SG.hu·

HSDPA szövetség a Vodafone és a Samsung között

HSDPA hálózatok építésébe fog Európában a Vodafone, amely a Samsung készülékeivel és a Qualcomm technológiájával venné fel a versenyt riválisaival.

A három cég szerdán jelentette be a megállapodás megkötését. Ennek keretében a Samsung leszállítja a Qualcomm chipkészletére épülő HSDPA (nagy sebességű letöltés csomaghozzáféréssel) készülékeit, amelyek kizárólag a Vodafone számára készülnek. Ehhez 2006-ban építik ki a szükséges hálózatokat Európában, versenyre kelve az itteni konkurenciával.

„A Samsung jelenleg is fejleszti az első kereskedelmi forgalomba szánt HSDPA telefonokat, kizárólag a Vodafone számára” - jelentette be szerdán a dél-koreai cég. Munkájukat a Mobile Station Modem technológiára alapozzák, amelyet az amerikai Qualcomm szállít. A gyártó szerint ezen készülékek révén felgyorsul az adatátvitel, és megfizethető áron válnak elérhetővé a különböző multimédiás szolgáltatások, mint például a videóhívás, az internetböngészés, vagy a fájltovábbítás. A technológiával a Nortel nemrég 3,6 Mbps-os sebességet ért el tesztkörülmények között, ami már elegendő az igények kielégítéséhez.


Az együttműködés egyik gyümölcse: a Samsung SGH-ZV30

Európában már megkezdték a HSDPA hálózatok kialakítását. Az úttörő szerepet az O2 vállalta magára, amely novemberben Man szigetén nyitotta meg az első nyilvánosan elérhető változatot. A ZDNet a debütálást követően letesztelte a hálózatot, és 1,29 Mbps-os csúcssebesség mellett 480 Kbps-os átlagot értek el egy 10 perces időszak alatt. Itthon szintén több versenyző kísérletezik a technológiával, egyelőre tesztjelleggel: a Pannon GSM novemberben indította be tesztüzemét egyelőre budaörsi, napokon belül budapesti belváros lefedettséggel. Az Ericsson Magyarország e hónapban tartott bemutatót, mégpedig a T-Mobile harmadik generációs hálózatán keresztül, amely már október végén megkezdte az első vizsgálatokat.

A Gartner számításai szerint a következő év végére már több, mint hatmillió HSDPA készülék lesz forgalomban, számuk azonban 2009-re drasztikus mértékben megugrik, és meghaladja majd a 100 millió darabot. Újabb generációváltásnak leszünk tehát szemtanúi, már amennyiben valóban igény mutatkozik majd az új fejlesztések iránt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Landren2006. 02. 04.. 06:22||#7
meddig?
© Landren2006. 02. 04.. 06:21||#6
ja
© Landren2006. 02. 04.. 06:21||#5
és
© Landren2006. 02. 04.. 06:21||#4
red
© Landren2006. 02. 04.. 06:21||#3
d
© alehandro2006. 01. 01.. 20:41||#2
baszott jól néz ki de van már egyáltalán magyarba?
© Bircsike2005. 12. 31.. 13:35||#1
Jah, és majd mindegyik telefonban 1 Gb memória lesz, hogy legyen is ennek értelme?