SG.hu

A Yettel bázisállomásainak felét felújította tavaly a CETIN

A telekommunikációval foglalkozó CETIN Hungary Kft. 2022-ben, működésének második évében 33 százalékkal 26,2 milliárd forintra növelte beruházásait a nemzetközi számviteli rendszer szerinti (IFRS) adatok alapján - közölte Kübler-Andrási Judit vezérigazgató.

A CETIN Hungary Zrt. független, integrált telekommunikációs infrastruktúra-szolgáltató vállalat, amely 2020 júliusban indult Magyarországon a Telenor (ma Yettel) távközlési társaságból kiválva. A zRt. 75 százalékos tulajdoni hányada a CETIN-csoport kezében van, az állami tulajdonú Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. részesedése 25 százalék. A vezérigazgató tájékoztatása szerint a társaság árbevétele tavaly 12,5 százalékkal 51,4 milliárd forintra nőtt, a kamatok, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény (Ebitda) 5 százalékkal emelkedve 37,7 milliárd forintot ért el.

A CETIN Hungary Zrt. a Csehországban, Bulgáriában és Szerbiában működő CETIN-csoport tagja, amelynek többségi tulajdonosa (70 százalék) a Csehországban alapított nemzetközi befektetési csoport, a PPF Group. A négy országot tömörítő csoport árbevétele tavaly 11 százalékkal 889 millió euróra nőtt, az Ebitda 4,8 százalékkal 631 millió euróra emelkedett. Magyarországon a CETIN Hungary Zrt. mintegy négyezer bázisállomást, az ezeket összekötő teljes átviteltechnikai hálózatot, valamint a kiszolgálásukat biztosító tíz adatközpontot és annak IT infrastruktúráját tulajdonolja és üzemelteti 200 munkatárssal.

Kübler-Andrási Judit a tavalyi feladatok között említette a mobil infrastruktúra korszerűsítését. 2022-ben a bázisállomások csaknem felét (1950) újították fel, ezzel korszerűsített bázisállomások mintegy negyede, a teljes állomány csaknem 15 százaléka már 5G-képes. A társaság két magyarországi hotelben összesen 77 szolgáltatófüggetlen beltéri antennarendszert épített ki. A Samsung SDI gödi gyárában az ország egyik legnagyobb ilyen rendszerét - 339 darab antennával és mintegy 21 ezer méter kábellel - telepítették. Az energiafelhasználás és a költségek csökkentése érdekében három településen - Gyálon, Dunaharasztiban és Érden - a bázisállomások zöldenergiával történő üzemeltetését tesztelték. A cégvezető úgy vélte, hogy a jövőben az állami ösztönzők is szükségesek ezek elterjedéséhez.

Kübler-Andrási Judit az idei célkitűzések között a bázisállomások további felújítását, valamint a növekvő adatfelhasználási igények miatt a rádió-hozzáférési hálózati kapacitás további 25 százalékos növelését említette. A beruházásokra fordított összeg a tervek szerint az idén 29 milliárd forintra emelkedik. Újabb 1250 bázisállomás modernizációja valósulhat meg, az év végére a megújult bázisok száma 3200-ra emelkedhet, ezek 23 százaléka már képes lesz az 5G adatforgalom kezelésére. Az összes, 4000 bázisállomás 2024-re újulhat meg.

A CETIN Hungary Zrt. tevékenységében a hangsúlyt a hagyományos adatcsatlakozási és infrastrukturális szolgáltatások nyújtásától az ügyfélközpontú, biztonságos és komplex digitális hálózati megoldások agilis biztosítása felé helyezi át. A stratégia részeként nagyobb szeletet kap az építőipar számára nyújtott távközlési infrastruktúra biztosítása. A társaság célja, hogy az 5-7 legnagyobb hazai ingatlanbefektető, tervező, kivitelező céggel partnerségi megállapodást kössön.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!