Gyurkity Péter

Mozifilmekkel bővülhet az iTunes

Egyes értesülések szerint az Apple - egymilliárd eladott zeneszám után - a jövő héten tervezi lerántani a leplet legújabb meglepetéséről, amely révén teljes mozifilmekkel bővül ki az iTunes zenebolt.

Az újságíróknak és elemzőknek szétküldött meghívókból többen erre következtetnek, és úgy vélik, a cég készen áll a zenebolt jelentős kibővítésére. A MacWorld tudósítása szerint a szakemberek egy része úgy véli, hogy erre több, mint 50 százalék az esély, és az Apple elsőként jelenti majd be a teljes mozifilmek letöltésének lehetőségét. A többi újdonságról már megoszlanak a vélemények, de abban általában egyetértenek, hogy újabb Intel processzoros termékek bejelentése várható.

Az iTunes Music Service nemrég lépte túl az egymilliárdos álomhatárt, vagyis eddig ennyi zeneszámot sikerült értékesíteni a piac első számú megoldásán keresztül. A cég várakozása szerint az év végéig már másfél milliárdra nő ez a szám, míg a kétmilliárdos mérföldkövet 2007 végére érhetik el - amennyiben tartani tudják a jelenlegi növekedési ütemet. Közeledik azonban a zenebolt - kilenc hét múlva esedékes - harmadik születésnapja - már csak ezért is tűnik nyilvánvalónak, hogy valamilyen meglepetésre készülnek a vállalatnál. A filmletöltések nagy valószínűséggel még inkább meglódítanák az érdeklődést, és újabb lökést jelentenének, amely révén egy jó darabig nem kellene a rivális megoldásoktól tartaniuk.



Az elemzők azonban arról sem feledkeznek meg, hogy az Apple eddig meglehetősen jól titkolta újdonságait, és mindig képes volt kirukkolni valamilyen váratlan meglepetéssel. A február 28-i rendezvényen ezért könnyen előfordulhat, hogy egészen más termékekkel állnak elő. "Az Apple-ről beszélünk, ezért előfordulhat, hogy valamennyi várakozásunk beteljesül, de legalább ilyen nagy esély van rá, hogy egyik sem válik valóra" - jelentette ki Michael Gartenberg, a Jupiter Research szakértője.

Az iTunes kibővítése mellett újabb híreket várnak az Intel chipekre történő átállással kapcsolatban, amit egyes vélemények szerint 6-9 hónappal a tervezettnél korábban végre tudnak majd hajtani. Ennek keretében mutatnák be az új iBook és Mac Mini termékeket - előbbi árát 1300-1550 dollár, vagyis 260-310 ezer forint közé teszik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cue #3
    Előbb a lehetőség kellene, hogy itthonról használni lehessen az ITMS-t, utána lehetne álmodozni az olcsóságáról is... :/
  • Kaadi #2
    elméletileg sokkal olcsóbbá tehetnék a filmeket, mert a kliens nem fizetne a horzozóért (CD, DVD, VHS) és az illetékek/adók is leesnének az árból, amit az egyes országok tesznek a behozott termékekre. én csak azért drukkolok hogy így a régi jó filmeket nagyon olcsón vehessem meg.
  • Giorgiooo #1
    hajra apple! csak igy tovabb (azert az inteles mac nem eset jol)