Gyurkity Péter

Az USA ítélkezhet a NASA-hacker felett

Eldőlni látszik a brit hacker ügyében folytatott vita: az ügyben illetékes bíró kiadná a férfit az Egyesült Államoknak, mivel nem tart attól, hogy az amerikai fél elfogultan ítélkezne.

A ZDNet tudósítása szerint Evans bíró a héten Gary McKinnon, a NASA rendszerének feltöréséről "híressé" vált hacker kiadatása mellett döntött és nem látja megalapozottnak a férfi félelmeit a tengerentúli hatóságokkal, illetve bíróságokkal szemben. McKinnon szerint az őt első számú ellenségként kezelő amerikaiak enyhén szólva elfogultan ítélkeznének perében, míg a bíróság nem tart ettől.

Amint arról korábban hírt adtunk, a döntést egyszer már elhalasztották. Az amerikai hatóságok viszont mindenképpen szeretnék rátenni a kezüket a férfira, főként azért, mert állításuk szerint több mint 50 számítógépet tört fel és 700 ezer dolláros kárt okozott tevékenységével. A kiadatás meggyorsítása érdekében még azt is megígérték, hogy nem kezelik terroristaként a vádlottat, így nem vonatkoznak majd rá az egyébként igen szigorú rendelkezések. A védelem ettől függetlenül attól tart, hogy mégis sort kerítenek erre, és a hacker katonai börtönben végzi majd pályafutását a legveszélyesebb ellenségek között.

A brit rendőrség még tavaly júniusban fogta el Gary McKinnon-t, akit azzal vádoltak, hogy több alkalommal is behatolt az Egyesült Államok Nemzeti Légi és Űrrepülési Hivatalának, illetve az amerikai fegyveres erők számítógépes rendszereibe. Az akkor 39 éves, korábban rendszergazdaként dolgozó férfi már 2002-ben kivívta magának a minden idők legnagyobb katonai hackerének járó titulust, miután összesen 53 számítógépbe hatolt be engedély nélkül.

McKinnon összesen 14 államban követett el bűncselekményeket, adminisztrátori jogokat szerzett, azonosítókat törölt, fontos rendszeradatokat távolított el, jelszavakat lopott és előkészítette a terepet ahhoz, hogy később még több számítógépbe törhessen be. Egy hónappal elfogását követően meglehetősen hihetetlen sztorival állt elő: szerinte a NASA titkos akciókat folytat a Földön kívül, és teljes nyilvántartást vezet a bolygón kívül tevékenykedő űrpilótákról, illetve az egyes űrflották között végrehajtott hajócserékről. Ennél valamivel földhözragadtabb volt azon állítása, miszerint tevékenysége alatt soha nem volt egyedül, és a nap huszonnégy órájában tudomása volt a katonai rendszerekben párhuzamosan "dolgozó", hasonló szándékú német, olasz, dán, török, vagy éppen thaiföldi programozókról.

"Országaink között már több mint 150 éve érvényben van valamilyen kiadatási megállapodás. Nincs okom arra gyanakodni, hogy az amerikai fél elfogultan ítélkezne az ügyben" - indokolta a döntést Evans bíró. Az ítélet értelmében McKinnon jövő hét szerdán repülne a tengerentúlra, ám valószínű, hogy előtte még megfellebbezi a döntést. A végső szót az új belügyminiszter, John Reid mondja majd ki, akinek álláspontja azonban még nem ismert.

