SG.hu·

Triplázni kellene az ECDL vizsgával rendelkezők számát

Az európai számítógép-felhasználói jogosítvány még nem feltétel a magyar munkaerő piacon, de Európa számos országában egyes ágazatokban már igen - mondta Alföldi István a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSzT) ügyvezető igazgatója a keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.

A számítógépes felhasználói ismereteket igazoló (European Computer Driving Licence - ECDL) bizonyítvánnyal rendelkezők számát II. Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósítása során a jelenlegi 200 ezerről legalább 600 ezer főre kellene emelni. Az ügyvezető igazgató bejelentette, hogy ezt segíti az eddig egyedülálló online teszt, amely a vizsgára való felkészüléshez ellenőrzi a megszerzett ismereteket.

Az ECDL-t a világ 140 országában fogadják el és a 200 ezer ECDL vizsgával rendelkező Magyarországnak a nyolcadik helyett biztosítja a rangsorban. A lakosság számához viszonyítva két százalékos arányt a II. Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósítása során az irországi 8,3 százalékhoz kellene közelíteni - hangsúlyozta Alföldi István.

Magyar Bálint oktatási miniszter a sajtótájékoztatót követően elmondta, hogy számításba véve az adókedvezményeket, az informatikai és oktatási tárca költségvetését és a Nemzeti Fejlesztési Terv eddigi ráfordításait, valamint több más forrást is, évi több mint 50 milliárd forintot költenek csak állami forrásból a digitális irástudás elterjesztésére. A miniszter szerint a meglévő funkcionális analfabétizmus mellett jelentős probléma a digitális írástudatlanság is, amely Magyarországon meghaladja a 60 százalékot.

A sajtótájékoztatón a 140 országot tömörítő nemzetközi ECDL Alapítvány képviselői átadták Magyar Bálintnak az Informatikai Írástudás Díjat, amelyet az informatikai írástudás terjedéséért legtöbbet tett állami vezetőnek ítél oda az alapítvány.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© AgentKis2005. 12. 02.. 15:35||#12
Az ECDL vizsga kb. annyit ér mit az egész fizetõs oktatás. Aki tudja kezelni a gépet az leteszi a vizsgát aki nem tudja az "megveszi". Egy 40 órás tanfolyamon nem lehet megtanulni/tanítani még az alapokat sem egy olyannak aki a tanfolyamon lát elõször számítógépet, és egeret, és mondjuk a szövegszerkesztés feladattal az a legnagyobb baja, hogy a mintaszöveg begépelése is 10-15 leütés/perccel megy. (Szerintem az is nagy hiba, hogy csak Microsoft szoftvereket oktatnak. De ez mondjuk teljesen más téma...)
© FrezeR2005. 10. 20.. 22:53||#11
nekem is van ECDL vizsgám de ha ilyet láttak volna tõlünk mint attól a gyerektõl akit irtál hát ugy hazaküldtek volna ahogy kell. szóval ez elég szélsõséges eset lehetett.
© Fiber2005. 10. 20.. 21:39||#10
Teljesen mindegy hol teszed az Ecdl-t, az mindenütt ugyanolyan egyszerû és felületes. Mondjuk az igazán mosolyogtató az az volt, amikor osztálytársaim mesélték vizsga után, hogy volt olyan gyerek, aki nem tudta bekapcsolni a gépet, a cd eject gombját nyomogatta és nézett mint Rozi a moziban. Végül csodával határos módon meglett az Ecdl-je. Ennyit errõl.
© Kis-Bob2005. 10. 20.. 20:02||#9
Egyébként meg hidd el, h a falusi iskola is ugyanúgy tud válogatni. Mivel erõsen túlkínálat van a tanárokból. Ha érdekel valakit, akkor konkrét példával tom alátámasztani.
© Kis-Bob2005. 10. 20.. 20:01||#8
Én nem a színvonalról beszélek, hanem arról, hogy a városi tanár és a falusi tanár is elvégzettt egy fõsulit, vagy egyetemet, tehát kb ugyanannyi az esélye, h találkozzon számítógéppel, vagy esetleg elkerülje.
© gyege2005. 10. 20.. 18:27||#7
sajnos egy falusi iskola nem tudja ugy megválogatni a tanárokat, mint egy nagyobb városban lévõ - igy elõfordulhat, persze kivételekkel - hogy a városi iskolákban nagyobb a szinvonal
© Kis-Bob2005. 10. 20.. 11:24||#6
Ne haragudj öreg, de te egy igazi furkó vagy! Mi az, h még ki is hangsúlyozod, h VIDÉKI?????? Miért?????? Szerinted csak a városokban van élet??? Hidd el, én jártam falusi és városi iskolába is. Mind a két helyen olyan tanárok vannak, akik fõiskolát vagy egyetemet végeztek. (valószínûleg ellentétben veled). Mindkét helyen pontosan akkora az esély, h találsz egy számítógéphez nem értõ személyt. Ki kellene tiltani az ilyen sznob embereket, mint te.

Hogy poénos legyek: Nekem van ECDL vizsgám, és neked?

Jahh, bocs, neked biztos GYP-s vizsgád van.
© avman2005. 10. 18.. 23:37||#5
ismertettek= mutattak be
© avman2005. 10. 18.. 23:34||#4
Vidéki (falusi) általános iskola igazgatónõje egy beszélgetéskor, miután egy szofvert ismertettek az iskolának:
- Ja az a laptop? Az a kinyithatós számítógép, aminek olyan tévé képernyõje is van? Akkor én olyat kaptam tavaly a férjemtõl (nota bene: építési vállakozó az istenadta, épp most nyert meg egy, az iskola által kiírt pályázatot), de nem tudtam mire jó és feltettem dobozostul a tévé tetejére.

Neki van EDCL-je. És neked?
© worldwideweb2005. 10. 18.. 23:08||#3
Szerintem sem ér semmit, múltkor csináltam egy ECDL feladatlapot és röhögve oldottam meg a feldatatokat bármiféle készülés nélkül, pedig nem vagyok egy szuperhacker gépzseni.