Napi Online

Haldoklik a WiMax?

Miközben a vezeték nélküli átviteli technológiák egyik ígérete, a WiMax még nincs kész, a versenytárs rendszereket már telepítik.

Nemrégiben úgy tekintettek a WiMaxra, a rövid távú, nagy sebességű, vezeték nélküli adatátvitelt lehetővé tevő, viszonylag széles körben alkalmazott Wi-Fi nagyobb hatótávolságú testvérére, mint a jövő egyik meghatározó technológiájára. Sokan úgy vélték, egész városokat, esetleg országokat fednek majd le ilyen hálózatokkal, ám mostanában úgy tűnik, a WiMax végzetes lemaradásban van versenytársaival szemben.

A különböző gyártók e technológiához kifejlesztett eszközeinek együttműködését vizsgáló tesztek túlságosan elhúzódnak és 2006 eleje előtt nem kerülnek a boltokba az első WiMax-berendezések, ráadásul azok nem lesznek képesek kiszolgálni laptopokat, PDA-kat, mobiltelefonokat, pusztán gyors vezeték nélküli kapcsolatot biztosítanak majd két fix pont között. A Forrester Research IT-tanácsadó odáig megy, hogy a technológia csak 2010 körül gyakorol majd érezhető hatást a piacra, ami nem örvendezteti meg híveit, köztük olyan nagyokat is, mint az Intel - írja a The Economist.

Miközben a WiMax csetlik-botlik, riválisai már az operátorok rendelkezésére állnak. A T-Mobile például nemrégiben jelentette be, hogy szélessávú országos vezeték nélküli hálózatot épít Csehországban az IPWireless technológiájára alapozva. Hasonló kezdeményezések vannak folyamatban ugyanezzel a hardverrel Németország, Nagy-Britannia és Új-Zéland bizonyos részein, továbbá a Netcom Africa Nigériában épít IPWireless-hálózatot. Finnországban a Flarion cég hasonló képességű technológiáját használják nagy sebességű vezeték nélküli rendszerek kiépítésére, először távoli vidékeken, ahova nem éri meg vezetéket húzni. A harmadik generációs mobiltechnológia (3G) egyik úttörője, az amerikai Qualcomm mobilszolgáltató nemrégiben 600 millió dollárért felvásárolta a Flariont, szakmai körök szerint azért, hogy megszerezze annak a 3G-t követő rendszerek kifejlesztését segítő szellemi termékeit.

Mind az IPWireless, mind a Flarion megoldása a Wi-Fihez hasonló gyors internet-hozzáférést nyújt nagyobb hatótávolságon. Elég egy megfelelő kártyát illeszteni a felhasználó laptopjába, máris internetezhet akár a természetben is. Eddig az ilyen technológiák kísérleti jellegűek voltak, amelyeket kis területen létesített próbahálózatokon alkalmaztak, ám mostantól megnyílt az út a széles körű, térségi, országos felhasználás előtt. Sajátos módon éppen a WiMax körüli néhány évvel ezelőtti felhajtás - akkor sokan azt állították, hogy akár helyettesítheti a nehezen induló 3G-t is - keltette fel az érdeklődést az IPWireless és a Flarion termékei iránt.

További tényező, amely segíti e vállalkozások sikerét, hogy csalódást keltettek a harmadik generációs mobiltelefóniával szerzett első tapasztalatok. A 3G messze nem olyan aranybánya, mint amilyennek hitték. Roland Mahler, a T-Mobile cseh divíziójának feje úgy fogalmaz: az újdonság iránti kereslet nem elég erőteljes ahhoz, hogy visszaigazolja az új hálózat telepítésére költött óriási összegeket. Ezzel szemben - teszi hozzá - az IPWireless technológiája a vezetékes nagy sebességű összeköttetés alternatívájaként adható el, amire egyértelműen jelentős a kereslet.

Ezzel együtt még nem kell leírni a WiMaxot. Van hely különböző technológiáknak és operátoroknak a piacon, elsősorban azért, mert az átviteli frekvenciák használatának szabályozása országonként eltérő, és a rendszerek alkalmazkodnak az egyes operátorok által birtokolt sávokhoz. Csehországban, Romániában, Nigériában és Argentínában a CDMA450-nek lehet jövője, amely ideális a világtól elzárt helyek vezeték nélküli bekapcsolására a távközlési hálózatokba. Nyugat-Európában, ahol a szolgáltatók elkötelezték magukat a 3G mellett, annak egyik továbbfejlesztett változata, a HSDPA lehet a befutó ezen a részpiacon, amely gyorsabb letöltési sebességet ígér a vezetékes széles sávú technológiáknál. A WiMax, amely engedélyhez nem kötött frekvenciatartományban üzemel, kis operátorok, induló vállalkozások technológiája lehet.

Bár egyidejűleg több nagy sebességű, vezeték nélküli átviteli technológia is éretté vált vagy hamarosan éretté válik a tömeges használatra, a lényeg nem az, hogy hányan vannak. Az a fontos, hogy már a szélessávú távközlési kapcsolatok sem igénylik vezetékek kihúzását a végpontok között, és ez segíti a világtól elzárt területek, illetve a harmadik világ országainak az információs szupersztrádára való lépését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • shabba #9
    Pár hasznos adatot találsz a WiMax-ról ebből a régebbi cikkben

    Azt se feledd hogy Wifinél és más wirelessnél amit szeretnek emlegetni az a jelsebesség, mivel az nagyobb érték és jobban mutat. 802.11b+nál a 22Mbps is egy ilyen adat. De a hatásfok nem 100%-os hanem jóval kisebb, a valós adatátviteli sebesség ebből úgy 6Mbps körül van.

