SG.hu·

750 millió dollárt fizet a Microsoft a RealNetworksnek

A RealNetworks azt vetette a redmondi szoftveróriás szemére, hogy az operációs rendszerek piacán szerzett vezető pozícióját felhasználta arra, hogy világszerte elterjessze a Windows Media formátumot.

A két vállalat éveken át tartó vitát folytatott - néhány perrel fűszerezve. A kiszivárgott információk szerint, mivel mind a két cég belefáradt az éveken át tartó pereskedésbe, peren kívüli megegyezés születhet. Ennek keretében a Microsoft vállalná, hogy rendszeresen reklámozza a RealNetworks vállalatot, illetve annak termékeit és a Rhapsody letöltési szolgáltatást az MSN honlapján. Ezenkívül a két cég együttműködne a multimédiás technológiák továbbfejlesztésének területén is, valamint a Microsoft kereken 750 millió dollárt fizetne a RealNetworksnek.

A cég még 2003-ban perelte be Kaliforniában, a san fransiscói szövetségi bíróságon a Microsoftot és eredetileg egymilliárd dolláros kártérítést követelt a redmondi konszerntől. A RealNetworks többek között azt reméli a Rhapsody reklámozásától, hogy így kerülhet majd később kedvezőbb helyzetbe a konkurens Apple-lel szemben. A tervek szerint a vállalat a befolyó 750 millió dollárból több beruházást is végre akar hajtani és bővíteni szeretné birodalmát.

Érdekesség, hogy ez immár a harmadik olyan per a Microsoft életében, amikor rövid időn belül nagy összeget fizet peren kívül egy cégnek azért, hogy az cserébe ejtse el a vádakat. Mint ismeretes, korábban a Time Warner szerzett ilyen módon 750 millió dollárt a vállalattól, míg a Sun Microsystemsnek 1,95 milliárd dollárt kasszírozhatott be a Microsofttól. A Wall Street Journal információi szerint a peren kívüli megállapodás annyira biztosra vehető, hogy azt később maga Bill Gates, a Microsoft társalapítója és Rob Glaser, a RealNetworks vezérigazgatója közösen fogják bejelenteni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© droland2005. 10. 16.. 17:57||#20
wmv helyett mov? vagy mpg?

Észnél vagy? Láttál te már filmet hd wmv-ben? Nem mondanál ilyet.
© gz82005. 10. 14.. 03:19||#19
Ímhol két link:
1.quicktime helyett
2. rühes rílpléjer helyett

Amúgy a wmv-t is hanyagolhatnák, inkább avi, mov, mpg.
© archkoven2005. 10. 13.. 14:29||#18
Úgy látom nem én vagyok az egyetlen aki szívbõl rühelli az realplayert!
Valóban a legagresszívebb lejátszó amit csak el lehet képzelni. Nincs benne lehetõség (vagy csak kurvára el van rejtve), hogy ne induljon el automatikusan, majd ha kilövöd a vindózban akkor meg úrja beteszi magát amint elindítasz egyszer egy .rm file-t. Arról nem is beszélek, hogy nem hajlandó lejhátszani semmit amíg nem frissítette magát és az is fél évig tart. Szóval kurvára ki van a faszom az egésszl.
Ez az egyetlen lejátszó amit soha nem telepítek fel, vagy ha nagyon kell akkor egybõl törlöm is a gecibe.
Nincs egyébként másik lejátszó ami kezeli ezt a formátumot?
© GodBadka2005. 10. 13.. 10:21||#17
Nem vagyok egy MS rajongó, de bajom sincs velük. Nem értem, hogy egy saját OP rendszer miért ne népszerûsíthetne saját formátumokat. Ha nem tetszik a RN-nek, akkor írjon õ is egy OP rendszert. Amúgy meg a rm egy fos minõségû vacak, csak remélni tudom, hogy az RM más formátumai és szolgáltatásai jobbak.
© OMax2005. 10. 12.. 19:58||#16
Jaaaj nyomorodjanak meg a real-ek... Szart csinalnak, oszt meg verik is a nyalukat. Atya eg... szornyu... adott volna a halal nekik annyi zset...<#violent>
© Axon2005. 10. 12.. 19:41||#15
Én is pont ezért gyomláltam ki gyökerestül ezt a szemetet a gépemrõl. Állandóan elindult magától. Ha kiszedtem az automatikus indítások közül, akkor néhány nap után újra visszaírta magát és ismét elindult minden indításkor. Komolyan mondom szemetebb volt mint egy vírus.
© faz2005. 10. 12.. 18:11||#14
Hát igen, a real egy agresszív ...., minden termékével együtt. Az összes lejátszója automatikusan elindul, b****ogat hogy mit csináljak, stb., rohadt idegesítõ. Ha nem lenne más akkor nem néznék/hallgatnék semmit gépen.
© takraj2005. 10. 12.. 17:55||#13
:D
© peca2005. 10. 12.. 13:46||#12
...multkor leszedtem egy videot real formatumban... Wow, milyen kiraly megvan ez a video is!! Fel is installalom a RealPlayer-t, meg a tobbi sz*rt amit kellett... elinditanam.. erre kiirja, hogy ujjabb verzio kell.. jo. OK-ra kattintottam, az elkezdte letolteni a 11MB-os fajlt.. na miutan nagynehezen leszedte, kiirta hogy nem birja felinstallalni, mert a verzio nem ugyanaz.. HAT BASS*A MEG, EPP AZERT TOLTOTTEM LE, HOGY NE UGYANAZ A VERZIO LEGYEN MEG!!!!!!!!!!!!!!
© szombi2005. 10. 12.. 12:25||#11
jönnek a borús idõk: rm-ben kell a videókat néznünk...