Napi Online

45 milliárd a Pannon negyedévi árbevétele

A Pannon első negyedévi, 45 milliárd forintos árbevétele 7 százalékkal volt magasabb, mint az elmúlt év első negyedévében elért eredmény.

A mobiltelefon-társaság a növekedést a számlás előfizetések magasabb számával, valamint a különböző ügyfélszegmensek igényeihez jobban alkalmazkodó új tarifacsomagok bevezetésével indokolta. Az úgynevezett ARPU-index emelkedése a szerződéses előfizetések növekedésének, valamint az értéknövelt szolgáltatások szélesebb körű elterjedésének köszönhető. (ARPU: az egy előfizetőre eső mobilszolgáltatásból származó átlagos árbevétel.) Az alacsonyabb átlagárak hatását az egy főre jutó átlagos beszédforgalom (AMPU) 2005 első negyedévéhez viszonyított 15 százalékos növekedése ellensúlyozta.

Mind az EBITDA, mind pedig a bruttó fedezeti arány közel 2 százalékponttal nőtt 2005 első negyedéve óta, elsősorban a stabil költségszintnek, valamint a nagyobb forgalmi volumen és a számlás ügyfelek magasabb aránya révén megnövekedett árbevételnek köszönhetően. A magasabb forgalomból eredő nagyobb összekapcsolási költségek hatását részben ellensúlyozta, hogy az önálló SIM-kártyák eladási arányának növekedése miatt alacsonyabbak voltak az ügyfélszerzési költségek.

A Pannon 11 ezer fővel növelte ügyfelei számát 2005 negyedik negyedévéhez képest. A vállalat továbbra is számlás ügyfélkörének bővítésére, illetve kártyás ügyfelei megtartására fokuszál, februárban pedig elindította márkafrissítési programját. Az előfizetési szerződések száma 224 ezerrel emelkedett 2005 első negyedéve óta, ezzel a számlás ügyfelek aránya 6 százalékpontos emelkedéssel elérte a 36 százalékot. A Pannon az erős verseny ellenére is stabilan őrizte 34 százalékos piaci részesedését.

Másfélszeresére nőtt a Telenor eredménye Norvégia legnagyobb távközlési cége, a Magyarországon a Pannon tulajdonosaként jelen lévő Telenor az első negyedévet az egy évvel korábbit 55 százalékkal meghaladó, 7,88 milliárd koronás (1,3 milliárd dollár) EBITDA-val zárta. Az eredmény meghaladja a várakozásokat: a Reuters elemzői konszenzusa "mindössze" 6,9 milliárd korona volt. A hazai piacon vezetékes és mobil-, Skandináviában, Kelet- és Közép-Európában, a szovjet utódállamokban, valamint Pakisztánban, Bangladesben és Thaiföldön pedig kizárólag mobilszolgáltatóként jelen lévő, 15,8 milliárd euró piaci értékű cég az idén a forgalom 30 százalékos bővülésére számít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!