SG.hu

Megújul a Pannon GSM hangpostája

A Pannon GSM 2005. október 13-ától megújítja, a felhasználók visszajelzéseihez, igényeihez igazítja Hangposta szolgáltatása működését.

A vállalat közleménye szerint az eddigieknél is gyorsabban, egyszerűbben lehet üzenetet hagyni és hallgatni is: a változások mind a hívó, mind a hívott fél számára időt és pénzt takarítanak meg. Amennyiben a hívott Pannon GSM előfizető sem személyes kimenő üzenetet, sem hangaláírást nem rögzített, a rendszer nem olvassa be a címzett telefonszámát - hiszen az rendszerint úgyis ismert a hívó fél számára -, hanem közvetlenül felkér arra, hogy a sípszó elhangzása után rögzítsük üzenetünket. Ha pedig hangüzenet helyett telefaxot kívánunk küldeni egy Pannon GSM előfizetőnek, mostantól azt külön gomb megnyomása nélkül megtehetjük: a rendszer automatikusan felismeri a faxhangot, így minden további nélkül kész a fogadásra.

Az üzenetek gördülékeny visszahallgatását ugyancsak több újítás segíti. Eddig csak egy adott üzenet végén nyílt lehetőség annak törlésére, illetve a következő üzenetre való ugrásra. Mostantól viszont ezen funkciók tetszőlegesen használhatók, az aktuális bejegyzés törlésekor pedig automatikusan a következő üzenetet kezdi lejátszani a rendszer. Ezzel összhangban az egyes üzenetek állapota sem csupán a teljes lejátszás végeztével változik meg: míg korábban, ha félbehagytuk egy üzenet visszahallgatását, azt továbbra is új, lejátszatlan tételként kezelte a Hangposta, mostantól az üzenet a lejátszás indításának pillanatában átkerül a már meghallgatott üzenetek mappájába.

Hasonlóképpen az idő- és költséghatékonyabb felhasználást segíti, hogy az eddigiekkel ellentétben a rendszer csupán az üzenet beérkezési időpontját közli annak meghallgatása előtt. A felhasználók később természetesen szokás szerint meghallgathatják a hívó fél telefonszámát, ha annak szükségét látják. A változások a Privát és Üzleti Hangposta fiókokat egyaránt érintik, azok elérési feltételeit és tarifáit nem módosítják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ThomasTheKoRner #2
    Dehogynem kell...
    Ha megvárod hogy a hangposta bejelentkezzen,akkor csengetsz...mind egy kutya.Ezért kell kikapcsoltatni...:)
  • szombi #1
    Ha nem hagyok hangüzenetet, akkor ugye nem kell fizetnem, mint Vodánál vagy Témobnál?