ITTK Infinit

Lokális támadásokra váltanak a vírusírók

A globális méretű támadások tavalyi évhez képest történt mérséklődése azt mutatja, hogy a vírusírók a tömeges támadásokkal szemben a lokális támadást részesítik előnyben.

A Kaspersky Kutatóközpont a vírusírók viselkedésében változást állapított meg. A vírusírók megjelenését az internet üzleti alapú felhasználásának, mint meghatározó modellnek az elterjedése generálta, majd a biztonsági rendszerek forgalmazói és a malware-ek közötti konfliktus kiéleződése technológiai háborúvá fajult, amelynek szép számmal váltak áldozataivá a számítógépek, laptopok világ szerte. Napjainkra a vírusírók figyelme - néhány kivételtől eltekintve - a vállalati szféra felé, a globális támadások helyett a nagyvállalatokon belül lokalizálódó pusztítás irányába fordult - mutat rá az SC Magazine-ban megjelent cikkében David Emm.

Kitűnő példája ennek a 2005 nyarán megjelent Bozori nevű féregcsalád, amely úgy hatol át a helyi hálózatokon, hogy nem is érinti a tűzfalat. Egyetlen fertőzött laptop ötven Windows 2000 operációs rendszerrel működő hálózati gép megsemmisítésére képes. Hatalmas károkat okoz a nagy hálózatba kapcsolt gépeken, de a kisvállalatok és az otthoni felhasználók viszonylagos biztonságban érezhetik magukat. Az üzleti szektor ismét kihívás előtt áll. A támadás belülről érkezik és nem kívülről, amire egyelőre nincs védekezés, a láthatatlan tűzfal erre nem nyújt védelmet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzed001 #3
    Miazhogynem ? Developer vagyok és örülök neki !
    Igaz itt (meg vszínű mindenhol máshol is) Mcafee szar van fent, de ez is több, mint a semmi (NOD32 persze jobb lenne, de lusta vírusgazdák mcafee-t kedvelik)
  • irkab1rka #2
    hát lesz itt company policy update...

    AMúgy meg ha developer lennél, akkor te sem örülnél a helyi vályruskeresőnek.
  • mrzed001 #1
    Öööö ebbe mi az újdonság??
    Ezért kell minden gépre saját víruskergetőt tenni.
    Vagy valahol nem ??