McKinnon egyébként továbbra is tagadja a károkozást. Véleménye szerint Virginia állam (amely közismerten konzervatív) képzeletben már felakasztotta és felnégyelte. Amennyiben kiadják az Egyesült Államoknak, és ott az eljárás során bűnösnek találják, szakértők szerint akár 1,75 millió dolláros pénzbüntetést, és 60 évnyi börtönt is kaphat. A lehetséges büntetések között említik még Guantanamót, ahol a fellebbezés minden esélye nélkül töltheti el hátralévő napjait. Arra azonban még vádlói sem találtak bizonyítékot, hogy titkos adatokat töltött volna le, vagy továbbított volna egyéb országoknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • k0zi #21
    Szerintem pedig mehet neki a méreginjekció aztán le kell bombázni a terrorista angliát, igaz ott nincs olaj.
    Könyörgöm 60 év szigorított? Nevetséges, ha kinyírok 10 embert azért is "csak" egy életfogytiglant adnak (nem tényleges az 25 év).
    1,75 millió USD is szép összeg. Ezek után minden hacker fosson, mert 1 gép feltörése 35000$ :)
    Sony mennyit kapott 1,5 millió otthoni felhasználó gépének feltörésért? (rootkit)
  • Grandpenge #20
    Szerintem azt is be kéne csukni, aki a NASA-nál rendszergazdának tartja magát (gondolom nem kis pénzért) és közben hagyja, hogy a hacker-ek ki-be járkáljanak a rendszerükbe.
  • mrzool #19
    "Egy biztos, zseniális tudása van :)"

    Ezt erősen kétlem: "Bár sokan közülük érdemtelenül felkapott, hozzá nem értő amatőrnek tartják az UFO-hívő férfit - aki többnyire üres jelszavakat és kétsoros Perl-szkripteket kihasználva jutott be amerikai katonai rendszerekbe"

    Forrás: vírushíradó
  • Darth Sith #18
    Én spec a rendszergazdákon hajtanám be a pénzt, és még nem miattuk szedném be. Szar védelmet írtak. Az egy dolog hogy egy gépbe betörnek mert van vhol rés rajta, de hogy 50 gépbe, ugyanannál a cégnél? Továbbá milyen ember életet veszélyeztethetett azzal hogy betört 1-2 adatbázisba és lenyúlt pár dokumentumot? 50 gép értéke, még ha serverek, akkor se közelítik meg az 1 tizedéd annak amit kiszabtak büntetésnek. Ha hozzácsapjuk a gépek teljes árához, meg a rendszergazdáknak fizetett pénz értékét, akkor se lesz meg még a negyede sem. Szval nem értem, hogyan tudtak ekkora pénzbüntetést össezhozni, hasra ütés szerüen?
  • irkab1rka #17
    Szerinted a rendszergazdák ingyen állitották vissza a rendszer biztonságát? Szerinted a szakértő ingyen állaitották meg a kárt? A kár 700k usd volt. A bűntetés nagysága tükrőzi az elkövetett bűncselekmény súlyosságát, és visszatartó erőt képez. Mivel ott precedens alapú a jogrendszer ezrt nem fogják elaprózni a bűntetést, hogy kifizethető nagyságrendű legyen.
    Arról nem is beszélve, hogy ha olyan rendszerekbe is betört, amivel emberéletet veszélyeztetett, akkor tényleg valódi életfogytot kapjon. Még emléxem, mikor amerikában leállt a légiközlekedés szoftverhiba miatt...

    Ez a rablóból lett pandúr dologot csak a hülyék veszik be. Nem gondolod, hogy valaki, aki erkölcsileg annyi, hogy bement az egyik rendszeredbe, azt utána odaengeded az összeshez??
    GON-DOL-KODJ

    fyi: Mitnick sem nyúl többet számitógéphez, csak dumálhat.
  • tomas13 #16
  • tomas13 #15
    :):):):):)
  • roliika #14
    Hát mert 8750000ft 1 gép /biztos szerver szekrény/ és ahogy feltörte, kapásból elfüstölt minden és így jött ki ez az irdatlan pénz! :D
  • P3h3ly #13
    valszín úgy hogy tuti ne éljen addig hogy a büntetést kifizethesse vagy szabaduljon a börtönből :)
  • Darth Sith #12
    "szakértők szerint akár 1,75 millió dolláros pénzbüntetést, és 60 évnyi börtönt is kaphat"
    50 számítógép feltöréséért? ezt hogy számították ki? írja már le valaki.