Berta Sándor

Megszűnik a Kerio Personal Firewall

Nem túl örömteli, amikor az ember arról olvas, hogy megszűnik egy ingyenes és népszerű program. Sajnos ezúttal ez a helyzet, ugyanis 2006-tól eggyel kevesebb ingyenes tűzfal lesz a számítógépes biztonságtechnikai piacon.

A Kerio Technologies bejelentése szerint idén leállítják a nagy népszerűségenk örvendő Kerio Personal Firewall fejlesztését és a terméktámogatás is csak 2006 végéig marad meg.

A Kerio tűzfalát sokan azért szerették, mert ingyenességén túl rendkívül jól lehetett konfigurálni, a beállítási lehetőségek széles skáláját kínálta a felhasználóknak. A vállalat vezetőinek döntése nem csak az ingyenes, de a professzionális változatot is érinti. Utóbbi verzióban többek között internetes tartalomszűrővel is volt.

A szakemberek ettől a döntéstől függetlenül bátran ajánlják mindenkinek a program két változatának kipróbálását és használatát. A professzionális változat ára 45 dollár és idén december 31-éig lehet megrendelni, míg a Kerio Personal Firewall 30 napig ingyenesen kipróbálható, majd ezután freeware termékként szabadon használható. A Kerio Technologiesnél egyelőre senki sem nyilatkozott arról, hogy mi állhat a döntés hátterében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NuCLEARScoRp #14
    Nem szar... csak te nem értesz hozzá... konfigurálása kaki? ne nevetess... ebben simán veri a Keriot-t... és Adblocker-el sincs probléma... Outpost a profik tűzfala...Kerio a kezdőké!(illetve csak volt)
  • Drawain #13
    Én is használtam Outpostot majd egy évig, de valahogy mégis a Kerio-nál kötöttem ki ;)
  • robrose #12
    Én kipróbáltam az outpost-ot..

    Tapasztalat:
    Egy szóval: szar
    Kicsit hosszabban:
    volt egy idő mikor folyamatosan jött a jelzés h valaki egy backdoor trojan deltasource-el fuckolja a gépem. Na szal Kerio mindig felismerte és blokkolta.. Outpost? Visszanéztem minden logot de még csak meg sem említette.. ÉS az outpost konfigurálása egy fos.. Nevetséges.. Adblockerje is egy kaki..

    Sokan dicsérték h ilyen meg olyan jó.. Kipróbáltam és nekem nagyon nem jött be... Marad a Kerio..
  • NuCLEARScoRp #11
    Azért azzal vitatkoznék hogy a legjobb... mondom próbáld ki az Outpostot többet rá se nézel a Kerio-ra!! :)
  • Atheist #10
    Kipróbáltam vagy 15 fajtát , de a Kerió volt a legjobb.Sok nagyon lassította a gépet.(Ja meg totál megbízható).
  • aliens #9
    ez tényleg érthetetlen, van egy csomó drága szar, erre a legjobbat lenyomják.
    technikailag egy tüzfal kifejlesztése évekbe tellik, meg egy rakás szerencse kell hogy, népszerü legyen.
    nekik ez megvan és aszongyák nem kell.

    ez olyan mintha bill gates bejelentené nincs több windows, holnap az utolsó nap amikor meg lehet venni aztán szevasztok.
  • noss #8
    ja szerintemis a kéró a legjobb!
    annó próbáltam jónéhányat de csak ez volt az értelmes közülük
  • NuCLEARScoRp #7
    Használjatok Outposot az a profik tűzfala!! Nem ingyenes de többet tud mint a Kerio...
  • robrose #6
    Bakter.. Legjobb tűzfal hullik el! Hihetetlen... Nem értem őket..
  • fulcsa #5
    En is ezt hasznalom vagy 2 eve es sajnalom, hogy vege lesz a fejlesztesnek.
    Gondolom az uj windowsban levo tuzfal miatt (ami allitolag sokkal jobb lesz mint az SP2-es) allitjak le a fejlesztest. Az uj tuzfal lehet, hogy az SP3-ban is benne lesz, igy nem sok ertelmet latjak a jovobeni kiadasnak.