, hogy tudjam mi a szép :)
© Sith2006. 08. 18.. 01:04||#24
Igazából nem láttam leirva a cikkben hogy melyik a javtott kép a bal vagy a jobb oldali :)
© metaljesus2006. 08. 17.. 15:08||#23
én az eredeti honlapról beszélek, a vörös hajú nõrõl egyébként. mintha egy teljesen másik fotó lenne a kép, nem csak egy átalakított változat.
© Neerpelt2006. 08. 17.. 14:57||#22
Szerintem pont fordítva. A kancsalból csinált normálisat. De a legfeltünõbb az arc karcsúsítása.
© AbyssLord2006. 08. 17.. 12:29||#21
Kiváncsi lennék mit kezdene a progi egy oldalra döntött fejjel. Vajon azt is egy normálisan álló fejhez próbálná szimmetrizálni? <#idiota>
© GulaSoft2006. 08. 17.. 11:54||#20
Na most attól lesz a második kép megnyerõbb (ha jobban megnézitek), hogy a lefelé görbülõ szájat kicsit felfelé görbülõvé teszi, és egy morc embernél persze hogy megnyerõbb, egy normális ember.
Ennyi a titka ennek a "csodaprogramnak"
© juniorjb2006. 08. 17.. 11:18||#19
Lehet hogy az arcot "relatív" javítja (a nõknél még pozitívnak is mondható, de a férfiaknál ..., szinte Frankeinstein is megirigyelhetné, -node alany is kell hozzá olyan). Szóval ha összegezzük pozitív a progi, CSAK nekem egy dolog nem tetszik. A SZEM.
Senkinek nincs a tekintetében semmi, olyan mintha nem is élnének, szal nekem az nem tetszik.
© bunny2006. 08. 17.. 10:20||#18
Jópofa ez a program, egyébként hasonló módosításokat egy fotógráfus is el tud érni. Nem véletlen van az, hogy egy profi portréfotós, stúdióban még photoshop nélkül is lényegesen vonzóbb képet készít az emberrõl, mint ha a haver lefotóz - akár ugyanolyan géppel.
Ne felejtsük el, a fotózás egy szakma és mûvészet!
A program amúgy nem bonyolult, az el is egyszerû ennek ellenére marha jó, hogy valaki összeszedte és programot csinált belõle. Szvsz meg fog ez jelenni pluginként :)
© dez2006. 08. 17.. 04:49||#17
Alul mondod a kis képeket, a cikkben? Az egy másik nõ. :P