SG.hu·

Intelről AMD-re vált a Google

A világ legnagyobb processzorgyártója elveszítette az egyik legnagyobb megrendelőjét. A Bloomberg gazdasági hírügynökség információi szerint ugyanis a Google úgy döntött: a szervereiben ezentúl nem Intel, hanem AMD processzorok fognak dolgozni.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, ami jelentős csapást jelent az egyik vállalat számára, az öröm és boldogság a másik cég életében. A Bloomberg rámutatott arra, hogy a Google már meg is kezdte az új AMD Opteron processzorok beszerzését. Mivel a vállalat közel 200 000 szerverrel rendelkezik világszerte, ezért nem kis időbe telik majd a várhatóan zökkenőmentes átállás.

"Ez az első eset, hogy a Google az AMD mellett döntött és ez azt jelenti, hogy az AMD jelentősen erősítheti szerverpiaci pozícióját, valamint akár növelheti is az ezen a területen belüli piaci részesedését" - nyilatkozta az üzlettel kapcsolatban Mark Edelstone, a Morgan Stanley pénzintézet elemzője. A Google döntése azért is érdekes, mert a cég igazgatótanácsának tagja többek között Paul Otellini, az Intel elnöke is.

Szakemberek szerint a Google döntésének köszönhetően az AMD szerverpiaci részesedése akár húsz százalékra is nőhet. Ez pedig azt jelenti, hogy eddig a kétmagos processzorok eladásainak tekintetében - legalábbis ezen a területen - az AMD jobban áll az Intelnél.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Komolytalan2006. 03. 06.. 10:55||#6
A terhelésmegosztásos rendszer - ha jól meg tudják oldani, márpedig google müxik - sokkal modernebb technológiának számít mint az "egy strapabíró sun". Tudod, dinoszauruszok...
© messen2006. 03. 03.. 13:46||#5
Áve!

És melyik az olcsóbb? Melyiket lehet 1/20-ad másodperc alatt kicserélni?
Ha jól írják meg a terheléselosztást, miért ne?

Csürsz!
Én
© Cat2006. 03. 03.. 12:40||#4
a google azzal vált hiressé, hogy gagyi PCkkel dolgozik, azaz ahelyett hogy venne egy strapabíró sunt, tizedannyiért vesz 5 PCt, és aztán azt szerelgetik.
© messen2006. 03. 03.. 11:01||#3
Áve!

A google a klasszikus terheléselosztásos és lokalizációs szisztémával dolgozik. Általában minden országban van minimum egy szervere, ami az országból jövõ kéréseket kiszolgálja, illetve azokat a weboldalakat indexeli.
Egyetlen vas erre képtelen lenne. Illetve képes, de akkor felejsd el a kattintok és jön az eredmény sebességet.

A google talk-ról, meg a többi featuréról már nem is beszélve.

Csürsz!
Én
© item2006. 03. 03.. 10:00||#2
"Mivel a vállalat közel 200 000 szerverrel rendelkezik világszerte" ?? nem sok ez egy kicsit ? Millen szerverek ezek ? <#merges2><#wow3><#wow1>
© Tocke2006. 03. 03.. 09:50||#1
Na igen, kezd leesni a szemellenzõ néhány fejesnél...