Gyurkity Péter

Az Apple olcsó mozifilmeket szeretne az iTuneson

A vállalat jelenleg is tárgyalásokat folytat a nagyobb hollywoodi stúdiókkal az iTunes mozifilmekkel történő kibővítéséről. Az árak jelentik a legnagyobb gondot, az Apple ugyanis itt is egységes díjat akar.

A Variety arról számolt be, hogy az Apple - Steve Jobs vezetésével - igyekszik megállapodásra jutni a filmstúdiókkal a letöltő szolgáltatás kibővítéséről. A zenei albumok és televíziós műsorok után a mozifilmek következnének, de csak akkor, ha minden részletet illetően sikerül közös nevezőre jutniuk. Az ár egyelőre problémát jelent, Hollywood ugyanis elutasította az Apple vezérének javaslatát.

Jobs a mozifilmeknél is teljesen egységes, mégpedig 9,99 dolláros árat képzelt el, ami azt jelentené, hogy a felhasználók alig valamivel több mint kétezer forintért bármely mozifilmet letölthetnének. Ez persze a filmstúdióknak nem elfogadható megoldás, ők szeretnének különbséget tenni az egyértelműen népszerűbb, és kevésbé keresett alkotások között. "Nem kerülhetünk olyan helyzetbe, amelyben nem különíthetjük el árban a legnépszerűbb tartalmakat" - fogalmazta meg Hollywood álláspontját az egyik vezető. Az is igaz, hogy az Apple ezzel eddigi gyakorlatát szeretné követni, hiszen a zeneszámokért egységesen 99 centet, a tévéműsorokért és videoklipekért pedig 1,99 dollárt kérnek a letöltőktől.

A mozifilmek megjelenésének híre már februárban felröppent, akkor közvetlenül azután, hogy az Apple az iTunes egymilliárdos mérföldkövének elérését ünnepelte. A jól értesültek gyorsan kiemelték, hogy a vállalat eddig meglehetősen jól titkolta újdonságait, és mindig képes volt kirukkolni valamilyen váratlan meglepetéssel. A helyzet javulni látszik, hiszen a filmstúdiókra az elmúlt hónapokban a növekvő érdeklődés volt a jellemző, ahogy egymás után jelezték együttműködési szándékukat a különböző letöltő szolgáltatásokkal kapcsolatban. Ilyen például a Movielink, amelynek többek között öt stúdió is résztulajdonosa, illetve a CinemaNow, amelynek kibővítéséről szintén folytak tárgyalások.

Egyelőre sem az Apple, sem a hírbe hozott stúdiók nem voltak hajlandók nyilatkozni az ügyben. Az új szolgáltatás az év végére indulna be - a név kétségkívül húzóerő lenne, ám még semmi sem biztos.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lyzu #9
    hé gyerekek, itt senki se mondta, h csak ipodon lehetne nézni, ez hülyeség!!
    amiket letöltesz zenéket iTunes-ról, azokat is lehet gépen hallgatni...
    max annyi, h lesz benne vmi másolásvédelem és quicktime-ba lehet megnézni
  • kandeláber #8
    Igen, és mellékelsz hozzá ne tudom hányas régiókódú lejátszót is?
  • Mberke #7
    Nagyon felidegesítenek, azzal h vegyem meg a filmet DVD-n 5000 ért, utána ipodra 2500ért, hogy ott is tudjam nézni. Ráadásul ha kijönnek a HD lemezek akkor még azt is vegyem meg 10000ért. Könyörgöm ugyanarról a tartalomról van szó!!!!
    Azt várom, h egyszer legyen egy olyan zene/mozifilm/klipp bolt ahol megveszem a liszenszt és olyan formátumban töltök amiben akarok. Ha megvettem a film nézésének jogát akkor miért nem nézhetem olyan eszközön amin én akarom! Ez egyszerüen felháborító.
    Ha lenne ilyen bolt magyarországon (persze nem horribilis áron) akkor tuti nem lopnám a zenét és filmeket!
  • Zenty #6
    Ez még mindig jobb mint 6 ezer -ért eladni a szarjukat!
    Persze hogy nem mennek bele hova lenne akkor a kapzsiság?
  • Darth Sith #5
    "z persze a filmstúdióknak nem elfogadható megoldás, ők szeretnének különbséget tenni az egyértelműen népszerűbb, és kevésbé keresett alkotások között"
    egyértelmű. A legnézettebb alkotások legyenek mondjuk 8 dolcsi, az összes többi meg 1$. :) Persze 4gigás DVD formában, menü meg minden. :)
  • k0zi #4
    Kitaláltam egy nagy bizniszt
    Kínában megvesszük a 1,5$-os DVD-ket és eladjuk itthon. Ugye senki nem szólhat semmit, mert ott 1,5$-os cucc legális. Igaz papírtokos, meg nincs rajta semmi extra. De ha már van rajta engdub+sub akkor már örülhetünk :)
  • csimmasz #3
    Nekem is ez jutott eszembe hogy a k***a annyukat a moslékoknak,még ez sem elég egy szinte alig élvezhető filmért?(studiok)
    Nem csak az a baj hogy egységesen drága, nem hanem a siker filmeket akarják még drágábban adni!
    Ha a gyengébb eresztés a fele lenne,jobban hangzana,talán?
  • Feriboy #1
    kétezer forintért már dvd-t veszek :) Ha csak ipodon lehet majd lejátszani a filmeket (amit valószínűnek tartok) akkor még ezt az összeget is sokallom :) azon a kis képernyőn füllhalgatóval nem igazán lehet élvezni a filmeket szerintem.