SG.hu·

Az AMD felvásárolja az ATI-t

Beigazolódott a tegnap még csak pletykának minősülő hír: a processzorgyártó bejelentette az ATI felvásárlását. Eközben a cég árat csökkentett: egyes processzorainak ára kevesebb mint a felére esett.

Az AMD közleményben jelentette be, hogy a mai napon közös sajtótájékoztatót tartanak, amelyen ismertetik az akvizíció részleteit és a következő évekre vonatkozó terveket. Az Intel ellentámadása láttán nem bíznak semmit a véletlenre, hiszen nagyarányú árcsökkentést hajtottak végre asztali és mobil processzoraiknál, a vadonatúj, Socket F foglalatba illeszkedő Opteronok pedig augusztusban érkeznek majd.

Igaznak bizonyultak tehát a felvásárlásról szóló korábbi pletykák, amelyeket többen teljesen alaptalannak minősítettek. Még az ár is stimmel, hiszen 5,4 milliárd dollárt (nagyjából 1,2 billió forintot) fordítanak a tranzakcióra, amelyből 4,2 milliárd készpénz, a maradék 1,2 milliárd pedig részvények formájában érkezik meg. Nagy segítséget jelent ebben a Morgan Stanley által nyújtott 2,5 milliárdos hitel, hiszen az AMD mozgósítható tartalékai jelenleg mintegy 3 milliárdra rúgnak. Az ügyletet mindkét cég igazgatótanácsa elfogadta, már csak a hatósági jóváhagyás hiányzik.

Az ATI megvásárlásával az AMD 7,3 milliárd dollárt forgalmazó és 15 ezer alkalmazottat foglalkoztató konszernné duzzadt. Az ATI 2,2 milliárd dollár forgalmat és négyezer alkalmazottat vitt a közösbe. A jelenlegi AMD árfolyam alapján az ATI részvényesei 20,47 dollárt kapnak részvényeik után. Amennyiben a felvásárlás meghiúsul, a cég 162 millió dollár lelépési díjat fizet az ATI-nak.


A két cég vezetője, Dave Orton és Hector Ruiz

A célok között a Windows Vistára való felkészülést, illetve a különleges kérésekkel fellépő vásárlók igényeinek kielégítését említik. Ez utóbbit szolgálják majd az egyedire szabott megoldások, amelyek integrált processzorral és grafikus vezérlővel érkeznek, ezekről azonban további részleteket nem árultak el. Addig is meg kell elégednünk a jelenlegi termékeknél végrehajtott jelentős árcsökkenéssel, amely egyes esetekben az 50-60 százalékot is elérheti. A ma közzétett új hivatalos árlista szerint jócskán esett az egymagos Athlon 64, az ikermagos Athlon 64 X2 és FX chipek ára, de a szórásból a Sempronok és a mobil Turionok sem maradtak ki.

A CRN által a múlt héten készített interjúból az is kiderült, hogy a vadonatúj Socket F foglalatba illeszkedő Opteron szerverchipek legkorábban augusztus közepén jelennek meg. A 22xx és 82xx sorozat tagjaiként debütáló példányok eredetileg a hónap első napján debütáltak volna, ám most úgy tűnik némi csúszást szenvednek. Velük együtt érkeznek a Socket AM2 foglalatot használó Opteron 1xxx processzorok.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Pestaa2006. 07. 26.. 02:03||#98
OFF
„van kékhalált okozó hálózativezérlõ-pl tiltani próbálom jön a BSOD...”
inkább a BSOD jöjjön, mint a BSA :)
© asysoft2006. 07. 26.. 01:30||#97
3-at próbáltam, ebbõl 2 az akkori legújabb volt, 1 meg a gyári. Azóta IDE driver nincs fent, nekem nincs gondom így, hálókártyát meg nem tiltogatom:)
© dez2006. 07. 25.. 21:06||#96
Több verzió is elérhetõ, próbáld ki õket. Nekem most nincs vele gondom (NF4).
© asysoft2006. 07. 25.. 16:07||#95
Hm, neked nem volt gondod az IDE résszel? Driver fent van, 2 perccel lassabban bootol a gép. Havernak ha nincs fent, kékhalál lesz ha az optikai meghajtóhoz nyúl. (Nekem ilyen szerencsére nincs, helyette viszont van kékhalált okozó hálózativezérlõ-pl tiltani próbálom jön a BSOD...) Valószínû csak szoftveresek a gondok, de ez sztem nem normális...
© Inquisitor2006. 07. 25.. 14:01||#94
"és mennyi ott az a64/3000+? 12ezer? ;)"
Anniyra nem esett le, de tudtommal jövõhéten az AM2 3000+ dobozos 13.000+áfa lesz.
© Inquisitor2006. 07. 25.. 13:59||#93
"hol 18k a 3ghz p4?"

Új AMD és Intel árak az AKIBA-n ...


Utolsó képen az egymagos P4 árát tessék megnézni!!! A jen kb. 1.8-1.9Ft mostanság, tessék számolni.
© Inquisitor2006. 07. 25.. 13:56||#92
Érdekes, mert külön "ATI patchet" a Hagemoniához láttam utoljára, viszont mindkét videokártyához jönnek ki a patchek, amikben jellemzõen van vagy száz hibajavítás.
Másrészt ha patchel orvosolható valami egy játéknál, akkor a játék van elszabva, nem a vas és nem is a driver.
© Inquisitor2006. 07. 25.. 13:54||#91
A 930-as kétmagos dobozos P4 most 45.000, és 25.000-ért nem 3000+, hanem 3500+ procit kapsz, de mindez csak azért, mert nem ért ide az áresés.
© Randal2006. 07. 25.. 12:25||#90
rosszul fejeztem ki magam. vannak olyan játékok amihez ati patch kell különben nem fut rendesen.
© Yv@n2006. 07. 25.. 12:11||#89
Én gamer vagyok, de Én sem :)