SG.hu·

A Gates család és Bono az év emberei

A Time Magazin a világ leggazdagabb emberét, feleségét, valamint a népszerű U2 frontemberét, Bonót közösen választotta az Év Emberének, amit adományaikkal, jótékony cselekedeteikkel vagy beszédeikkel érdemeltek ki.

A Time 2006. január másodikán megjelenő száma kihangsúlyozza, hogy az "Év Embere" díjat a különböző úton-módon folytatott, de azonos célokat kitűző tevékenységért kapta meg a három kiválasztott. Ez a cél az emberiséget - pontosabban a szegényebb régiókat, kontinenseket - sújtó betegségek, úgy mint malária, AIDS, illetve az éhínségek leküzdése, amely évente körülbelül 8 millió áldozatot követel. Ehhez kapcsolódva az Év Partnereinek választották idősebb George Bush és Bill Clinton volt amerikai elnököket, akik együtt igyekeztek segíteni a természeti katasztrófák áldozatain.


"A természeti katasztrófák szörnyű dolgok, de nem az jellemez minket legjobban, hogy mi történik velünk, hanem hogy milyen módon reagálunk ezekre a történésekre. Ha közelebbről megvizsgáljuk azon jelenségeket, csapásokat, amelyek ellen Gatesék és Bono küzdenek, rövid idő alatt rájöhetünk, hogy ezek jóval több áldozatot követelnek a katasztrófáknál és háborúknál" - jelentette ki James Kelly, a Time főszerkesztője a Reutersnek adott interjúban. A most díjazott "három szamaritánus" 2002-ben, egy vacsorán találkozott először, ám a Microsoft alapítója korántsem volt biztos abban, hogy az ír rockénekessel folytatott beszélgetés megéri a fáradságot. Mint később elmondta, véleménye gyorsan megváltozott, ahogy rájött, Bono valóban komolyan foglalkozik a témával, annak bonyolult részleteivel.

A rockénekes viszont már kezdettől fogva komoly reményt fűzött az együttműködéshez, amit azzal indokolt, hogy Gates - mint üzletember és vállalati vezető - szavára jóval többet adnak. A "szakmából" egyedül talán Bob Geldofnak sikerült kitörnie, aki a Live koncertek megszervezése és sikeres lebonyolítása miatt mára szintén mindenütt tiszteletnek és elismerésnek örvend. Bono szerint nem is a díj a fontos, hanem az összefogás, amelynek révén a jelen generáció sikerrel veheti fel a harcot ezen csapások ellen. Az összefogásban nemcsak Bill Gates, hanem felesége, Melinda is részt vesz, ami az is jelez, hogy alapítványuk mindkettőjük nevét viseli.

A Time 1927 óta választja meg az év emberét. Indoklásuk szerint azt a személyt igyekeznek kiválasztani, aki az adott évben a legtöbbet szerepelt a hírekben és befolyásolta pozitív vagy negatív irányba életünket és a körülöttünk lévő világot. Így történhetett meg, hogy 1938-ben Adolf Hitler lett az Év Embere, míg 1979-ben az iráni puccsot vezető Khomeini Ajatollah nyerte el a díjat. Az ezredforduló utáni amerikai hangulatot jól tükrözi, hogy tavaly George Bush elnököt, két évvel ezelőtt pedig az "amerikai katonát" díjazták.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© danióra2006. 02. 17.. 07:49||#77
Mi meg olyan amatõr filmet készítünk amiben benne lesz Hitler is.
© droland2005. 12. 24.. 14:09||#76
Adolf Hitlerhez hasonlítani BG-t? Hát nem tudom :)

Nem emléxem, hogy Hitler pénzt adott volna rossz körülmények között élõ zsidóknak :D
© Kannibal2005. 12. 21.. 23:10||#75
Ebben viszont teljesen egyetértek veled!
© Kannibal2005. 12. 21.. 23:07||#74
Mitõl lenne bûnözõ? Ennyi erõvel az összes cég fejét "lebûnûzõzhetnénk" csak, mert pl a cégük érdekét tartja szemelõtt.
© RoD2005. 12. 21.. 01:36||#73
A németek már egy ideje nem háborúznak. A júeszé még mindig. Lásd Iraq.
© NEXUS62005. 12. 20.. 21:43||#72
Nincs itt semmi írigység, csak szerintem bûnözõknek nem a címlapon a helyük!
© atlagember2005. 12. 20.. 19:24||#71
BUNDA!!!
© Sámson2005. 12. 20.. 18:26||#70
Elõítélet és általánosítás<#boxer> a két jóbarát.<#boxer>
© dondore2005. 12. 20.. 18:10||#69
''

On normalis, fiatalember?
© Venom19862005. 12. 20.. 14:22||#68
Utálhatja mindenki Gates-et de azért nem hiába az aki.A legtöbb emberbõl csupán az irigység beszél és lehordja mindennek annak ellenére hogy személyesen nem is ismeri!Az ilyeneket utálom!Az elõítéletek rabjai vagyunk!<#gonosz3>