SG.hu·

Európai riválist a Google-nak!

A német Bertelsmann AG médiabirodalom örököse, Christoph Mohn felszólította az európai internetszektor prominenseit, hozzák létre az Airbus Industries mintájára az egyesült államokbeli Google Inc, illetve Ebay Inc. társaságok európai konkurensét � írta tegnap számában a Financial Times.

A Lycos Europe vezérigazgatójaként dolgozó milliárdos azt is bejelentette, hogy internetes vállalkozása a következő 12 hónapban megjelenik bizonyos termékeivel az amerikai piacon is. Mohn szerint a globálisan is versenyképes európai internetcég hiánya árt az Európai Uniónak, mivel korunk húzóágazata a nano-, illetve a biotechnológia és az internetszektor, az európai pozíciók azonban gyengék ezeken a területeken.

Mohn támogatásáról biztosította a sokak által kritizált, Quaero névre keresztelt német-francia projektet, amely állami alapokból finanszírozott internetes keresőprogram kifejlesztését célozza. A Quaero az idén indult el 1,7 milliárd eurós alaptőkével, hogy hang-, illetve képalapú keresést is lehetővé tevő szoftvert fejlesszenek ki. A projektet jegyző konzorciumot a Bertelsmann, a Lycos Europe, a Siemens AG, a Deutsche Telekom, a Thomson SA és a France Télécom alkotja.

Mohn Airbus-hasonlata sokakat meglephet, az európai repülőgépgyártó ugyanis egyre kevésbé tekinthető a sikeresség szimbólumának: nagy riválisa, az egyesült államokbeli Boeing Co. újabban az új megrendelések zömét elhalássza a szállítási csúszásokba és bennfentes kereskedelem gyanújába keveredő európai cég elől.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© perverztata2006. 08. 02.. 13:56||#4
Hát, nehéz lesz ezeket az "oldalakat" megverni.
Az ebay-hez még csak hasonlót is nehéz lesz csinálni, azt a több éves elõnyt képtelenség behozni. Meg kell nézni a magyar árveréses oldalakat, meg egy bármire végzõdõ ebay-t.
A goolge-re ua. igaz. Amíg nem tudnak jobbat csinálni nála, addig úgysem fogja elég ember használni. Szóval ez a 22-es csapdája. Jó lenne ha lenne igazi konkurencia, de a mi életünkben ez nem valószínû hogy megvalósulna. sajnos<#idiota>
© fflx2006. 08. 02.. 02:46||#3
azert az airbus eleg jol szerepelt a juliusi farnborough-i repülõgépvásáron.

http://www.nol.hu/cikk/411646/
© peba2006. 08. 01.. 17:44||#2
Ebbõl nem lesz semmi.
© LowEnd2006. 08. 01.. 12:00||#1
remek ez az airbus hasonlat....