SG.hu

Hamarosan kezdődik a Microsoft Business Summit

A Microsoft Corporation 2005. szeptember 7-8-án, Redmondban rendezi meg a Microsoft Business Summit elnevezésű nemzetközi konferenciát.

A rendezvény középpontjában a kis- és középvállalatok, illetve az ő igényeikre és lehetőségeikre szabott Microsoft üzleti alkalmazások állnak. A kétnapos rendezvényen a Microsoft több száz résztvevőt lát vendégül a Microsoft partnerek és technológiai szakértők, valamint a kis- és középvállalatok képviselői közül.

A Business Summit célja, hogy megoldási javaslatokat adjon a kkv-knak az előttük álló kihívásokra, és felhívja a figyelmet azon kulcstényezőkre, amelyekkel hosszú távon fenntarthatóvá válik e vállalatok versenyképessége és növekedése. A kétnapos rendezvény keretében a résztvevők a Microsoft vezetői, partnerei és informatikai szakemberek prezentálásában hallgathatnak meg előadásokat. Nyitóbeszédében Bill Gates többek között ismerteti a Microsoft technológiai fejlesztéseinek legfontosabb irányvonalait, felvázolja a kis- és középvállalatok igényeire szabott, fejlesztés alatt álló alkalmazásainak jellegzetességeit, és bemutatja, hogy a Microsoft miként áll az új generációs üzleti fejlődés élére.

Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója, a középvállalatok előtti kihívásokról és a Microsoft partner-rendszeréről tart majd előadást. A Microsoft-vízió megvalósítását segítő konkrét termék-innovációkkal Satya Nadella, (Microsoft Business Solutions üzletág, felelős alelnök) Chris Caposella, (Infómunkás üzletág, felelős alelnök) és Bob Muglia (Kiszolgálók üzletág, felelős alelnök) tolmácsolásában ismerkedhetnek meg a résztvevők.

Az előadások után partneri beszámolók következnek a Microsoft megoldások üzleti alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatokról. A rendezvény során részletes bemutatásra kerülnek a speciálisan a kkv-k igényeinek megfelelően kifejlesztett legfontosabb Microsoft termékek, többek között a Windows Longhorn MM Server, a System Server Center, a Great Plains 9.0, a CRM 3.0 és az Axapta 4.0 Beta is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!