Berta Sándor

Google-kártérítés a Louis Vuitton divatháznak

Az online keresőt üzemeltető cégnek azért kell fizetnie, mert a cégre utaló linkek után olyan hirdetéseket jelenített meg, ahol hamis Louis Vuitton-termékeket árultak.

A Google az Imitation és a Vuitton szavak esetén a termékhamisítók találatait közvetlenül a Louis Vuitton linkjei mellett tette hozzáférhetővé. Ezért egy francia bíróság ítélete szerint a Google köteles 300 000 euró kártérítést fizetni a Louis Vuittonnak.

Ez azt jelenti, hogy a tavaly augusztusi elsőfokú ítélethez képest még súlyosbítottak is a kártérítés összegén. Akkor ugyanis a Google-nek "csak" 200 000 eurót kellett volna fizetnie, ám fellebbezett a döntés ellen.

A Google jogászai azzal próbáltak védekezni, hogy nincsen lehetőségük ellenőrizni, hogy egy adott oldalon ki és milyen tartalmú reklámokat jelentet meg. A francia bíróság azonban nem fogadta el a vállalat érveit, mondván, Kínában a helyi hatóságokkal való cenzúrázási együttműködés során még működött a Google tartalomszűrése, ebben az esetben akkor miért nem.

A Google mindenesetre úgy tűnik, tanult az esetből és az újabb linkek kilistázásakor már eltűntek a zavaró és a Louis Vuitton divatházra sértő hamis hirdetések az eredeti linkek mellől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Xantia #1
    He-he, létrehozok egy saját terméket, majd elkezdem hamisitani is. Aztán felteszem mindkettőt az internetre és beperelem a Google-t.
    Tuti nyerő.