MTI

Késik a román Romtelecom tőzsdei bevezetése

Romániában csak november után tervezik bevezetni a tőzsdére az állami tulajdonban lévő Romtelecom részvényeit, mert több időre van szükség a vállalat átvilágításához, jelentette be Nagy Zsolt távközlési miniszter.

A román kormány egyszer már elhalasztotta a tőzsdei bevezetést, idén márciusban, és azt tervezte, hogy október-november táján fogják eladni a vezetékes szolgáltató 46 százalékát a tőzsdén, ami a bukaresti tőzsde minden eddiginél nagyobb kibocsátása lesz. A papírokat a bukaresti, illetve egy külföldi tőzsdére tervezik bevezetni. A miniszter nem pontosította, hogy "november után" mikor kerül sor a kibocsátásra. Minden attól függ, hogy a Credit Suisse és az IEBA Trust tanácsadói mikor fejezik be a cég értékbecslését. Nagy Zsolt arra számít, hogy a részvények 1,28 milliárd dollárt fognak érni; korábban csak 1,06 milliárdra számított.

A vállalat tavaly 12 százalékkal 237,9 millió euróra növelte az adózott eredményét, az üzemi eredménye 10,3 százalékkal 925,7 millió euróra nőtt a tavalyelőtti 839 millió euróról, a bevétele 10,3 százalékkal 925,7 millió euróra nőtt. A román távközlési piac 2003-ban megkezdődött liberalizálása óta 74 új szolgáltató jelent meg, a Romtelecom azonban megtartotta vezető szerepét 90 százalékos részesedéssel. A Romtelecom 54 százaléka a legnagyobb görög távközlési cégé, a Hellenic Telecommunications Organizationé (OTE).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!