SG.hu·
Fejlesztők szerint lassítja a szervereket a HyperThreading
A processzorgyártó szerint a technológia a többszálas üzemmód révén a szoftverek futásának gyorsítását, vagyis a teljesítmény növelését hivatott elősegíteni, több fejlesztő azonban ezzel ellentétesen vélekedik.
Az érdekes jelenségre elsőként Slava Oks, a Microsoft SQL Server 2005-ön dolgozó egyik fejlesztő hívta fel a figyelmet, aki internetes naplójában korábban részletesen ismertette a problémát. Eszerint tesztelőik - és vásárlóik - érdekes visszaesést figyeltek meg az SQL Server teljesítményében, amely nagy terhelésnél indokolatlanul mértékű teljesítmény-veszteséget okozott, és gyakorlatilag felemésztette a processzor kapacitását. A Hyperthreading (HT) kikapcsolásával azonban egy csapásra normalizálódott a helyzet és a teljesítmény visszaugrott a megszokott szintre.

A szoftver két processzort lát
A helyzet ironikus, hiszen a technológia éppen a teljesítmény növelésére, a programok futási sebességének gyorsítására szolgál, nemcsak a szervereknél, de még az asztali gépeknél is. Ahogy az Intel ismertetője fogalmaz, segítségével gyorsabbá és hatékonyabbá tehetjük PC-nket, mégpedig a processzor erőforrásainak maximalizálásával és két külön szoftverlánc egyetlen processzorral történő párhuzamos futtatásával. Az erre felkészített szoftverek két külön processzornak látják a CPU-t, és ki is használják az ebből adódó lehetőségeket.
A bejegyzésből kiderül, hogy a beérkező jelentések igaznak bizonyultak, és a hiba reprodukálható. Ebből a célból Oks egy rövid példaprogramot is mellékelt írásához, amely alapján a vállalatok eldönthetik, érdemes-e kikapcsolni a HT-üzemmódot. A probléma ugyanis nem mindenkit érint, és gyakorisága nagyban függ a hardvertől és az alkalmazott szoftverektől. A gond az erőforrások, egészen pontosan az első- és másodszintű gyorsítótárak megosztásából ered, például amikor egy rendszerszál és egy "worker", vagyis munkát végző szál fut egyszerre. A HT-technológia alkalmazásakor előfordulhat, hogy az eredetileg szintén a teljesítmény növelésére szánt gyorsítótár nem bírja kiszolgálni a megnövekedett igényeket, ami a sebesség drasztikus csökkenéséhez vezet.
Szerverekről és nagy terhelésről lévén szó, a probléma nem érinti az otthoni felhasználókat. Mindenesetre ismét kitűnően példázza, hogy nem minden arany, ami fénylik. A történetből ismét legnagyobb vetélytársa, az AMD profitálhat, amely ezentúl már erre is hivatkozhat, saját megoldását kínálva alternatívaként.