Gyurkity Péter

A hatóságokat segítené a Microsoft új honlapja

A szoftvercég egy új honlap indítását tervezi, amely a kiberbűnözés ellen folytatott munkát segítené, és ezzel elsőrangú forrássá válna az internetes bűnök elkövetőit üldöző rendőrők számára.

A vállalat terveiről Richard LaMagna, a Microsoft kiberbűnözés elleni csoportjának igazgatója nyilatkozott a Cnet-nek adott interjúban, mégpedig a High Technology Crime Investigation Association (HTCIA) éves találkozóján. A honlap különböző tippekkel, ötletekkel, eszközökkel és oktató anyaggal segítené a hatóságok munkáját, és kifejezetten az internetes bűncselemények felgöngyölítésére szolgálna. "Szeretnénk segíteni a hatóságok munkáját, hogy minél hatákonyabban vehessék fel a harcot a hi-tech bűnözéssel szemben. Úgy véljük, rendkívül fontos, hogy az ágazat támogassa a kiberbűnözés elleni küzdelmet" - jelentette ki LaMagna az interjúban.

Köztudott, hogy a szoftvercég jelenleg is igyekszik támogatni ezt a harcot. Ez különösen a kéretlen üzenetek, illetve a jelentős károkat okozó távoli támadókkal szemben mutatkozik meg. Legutóbb például egy notórius spamküldő volt kénytelen hétmillió dolláros kártérítést fizetni a cégnek, akit saját vállalkozása révén hosszú időn át a világ három legnagyobb spamküldőjének egyikeként tartottak nyilván. A Zotob és Mítob vírusok készítőit is a vállalat segítségével kutatták fel.

A Microsoft azonban akaratlanul is segítséget nyújt a spamküldőknek: blogszolgáltatása - az MSN Spaces - különösen népszerű az internetezők életét megkeserítő spamküldők körében, akik feltűnő gyakorisággal veszi igénybe a szoftvercég által biztosított oldalakat.

A jelenlegi információk alapján a weboldalon szerteágazó ismertetőkkel találkozhatunk majd. Ezek az internetes címek visszakeresésétől, a lefoglalt számítógépek merevlemezeinek átvizsgálásán át az adatbázisokig számos területre kiterjednek, ami azért szükséges, mert a bűnöldöző szervek - legyen az amerikai vagy európai - munkatársai nem egy esetben képzetlennek bizonyultak ezen a téren.

A szoftvercéghez kapcsolódó hír, hogy az elmúlt héten megjelent hírnek megfelelően az MSN Search Toolbar új, adathalászok elleni védelemmel egészült ki. Az új eszközt a vállalat weboldaláról tölthetjük le. A szűrő egyelőre béta állapotban van, de már az Internet Explorer 7 fejlesztésénél felhasznált technológián alapul. A vállalat szerint az kiegészítőre azért volt szükség, hogy a felhasználók még jóval az új böngésző előtt bebiztosíthassák magukat az adathalászok ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • h4x0r #11
    High Technology Central Intelligence Agency :-)
  • fishguy #10
    Hát egyet kell értsek nexussal... ez volt már más oldalak sorsa is 100 látogatóból 3 volt szakember aki elhárítani akart valamit és arra kellett az információ 97 meg kis ny@ff@dt buzer@ns ******* scrip kiddie volt és károkozáshoz kellett az ötlet, de a kezdeményezést helyeslem...
  • FTeR #9
    ilyen elvakultságot, lol
  • Piscator #8
    Microsoft már megint hatóságot játszik? Menjenek a francba!
    Azt.
  • FTeR #7
    :) biztos élvezed, h alapból hülyének nézed őket. talán ezzel próbálsz valamit belső félelmet/fusztrációt elnyomni, vagy ilyesmi :P
  • FTeR #6
    a hivatalos oldala
    részletek az MSDN-ről
    a weblap keresőjének eredményei
    ha 100%ig áptudét akarsz lenni, akkor itt iratkozhatsz fel a levelezőre: klikk
  • NEXUS6 #5
    Marha jó lesz, hogy nyilvánosan leírják a redőrbának, hogy hogyan kell fülöncsípni a szájbőrbűnözőt, mert attól fogva úgy már biztos nem tudják elkapni.

    ;))))

    Amúgy teli lesz jobbnál jobb ötletekkkel a csínytevésre, mert ahhoz hogy a védekezést leírjuk, ismertetni kell a biztonsági réseket, meg a bűnözési móccereket.
  • kbupdate #4
    hú, azt a mindenit!
  • whitehawk #3
    Ez azért is érdekes, mert pl én az MS honlapján meg akartam nézni, hogy mitől jobb a windows mobile for pocket pc 2003 SEnél az 5.0 de sehol nem derült ki. Se egy what's new vagy changelog vagy bármi. Ezekután gondolom ez az oldal is csak reklámszövegekkel lesz tele, és semmi lényegivel.
  • NuCLEARScoRp #2
    CSatlakozom...

    ez az adathalász szó igen hülyén hangzik..