SG.hu·

Hatalmas veszteséget szenvedett az AMD

Az Advanced Micro Devices (AMD), a világ második legnagyobb mikroprocesszor-gyártója 1,77 milliárd dollár veszteséget szenvedett el a negyedik negyedévben az egy évvel korábbi 567,0 millió után, mivel 1,68 milliárd dollárt fordított a grafikus chipeket gyártó ATI felvásárlására.

Az árbevétel 1,77 milliárd dollár volt, ugyanannyi, mint egy évvel korábban, de 8 százalékkal nagyobb a harmadik negyedéves forgalomnál. Szakértők a gyenge eredmények ellenére felhívják a figyelmet arra, hogy az AMD-nek jó esélyeket nyújt a feltörekvő piacok gyors bővülése, ugyanis chipjei olcsóbbak, mint a nagy versenytárs, a piacvezető Intel processzorai, és ezeken a piacokon az olcsóbb termékek iránt erősebb a kereslet.

A cég mellett szól az is, hogy 2007-ben nem tudta az ígért határidőre piacra dobni néhány új termékét, ez visszavetette forgalmát, miközben az Intel korrigálta 2005-ben és 2006-ban elkövetett hibáit, és visszaszerezte az AMD-vel szemben elvesztett piaci részesedését. Az AMD hosszabb távú jövőjének alapja - elemzők szerint -, hogy a fogyasztók igényelnek egy megbízható konkurenst az Intel mellett.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dez2008. 01. 22.. 18:25||#9
Tanulj meg olvasni.
© Cat2008. 01. 22.. 15:45||#8
Jaja, a cím hibás, és valójában nyereséges volt az AMD. Észvesztõ.
© Neakardtudni2008. 01. 22.. 10:55||#7
SG is addig volt jó, amíg SuperGamez volt a neve, és kicsit... khm... más a profilja. ;) Ezzel a bulvár stílussal lassan esélyes a számtech Blikkje címre.
© dez2008. 01. 22.. 00:05||#6
Az Xbox360 CPU-ját is az IBM adja.
© dez2008. 01. 22.. 00:02||#5
Ejj. Bulvár cím, hibás cikk...

Nem elszenvedte, maga írta le költségként az ATI korábbi felvásárlásának (amit természetesen nem 1,68 milliárdért vett meg, hanem 5,4-ért) egy részét, és ez tette most ki a veszteség nagy részét.

Enélkül csak kb. 100 milliós lenne, ami sokkal kevesebb, mint a korábbi negyedévek fél milliárdos számai... Tehát éppenhogy sokkal jobban teljesített a vállalat, mint az elemzõk várták. Éppen ezért tehették meg, hogy most ezt így egy összegben leírják, és 2008-ban tiszta lappal induljanak.

http://prohardver.hu/hir/amd_rekordveszteseg_es_optimizmus.html
© kicsizoz2008. 01. 21.. 22:03||#4
És valóban, így jár, aki figyelmetlenül olvas......
Csak a negyedik negyedév volt nulla közeli....

Köszi, bocsi!
© shabba2008. 01. 21.. 21:21||#3
Valamit nagyon elnéztél. A 2007-es évet nem nullára hozták ki, hanem 3.4 milliárdos veszteséggel zárták, 6 milliárdos bevétel mellett. Ennek nagy része persze az AMD megvásárlására felvett hitelek törlesztése, de azért az üzemi veszteség is majd egy milliárd körül volt tavaly.
© kicsizoz2008. 01. 21.. 19:51||#2
Akkor segítek:
WII grafikus megoldás szállítója: AMD
xbox 360 grafikus megoldás szállítója: AMD

A hír lényege, hogy meglepetésre kb 0-ra hozták ki a 2007-es évet, az ATI tulértékelése miatt elkönyvelt veszteség adja a negatív végösszeget, tehát nem olyan vészes, mint a hírben szerepel...
© zola20002008. 01. 21.. 16:37||#1
Az amd ott szúrja el, hogy csak pcn akar jelen lenni. A wii processzorát az ibm gyártja, a dsét és az x360ét az intel, a mobil eszközökben meg intel amr van.