Gyurkity Péter

2007 végéig él a Pentium és a Celeron

Lapértesülések szerint az Intel a következő év vége felé állítja majd le a Netburst architektúrán alapuló processzorok gyártását, vagyis másfél év múlva búcsúznak a jelenlegi Pentium és Celeron sorozatok.

A DigiTimes szokásához híven a tajvani alaplapgyártók köréből szerezte információit, amelyek ezúttal az Intel terveiről szólnak. Nem kisebb dologról van itt szó, mint a jelenlegi Netburst architektúra leváltásáról, ami az értesülés szerint másfél év múlva, vagyis 2007 végén következik be, ekkor állítják majd le ugyanis a Pentium 4 és Celeron D családok sorozatgyártását. Ezt követően már kizárólag a meglévő készletekre számítanak majd, tehát a kifutást követően mindenütt az utódok veszik át a vezető szerepet.

Ez pedig nem más, mint a Core 2 Duo és Core 2 Extreme chipek családja, amely az asztali számítógépek vonalán a Conroe magos processzorokkal indul hódító útjára. Ez utóbbi fejlesztések debütálása a következő hónap végén várható, mivel - közelebbről meg nem határozott okok miatt - a megjelenést július 23-ról 27-re halasztották. Ekkor érkezik az E6300, E6400, E6600, E6700, valamint az X6800, amelyeket két chipset, a belépő szintű Q963, illetve a G965 kísér majd. A negyedik negyedévben jelenik meg az E4200 - a szintén akkor megjelenő Athlon 64 X2 3600+ ellenfeleként -, amely 1,6 GHz-es órajelével, 2 MB másodszintű gyorsítótárával és 800 MHz-es FSB-jével szintén a vékonyabb pénztárcájú vásárlóknak készül.



A Conroe megjelenését felfokozott várakozás kíséri, annál is inkább, mert az előzetes tesztek még az ikermagos Athlon 64 X2 chipekkel szemben is kedvező eredményeket mutattak fel. Igaz, többen kétségbe vonják ezen tesztek eredményeit, hiszen a nyilvánosság előtt még nem mutatkoztak be az Intel új üdvöskéi, így a legtöbben még nem tehették próbára ezek erejét. A laptopgyártók mindenesetre olyannyira bíznak a Conroe mutatóiban, hogy a mobil számítógépekben való alkalmazásuk lehetőségét is megpendítették, mondván, hogy így nem kell várniuk az augusztusban érkező mobil Merom chipekre, és az áron is spórolhatnak.

Az ikermagos Pentium D processzorok gyártásának leállításáról nem esik szó a hírben, ám mivel ezek gyakorlatilag két hagyományos Pentium 4 összeolvasztása révén jöttek létre, valószínűleg szintén 2007 végén intenek búcsút. Ezt követően pedig elérkezik a Core chipek uralma, amely az Intel ígéretei szerint mindenkinek kedvező fejlemény lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zsoltika 007 #33
    Igen mert mostantól core solo néven fut tovább az újabb változata. És core duo néven megy a 2 magos változata.
  • Neurotoxin #32
    "Pentium 4 és Celeron D családok" Tehát akkor még az igen kiváló Pentium M gyártása is leáll?
  • Marlosh #31
    Hehe,most mar vegkepp osszezavarodtam(biztos a meleg teszi...)a Presler az meg ujabb mint a Smithfield es a cikk amugy a Pentium 4(Willamette, Northwood, Gallatin, Prescott, Cedar Mill) Celeron D (Prescott, Cedar Mill)sorozatrol beszel,nem a Pentium D-rol(Smithfield, Presler)....
    Bar ahogy elnezem ezek is cserelve lesznek a Conroeval......
  • Kryon #30
    Szerencsére annyira azért nem régi,ez nem "Smithfield" hanem "Presler" 930 as.
  • turul16 #29
    Moore törvényének betartása több profithoz vezet, mint a gyorsabb fejlődés...
  • tehen_m #28
    Vicces hogy ennyi ideig el tudták adni a szart. (Miközben tudnak normális procit is csinálni)
  • Marlosh #27
    aruljatok mar el mitol elavult?alig egy eves:
    "Pentium D is a series of microprocessors introduced by Intel at the Spring 2005 Intel Developer Forum."
    "Intel released the first Pentium D products (codenamed "Smithfield") on May 26, 2005"
    Forras: wikipedia
  • Enlight #26
    Jó az a PentiumD...attól még hogy nem mai gyerek, nem feltétlenül kell elavultnak lennie..sokan az avulás fogalmát összekötik az alkatrész korával, ami sok esetben logikus, de mondjuk egy 3 éves Bartonnal is nagyon jól el lehet lennei manapság, és nem csak netezésre.
    A cuccoknak inkább csak az erkölcsi kopása gyors, a teljesítményvesztésük az idő előrehaladtával ennél jelentősen lassabb.
    Ha azt mondom van egy 3200+-os Bartonom, a legtöbben már csak legyintenek rá..nem is nagyon lehet már kapni..de ettől még elég erős processzor ma is.
  • Tiberius B #25
    Nem is tom:-)
  • Marlosh #24
    Jesszusom 1.5-2 eve? akkor en is baromira lemaradtam.....mi volt a meno utana?