Napi Online

Teret veszítenek a hagyományos játékok

A hagyományos játékok az utóbbi években egyre inkább teret vesztettek, de úgy tűnik, az idén trendforduló bontakozhat ki. A kereskedők szerint a számítógépprogramok helyett most több közösen játszható játék kerülhet a fa alá.

A hagyományos játékpiac forgalmát erősen gyengíti a mobiltelefónia, a cd-k, az mp3-as vagy dvd-lejátszók értékesítése. A sok-sok számítógépes periféria is messzemenőkig kielégíti a kamaszok igényeit. A játékgyártóknak és -nagykereskedőknek a szórakoztatóelektronikai iparral kell versenyt futniuk, az idén azonban, úgy tűnik, nem esélytelenül teszik ezt. Talán az évközi sulinetes számítógépes őrületnek köszönhetően idén trendforduló bontakozhat ki. A hagyományos, illetve kreatív játékok iránt érezhetően nőtt az igény.

Gyaraki József, a Regio Kereskedelmi Kft. játék-nagykereskedelmi cég ügyvezető igazgatója szerint érdekes módon az idén például jobban fogy a szokottnál a textilbaba. Juhász Balázs, a Gulliver Játéknagykereskedelmi Kft. kereskedelmi igazgatója szerint a társasjátékok iránt is erős a kereslet, a 4-5 legnagyobb gyártó egyenként 60-féle terméket kínál, ami önmagában is piacnövelő hatással bír. Úgy véli, a szülők egy része újra gondot fordít arra, hogy karácsonykor a közös játékkal eltöltött idővel is megajándékozza gyermekét.

A szórakoztatóelektronikai és a pc-piac azonban erős, minél nagyobb a gyerek, annál valószínűbb, hogy e két szegmensből kerül a karácsonyfa alá az ajándéka. Ma már az sem ritka, hogy óvodásoknak nevelő célzattal bébikomputert vásárolnak a szülők. A hagyományos játékpiacot Gyaraki József 35 milliárd forintra becsüli, úgy véli, ennél lehetne nagyobb is, ha a gyerekeknek valóban játékot vásárolnának a szülők. Mint mondta, kínálat és kapacitás van, a nagykereskedők ilyenkor a lehető legjobban felkészülnek és a szokottnál is erőteljesebben figyelnek a vásárlókra. Van keresnivalójuk a piacon, ugyanis nagyobb tapasztalattal és szakértelemmel rendelkeznek a játékokról, mint a hipermarketek.

Az ágazat jelentősen átalakult az utóbbi évtizedben, a gyártók és a kereskedők egyre fiatalabb korosztályokra fokuszálnak. Míg tíz évvel ezelőtt egy gyerek a korának megfelelő építőjátékot kapott, ma már megszólják azt a családot, ahol a 13 évesnek kisautót vagy puzzle-t hoz a Jézuska. Mindkét szakember úgy érzi, ezért vannak többségben azok a családok, amelyek inkább a szórakoztatóelektronikát keresik.

Juhász Balázs elmondta, azon törik a fejüket, hogyan lehetne a játékgyártókkal és -kerekedőkkel közös reklámkampányt indítani a hagyományos játékok népszerűsítésére, márkák és cégek kiemelése nélkül. A kereskedők minden erejüket arra fordítják, hogy visszacsábítsák a vevőket. Mind a Gullivernek, mint a Regiónak (mindkét cég meghatározó szereplője a honi játék-nagykereskedelemnek, tevékenységüket erős bolthálózattal támasztották alá) szembe kell néznie a hipermarketek térhódításával. Gyaraki József szerint a 35 milliárdos piacból a láncok nagyjából 20 milliárd forintot fognak le. Ez önmagában nem lenne probléma, ám a láncok a saját nagykereskedelmi hálózatukat működtetik, illetve közvetlen kapcsolatban állnak a gyártókkal.

Karácsonykor ugyanakkor nincs ok a panaszra. A Regio éves forgalmának felét az év utolsó három hónapjában éri el. A növekmény legnagyobb része decemberben, az év utolsó három hetében realizálódik. A forgalom tehát gigantikus méreteket ölt. Juhász Balázs szerint a piaci értékesítés a média és a multinacionális vállalatok miatt egyre szűkebb időintervallumra koncentrálódik, és bár a forgalom másik fele az év közepén keletkezik, a decemberi hajrá komoly terhet jelent a szereplőknek. Ezért nem ritka, hogy az újdonságok, a jól reklámozott játékok december közepére elfogynak. Juhász szerint azok a termékek a legkelendőbbek, amelyek mögött erős az elektronikus média kampánya. Gyaraki József szerint nehéz megállapítani a nyári rendelési időszakban, miből mennyire lesz szükség.

A hagyományos játékokért a tolongás Mikulás után kezdődik, de a reklámokkal támogatott gyermekjátékok iránt már most megélénkült a kereslet, a nagyüzem az idén Juhász Balázs szerint a korábbi években tapasztaltnál kissé nehézkesebben, de megkezdődött. Mint mondta: Mikulásig általában az alacsonyabb árfekvésű termékeket keresik, utána a drágábbakat, december huszadika után pedig mindent el lehet adni.

Danks Emese, a Tesco szóvivője szerint idén szemmel láthatóan a magasabb árfekvésű termékek, a minőségi játékok fogynak, ami alátámasztja, hogy nőtt a fizetőképes kereslet. A forgalom beindult náluk, a játékok iránt óriási a kereslet. Az üzletlánc ilyenkor bővíti játékkínálatát, 50 ezer árucikkükből 3500 kizárólag hagyományos játék. A tapasztalatok szerint ugyanakkor a Mikulás utáni hetekben erőteljesen megcsappan a hipermarketek játékkínálata. Ekkor kerülnek előtérbe az olyan játék-nagykereskedések, mint például a Regio vagy a Gulliver. Mindkettő nagyobb kínálattal és tartalékokkal bír, mint a hipermarketláncok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!