SG.hu·

Vista: "a minőség az első"

Amennyiben minden a tervek szerint alakul, úgy az esztendő végén megjelenhet a piacon a Microsoft új operációs rendszere, a Windows Vista. Jim Allchin, a Vistáért felelős termékmenedzser azonban világossá tette: a minőség áll az első helyen, és ha azon múlik, akkor akár hónapokat is késhet az új szoftver.

Jim Allchin - aki a Vista fejlesztésének felügyelésén kívül még a redmondi cég egyik alelnöki posztját is betölti - nem titkolta, hogy ez lesz az utolsó komoly megbízása a Microsoftnál. Amennyiben minden jól alakul, a Vista debütálása után nyugdíjba vonul a szakember, és talán ezért is kettőzött erővel dolgozik azon, hogy a Vista lehetőleg tökéletes operációs rendszer legyen. Allchin ezt világossá is tette, amikor bejelentette, hogy természetesen igyekeznek tartani a végső határidőt, ám a minőség mindenek előtt van, így ha új hibákat találnak a Vistában, akkor nemes egyszerűséggel el fogják halasztani az operációs rendszer 2006 végi megjelentetését.

"Jelenleg minden a tervek szerint alakul és ez nagyon jó érzéssel tölt el bennünket. Ám amint az már a Windows 2000 és a Windows XP esetében is bebizonyosodott, a minőség a mércénk, és csak ha minden tökéletesen működik kezdhetjük meg a Vista piacra dobását" - nyilatkozta a Microsoft alelnöke.

A tervek szerint az idei év első negyedévében meg fog jelenni egy újabb Community Technology Preview (CTP - Közösségi Technológiai Előzetes) verzió, amely már az új operációs rendszer összes funkcióját tartalmazni fogja. Ennek a változatnak a megjelenési időpontja elvileg február 21-e, ezt az információt azonban a Microsoft még nem erősítette meg. Ezután már csak a felmerülő hibákat javítják ki. Ezek a javítások a második negyedévben megjelenő második CTP-verzióban lesznek elérhetők. Mindez azt is jelenti, hogy a Vistából nem lesz béta 2-es verzió.

Az új operációs rendszer a végleges formájában a tervek szerint november végén mutatkozik be az Egyesült Államokban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© BiroAndras2006. 02. 27.. 17:26||#162
"Ez meg egy kis érdekesség"

Büntetõsáv?
© Sanyix2006. 02. 24.. 17:02||#161
Pl modem configjának eléréséhez kell tcp/ip a lanra is(mondjuk fix ip címekkel), mert máshogy nem lehet elérni. Elvileg az xp-nek automatikusan is kéne osztania ip címet a dsl modemnek is, meg a gépnek is, ha nincs más a halón.
Ez meg egy kis érdekesség :)
© droland2006. 02. 24.. 13:17||#160
"Onnan, hogy a netcsatlakozás varázsló megkérdezi, hogy milyen netcsatlakozást kívánok használni, tehát nem kell kitalálnia, tudja hogy mit kell..."

Mondok neked egy valós ellenpéldát.

Tételezzük fel, hogy ADSL kapcsolatot osztasz meg otthon, de úgy, hogy a kliens gép a kiszolgáló gép tárcsázója felett birtokot élvez, azaz a betárcsázó "ikon" megjelenik a hálózati kapcsolatokban, hogy ha szüksége van rá, akkor tárcsázásra tudja bírni a szervergépet. Ha a Windows XP minden esetben kikapcsolná a lan kártyán lévõ tcp/ip-t tárcsázás megléte esetén, akkor:

1/ Olyan helyzetbe kerülnél, hogy nem megfelelõ odafigyelés mellett, egy szabványos lan tcp/ip-jét kapcsolná ki, holott az egy belsõ hálós gép, mely rendelkezik egy megosztott tárcsázó ikonnal, ami maga a szerver, tehát ebben az esetben az Xp látna egy adsl betárcsázást, és a lan tcp/ip megszüntetése esetén dobná a belsõ hálózati kapcsolatot, így nem hogy net, de még a teljes hálózati kapcsolat is megszûnne.

2/ Vannak olyan egyéb nem vezetékes kapcsolatok, melyek lankártyán tartanak ugyanugy kapcsolatot, és - mint pl. a virtual private networking is - igénylik a lanos tcp/ip-t a kapcsolat fenntartására.