    WiMaxnál úgy tudom magasabb ez a hatásfok, ott a 75Mbps-es jelsebességből úgy 50Mbps marad meg az adatátvitelnek. És ez is egy maximum érték kis távolságra, a távolság függvényében ez is csökken mint az ADSL-nél, de annál azért nagyobb a hatókör. És ellentétben az ADSL-lel ami pont-pont kapcsolat amin nem kell osztozni mert egyetlen előfizető felé dedikált, itt bizony még osztozni is kell ezen a közös sávszélen. És ahogy a fentebb belinkelt cikkben szereplő táblázatban láthatod ez akár többszáz előfizetőt is jelenthez. És ahhoz hogy gazdaság legyen az üzemeltetés lesz is annyi.
  • shabba #8
    Biztos. A wifinél is eloszlik. Meg pl. a kábelnetnél is osztott a sebesség. Egyébként kábelnetnél is pl. DOCSIS 2.0 esetén 50/30Mbps sebességű a kapcsolat ami ki van építve az előfizetőig, ez közel azonos azzal amit a WiMax tud. Mégsincs minden előfizetőnél ekkora sebesség, mert ezt meg kell osztani több száz felhasználó között akik ugyanerre a vonalra kapcsolódnak. Ez WiMax-nál sem lesz másképp. 1,2 max 3 Mbps sebességű csomagokat lehet rajta úgy kialakítani hogy elégséges usert rákapolva elférjenek rajta és hozzanak annyi bevételt ami mellett gazdaságosan fenntartható a rendszer. Teljesen felesleges szinkron 50Mbps-ekről álmodozni. Akkora sebességet max akkor fogsz látni ha az üvegszál közvetlen elér az otthonodig. De wireless megoldással egy jó ideig aligha. Majd talán az 5 vagy a 6G eljövetelekor úgy pár évtized múlva.
  • shabba #7
    Pár száz Mhz-től, több tíz Ghz-ig bárhol lehet a WiMax frekije, az már üzletpolitikán múlik a gyártók milyen eszközöket csinálnak. És az első időszakban csak licencelt frekiben működő eszközöket csinálnak mert jellemzően üzleti felhasználók kiszolgálására vagy ISP-knél kiszélnek ezek a pilot, teszteszközök. Amcsiban ez a 2.3,2.5Ghz-es sáv, itt európában meg a 3.5Ghz-es. De talán idén még lesznek 5.8Ghz-es szabad freki sávra hangolt eszközök is. Bár amilyen drágák nem sok szerepük lesz, addig amíg az arak nem csökkennek a Wifi árszintjére, az pedig még odébb lesz jóval.

    Azért a WiMax is igen drága nem csak a 3G. Egy jobb bázisállomás $20-200ezer között, egy CPE eszköz meg $300-500. Egy ADSL-nek vagy kábelnetnek ennél jóval alacsonyabb a bekerülési költsége és nagyobb sebességet is képes nyújtani. Szóval a kezdeti magas árszint mellett ez nem igazán lesz ADSL-t kiváltó termék.
  • szombi #6
    Azért bukik a wimax, mert nem a falvak számára telepítik ahol nincs dsl,
    hanem inkább a városokba. Képzeljünk el egy városi laptopos polgárt, aki a nyakában hatféle
    PCMCIA kártyát ciprl, mert egyik a wifihez, másik a dsl-hez, egy a modemhez, egy a tékomhoz...
  • waterman #5
    biztos eloszlik? mert akkor nagyon gány lenne. épp arról volt szó, hogyha közel vagy egy WiMax toronyhoz, akkor veszett nagy sebességgel netelhetsz, aztán ha elmész kicsit távolabb, akkor a jel gyengülésével arányosan, szépen az átviteli sebesség is kisebb lesz. a wifinél is adaptív sebességválasztás teszi lehetővé, hogy akár 22mbit-tel netelj. aztán ez lemehet 1 megabitig.
  • Caro #4
    Ezek a mobilos netek hatalmas csődök lesznek, meglátjátok.
  • sokadikgab #3
    "A WiMax, amely engedélyhez nem kötött frekvenciatartományban üzemel, kis operátorok, induló vállalkozások technológiája lehet."

    En ugy emlekszem nalunk (SK) licenszelniuk kellett a WiMaxot, tehat engedélyhez kötött ...

    Szerintem nem jo otlet keverni (osszehasonlitani) a mobilos technologiakat a nem mobilosokkal, mert az elobbiek sokkal dragabbak. Arra,h. nekem az otthoni telefont, internetet esetleg a kabelTVt lecserelje eleg jonak tunik a WiMax!

    Es ha jobb arban is lesz mint a DSL, akkor nincs mirol vitazni!
  • lazsi #2
    Az az 50mbit/s az összes adót használó emebrre vonatkozik, tehát ha 100an csatlakoznak arra az adóra akkor marad 512kbited, ha mégtöbben akkor mégkevesebb...
  • [HUN]PAStheLoD #1
    Nem tudom mennyire egy súlycsoport mondjuk a WiMax meg a HSDPA .. főleg, hogy míg a WiMax szimmetrikus adatátvitelt tesz lehetővé, addig a HSDPA csak lefele gyors, sőt, egyátalán nem foglalkoz a feltöltéssel. Az majd a HSUPA dolga lesz.. és az már 4G vagy 3,75G-s tekknolókia ^.^

    Persze mobilba meg pda-ba meg notebook-ba jó lesz ez .. de ha meg lecuccolsz valahova, oda meg kitolod a WiMax antennát és máris 50Mbit/s fel-le.. elvileg ;]]]