SG.hu·

Gyermekvédelmi szoftver a Microsofttól

A redmondi konszern az új programot júniusban akarja bemutatni és azt szeretné elérni, hogy a fiatalok minden eddiginél jobban védettek legyenek a "nem rájuk tartozó" tartalmakkal szemben.

A cég közleménye szerint az egyelőre csak angol nyelven kiadandó Windows Live Family Safety Settings a Windows XP operációs rendszerek valamelyik változatát használó internetezők számára ingyenesen letölthető lesz. A kiadása után a Windows Live szolgáltatás részét képező alkalmazásnak köszönhetően a szülők pontosan be tudják állítani, hogy milyen tartalmakhoz való hozzáférést engedélyeznek csemetéik számára és melyek azok az oldalak, amelyeket nem szeretnének, ha a gyerekeik meglátogatnának. Emellett beállítható lenne az is, hogy melyek azok a szövegek, képek vagy videók, amiket nem akarnak, hogy lásson a fiúk vagy a lányuk.

Ezenkívül a Windows Live Family Safety Settings képes arra is, hogy rendszeresen naplózza a gyermekek internetezését és ezeket a naplófájlokat el is raktározza. Így később bármikor előhívhatók és a szülő akár szúrópróbaszerűen is ellenőrizni tudja, hogy a gyermeke valóban tanult-e, vagy az osztálytársaival, haverjaival csevegett, esetleg az interneten lógott és megpróbált tiltott oldalakra belépni. Ráadásul a szülő ellenőrizheti azt is, hogy a csemete kivel akar chatelni a világhálón vagy kit szeretne felhívni az internetes telefon segítségével. Amennyiben az édesapa vagy az édesanya úgy ítéli meg, hogy az illető túl veszélyes lenne vagy egy nem tetsző személy, megtilthatják a kapcsolatfelvételt.

A fejlesztők szerint a szoftver segítségével teljes biztonságban szörfölhetnek a világhálón a fiatalok, nem kell tartaniuk attól, hogy pedofilok áldozataivá válnak. A tervek szerint a Windows Live Family Safety Settingsből készül majd egy új változat a Vista alá is. A lényeg, hogy a Microsoft mindenképpen szeretné megvetni a lábát ezen a piacon és erre jó esélye is van, hiszen eddig többnyire csak olyan szoftverek (SafeBrowse.com, SurfControl stb.) voltak elérhetők, amelyekért a felhasználóknak fizetniük kellett.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© turul162006. 07. 09.. 14:44||#56
Szerintem felesleges. Ha gyerek lát valamit ami felkavarja, bezárja és azt modja "fuuujj". A hiradóban is lát, olyan dolgokat ami lehet, hogy felkavarja. Meg különben is olyan korú gyerekekröl van szó, akik már irni/olvasni legalább tudnak. Meg az iskolában bármikor megtudhatják egy másik gyerektöl is a dolgokat, akkor ne engedjük iskolába õket? Miért kéne burokban tartani a gyerekeket? A szülõ feladata az erkölcsi utmutatás, esetleg a tanár néni/bácsié a gyerekek töbsége halgat rájuk. És valószínû a nagyobaktol halott/látott példa, jobban befojásolja õket, mint holmi interneten látott baromság.
© mferi872006. 07. 09.. 12:19||#55
Szerintem szemétség a szülõktõl hogy ellenõrzik hogy kivel beszél a gyereke. Amúgy meg a szülõ nevelje a gyereket ne a számitógép. Õk azt mondják hogy gyerek védõ program én meg azt hogy kémprogram! Én is abba a közösségbe tartozom aki nem válalja föl és nem örülnék ha letiltanák azokat a barátaimat akik segitenek túlélni.
© dez2006. 03. 17.. 01:41||#54
Anonim felmérések szerint az emberek egy bizonyos, nem kis része homoszexuális. Külsõ hatásoktól függetlenül. Az inkább csak azt befolyásolja, hogy fel merik-e vállalni. Kérdés, az-e a betegebb társadalom, ahol ezt félelem nélkül megtehetik, vagy ahol rájuk kényszerítik (tömegesen, mivel sokan vannak), hogy úgy tegyenek, mintha heteroszexuálisok lennének, pl. normál házasságban éljenek, miközben nem szeretik a házastársukat, stb. (És ott éljék ki ezt a beállítottságot, ahol nem kellene. Vagy az elfojtás miatt agresszívvé váljanak, stb. stb.)