Ergo: abban az esetben ha betárcsázó kapcsolat megléte esetén az xp kikapcsolná a hozzá vagy már meglévõ lan kártyán a tcp/ip kapcsolatot !elõfordulhat! olyan helyzet, hogy egy rossz döntés következett be, mivel egyéb esetekben megszüntetne egy olyan hálózati kapcsolatot melyre szükség van. Ezért döntöttek így, mert két eset lehetséges:

a/ Ha kikapcsolná önként, akkor az lenne, hogy adott esetben semmilyen kapcsolat nem mûködne

b/ Nem kapcsolja ki, de akkor a többség eset dhcp felesleges várakozása esetén meghosszabbítja a várakozási ciklust a bootolás ideje alatt

Tehát a rosszabbik eset az a/ mivel ott megszûnne a hálózati kapcsolat teljesen, a user meg csak nézne ki a fejébõl, hogy "mi van?"

Na, ezért döntöttek a b/ mellett.
© Sanyix2006. 02. 24.. 00:06||#159
Persze hogy van udma minden vinyón, de mondom torrent nélkül is vadul tudja kerregtetni a vinyót. Ilyenkor nem lassul be semmi, de idegesít, mert ok nélkül nyúzza a vinyót. Akkor is ha vírus nincs, semmi nincs elindítva, csak egy alap rendszer. Amúgy 1 giga ramom van.
© Sanyix2006. 02. 24.. 00:03||#158
Onnan, hogy a netcsatlakozás varázsló megkérdezi, hogy milyen netcsatlakozást kívánok használni, tehát nem kell kitalálnia, tudja hogy mit kell...
© droland2006. 02. 23.. 11:47||#157
"Miért a felhasználónak kell utánanéznie, hogy az oprendszer hülye hibáit hogy szüntesse meg?"

És az OP rendszer HONNAN A RÁKBÓL találja ki, hogy nekem: modemem van, adsl modemem, kábelnetem, gprs-em, 3g-m vagy wirelessem vagy lótúróm? Ezt minden OS-ben a FELHASZNÁLÓ gondja beállítani, ezzel az erõvel adsl-nél magától kéne rájönnie a betárcsázandó user/pass-ra is.
© BiroAndras2006. 02. 22.. 13:50||#156
"Úgy látszik, András nem nagyon futtat több memóriaigényes programot egyszerre, vagy esetleg több giga ramja van."

Igazából mindkettõ. Otthon 1 giga van, és abba bele szokott férni minden. A munkahelyemen viszont már 2 giga kell a normális mûködéshez.
© BiroAndras2006. 02. 22.. 13:49||#155
"Mert még ha 1-2GB ramod van, akkor is swappel, és ha többszáz megákat kell pakolgatnia a memória és a vinyó között, az azért eltart pár másodpercet..."

Nem. Szoktam nézni a HDD led-et, amikor akad, és nem világít. És a procit sem terheli. Nem a rendszer lassul be, mert ha átváltok másik taszkra, akkor az tökéletesen megy.
© dez2006. 02. 21.. 18:42||#154
A torrent csak azért nem terheli túlzottan a vinyót, mert úgy oldották meg, hogy ne terhelje. Azaz, egy belsõ cache-t használ, és korlátozva van a vinyós hozzáférés. De ha pl. sok szálnál nézed a Pieces füleket, sok "vonal" piros marad egy ideig: na azt még nem sikerült kiírnia a vinyóra.

Egyébként ugye engedélyezve van nálad az UltraDMA a vinyókra? Mert ha nincs, na azt tudja aztán fõleg belassítani a rendszert. Persze ha be van, akkor is akadozhat a swappeléstõl, ha már kezd tele lenni a ram. (Úgy látszik, András nem nagyon futtat több memóriaigényes programot egyszerre, vagy esetleg több giga ramja van.)
© dez2006. 02. 21.. 18:38||#153
"Soha. Csak a Visual Studio szokott néha másodpercekre leakadni (de minden más megy simán olyankor is)."

Engedélyezve van a virtuális memória kezelés? Mert ha igen, akkor osztm Sanyix véleményét. Mert még ha 1-2GB ramod van, akkor is swappel, és ha többszáz megákat kell pakolgatnia a memória és a vinyó között, az azért eltart pár másodpercet...