SG.hu

Együttműködik a magyar és az ukrán versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. január 27-én együttműködési megállapodást írt alá az ukrán versenyhatósággal, kitágítva az 1993 óta meglévő együttműködési lehetőségeket.

A megállapodás újdonsága, hogy lehetőséget teremt az egyedi ügyekben való együttműködésre. Ez kiterjed a másik állam piacait is érintő versenyjogi jogsértésekről való tájékoztatásra, ügyekhez kapcsolódó információk és bizonyítékok cseréjére, konzultációs lehetőségekre. A megállapodás alapján a két hatóság eljárási segítségnyújtással is hozzájárulhat a másik szerv által vizsgált magatartás kivizsgálásához.

Az együttműködés kereteinek elmélyítését szükségessé tette a versenyjogi jogsértések nemzetközi jellegének erősödése és a hatékonyabb felderítés iránti igény. A Gazdasági Versenyhivatal az Európai Versenyügyi Hálózat, azaz az uniós tagállamok versenyhatóságai és az Európai Bizottság által alkotott együttműködési hálózat részeseként képes az unión belüli, több tagállamra kiterjedő jogsértések hatékony felderítésére, illetve az ilyen jogsértések felderítéséhez való hozzájárulásra.

Ezen együttműködés uniós kereteken kívülre való kiterjesztését jelenti a mostani, Ukrajnával, valamint a tavaly év végén a román hatósággal megkötött együttműködési megállapodás. A megállapodást ukrán részről Jurij Kravcsenkó első elnökhelyettes, a GVH részéről pedig Nagy Zoltán elnök írta alá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!