SG.hu·

Meghaladta a 9 milliót a mobilelőfizetések száma

2005 augusztusában a három magyarországi mobil szolgáltató ügyfeleinek száma meghaladta a 9 milliót, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság pénteken.

Augusztusban a szolgáltatók ügyfeleinek száma a július végihez képest 0,49 százalékkal, 44 ezerrel 9 millió 21 ezerre nőtt. A hónap végére a 100 főre jutó előfizetések száma 89,4-re nőtt, az egy hónappal korábbi 89,0-ról, illetve a 2004. augusztus végi 82,3-ról. A 2005. augusztus végi ügyfélszám 8,46 százalékkal haladja meg a 12 hónappal korábbi szintet.



2005. augusztus végére a Vodafone piacrészesedése az előfizetésekből 20,60 százalékra emelkedett a július végi 20,38 százalékról. A Pannon GSM részesedése ugyanekkor 34,17 százalékról 34,11 százalékra, míg a T-Mobile Magyarország Rt. részesedése 45,45 százalékról 45,29 százalékra csökkent. A forgalmazásban részt vevő, azaz az utolsó három hónapban hívást, vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma augusztusban 85 ezerrel, 8 millió 366 ezerre növekedett.



A forgalmazásban részt vevő előfizetések száma alapján a piaci részesedések a következőképpen alakultak: T-Mobile Magyarország Rt. 45,60 százalék (a 2005. július végi adattal azonos), Pannon GSM 34,09 százalék (2005. július végén 34,27 százalék), Vodafone 20,32 százalék (2005. július végén 20,13 százalék).



A három szolgáltató ügyfelei 2005 augusztusában 3880 számot hordoztak a 2004 májusa óta igénybe vehető számhordozhatóság keretében. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a számhordozhatóság 2005. augusztus végéig összesen 79 519 mobilszámot érintett, amiből 35 623-at hordoztak 2005 első nyolc hónapjában.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© eke2005. 09. 25.. 14:42||#6
Pontosan...minél több a konkurens annál nagyobb a harc. Ami meg nekünk kedvez. Ha, jól emléxem mikor bejött ide a GSM akkor sem az nyerte a tendert aki a legkedvezõbb ajánlatot tette hanem más....
© greekboy2005. 09. 23.. 21:13||#5
Windowst használsz, gondolom sutyere t-mobilt, gondolom t-online-os internet elõfizetõ vagy. Elmondom neked, hogy a matáv/westel és a pannon lezsírozták egymás között a piacot, emiatt a gvh 2 évvel ezelõtt le is csapott. És kisbarátom, ha a Vodafone nem lenne te még mindig 110 forintés percdíjjal beszélgetnél (igen, nem vicc 2 éve annyi volt) v. fizethetsz a pin2-ért (egy sms ára) és az ügyfélszolis csajok bénázásairt (lásd pannon).
© Fenjoy2005. 09. 23.. 19:55||#4
Valóban csalóka kép😊 Nekem is két szám él... etc
© janyikzs2005. 09. 23.. 15:14||#3
Bele bizony, azokkal együtt, amiket külföldre adnak el.
© shusaku2005. 09. 23.. 15:10||#2
Egyik kutya, másik eb...
Amúgy hogy jött ki ez a 9 millió? Beleszámoltak mindent tíz évre visszamenõleg?
© NuCLEARScoRp2005. 09. 23.. 13:59||#1
A Vodafone hatékonyan csábítja el az elõfizetõket... kár hogy a sok pancser bedõl reklámoknak...amikbõl a
lényeget valahogy mindig kifelejtik....