(Ja, mielõtt megkérdõjeleznéd a nemi identitásomat: nem vagyok "olyan", de az ilyen szöveg erõsen antihumánus, mivel a társadalom nem kis részét akarja kiközösíteni, ill. a fenti problémákat idézi elõ, ami senkinek sem jó. Tehát felmerül a kérdés, akkor ki a szociopata.)
© dez2006. 03. 17.. 01:35||#53
Nem hiszem, hogy egy szülõ, ha már ilyen programhoz nyúl, szétválogatja majd a "normális" és a "perverz" (amit õ személy szertint annak tart!) pornót, és az elõbbit majd engedélyezi. Nem, mindent letilt. Márpedig sokszor éppen a kielégítetlen kíváncsiság, elfolytás okozza a problémákat. Pl. a prûd szülõk gyerekeinek sokszor vannak szexuális problémái. (Erõs gátlásosság, vagy épp ellenkezõleg, stb.)
© Dj Faustus2006. 03. 17.. 00:51||#52
Nem csak az Internet (a média, a webre publikálók) okolhatóak ezért (ugyanaz a helyzet, mint a televízió, az agresszivitás, az antitolerancia, az alkohol, és a drogok esetében is), hanem az elidegenedett társadalom. Nem figyelünk kellõképp egymásra.
© Kaadi2006. 03. 16.. 23:30||#51
A probléma pont az hogy a webfejlesztõk nem törõdnek a következményekkel: olyan oldalakról ahol játékokkal kapcsolatos infok vannak véletlenül (reklám, pop-up, redir...) el lehet jutni szinte bármilyen "nem gyereknek szóló oldalra". pl. a gyermeked valamilyen tanácsot/extra pályát/cheat-et keres egy arcade (vagy egyéb) játékhoz és egy "keféljük meg a nagyit/anyut/kutyát/macskát/havert" tipusú oldalra jut. Különben mondjátok annak a két anyukának akiknek a gyerekei felkenõdtek a plafonra egy házi bomba robbanása nyomán, hogy nem kell szûrni a tartalmat a neten. Pedig azok a gyerekek már jócskán a tizes éveikben voltak. Vagy vegyük azt a srácot aki náci oldalak uszítására lövöldözni kezdett az iskolában, vagy a japán napimádó öngyilkosokat, akik szintén a neten szervezkedtek... a lista hosszú...
Nemrég zajlott egy botrány a bloggoló öngyilkosokról, akik neten beszélték meg "végsõ terveiket".
© Dj Faustus2006. 03. 16.. 21:44||#50
"isten ments hogy valaki is megakadályozza ebben õket. az durva visszaélés lenne a technikával.."
Én személy szerint nem a program szükségességét kifogásolom, hanem a fontosságát (prioritását). Ha a gyerekeknek megtanítanának alapvetõ dolgokat (internetezési kultúrát, kritikai érzéket), akkor ezekre a programokra kisebb fokban lenne szükség mint egyébként (például nem kellene log-olni a látogatott oldalakat, elég lenne egy kulcsszavas szûrõ). Tehát például: ha nem oszt meg a gyerkõc a chat-en/azonnali üzenetküldõ szolgáltatáson keresztûl személyes adatokat (valódi név/cím/telefonszám/kép/stb...) nem lehetne ezzel visszaélni.
Ha lelkes emberek összegyüjtenének/készítenének gyerekeknek szóló honlapokat (vagy optimalizálnák úgy az oldalt, hogy gyerekek is látogathassák) akkor inkább azokat látogatnák.
© Kaadi2006. 03. 16.. 19:10||#49
Abból amit itt sokat írnak az derül ki, hogy jó dolog ha a gyerek pornót, homokozást, állatszexet, erõszakot és gyûlöletet néz a neten. isten ments hogy valaki is megakadályozza ebben õket. az durva visszaélés lenne a technikával...

NAGYON SAJNÁLLAK BENNETEKET! A tény hogy fel tudjátok törni az ehhez hasonló programokat még nem jelenti azt hogy a gyereketek mások BETEGES/TORZ hajlamait nézve kell felnõjön. A cégek akik ezeket az anyagokat terjesztik nem érdekeltek a klientúra megválogatásában. A hozzáállás hogy "hadd nézzen bármit a gyerek, abból tanul" csak szociopatákkal teli társadalmat szül. Megnézném közületek azt aki 10-20 év mûlva felébred hogy homokos a gyermeke, vagy hogy bûnözõ lett belõle...
© TothLaci2006. 03. 16.. 17:36||#48
De jó, hogy nem 10 évvel ezelõtt készült el a program :D
© wanek2006. 03. 16.. 15:16||#47
Jaj! A Bios-t nem szokták kisütni... Az a CMOS, amirõl te beszélsz... Tanulj még.
Egyébként ez a "géphát leszed" sem mindig olyan egyszerû. Próbálnád az enyémet leszedni anélkül, hogy szét nem fûrészeled!